A vers értelmezése A vers tehát bordal-szituációval indul: Tóth Dezső szerint a bordalszerűségre csak azért volt szükség, hogy legyen a vers későbbi rapszodikus mondanivalójának egy hitelesítő keret e. Azaz a későbbi furcsa képeket, amelyek nagy és szokatlan igazságokat mondanak ki, Vörösmarty azért helyezte bele egy cigányzenés-mámoros keretbe, hogy a borittas állapot vízióiként tüntethesse fel őket. Ezzel akarta úgymond "fedezni", igazolni magát, a versnek ugyanis van egyfajta mindent kimondó légköre, ráadásul a költő teljesen újszerűen fejezi ki magát benne. Ehhez kellett "ürügynek" az ittasság. Vörösmarty mihály a vén cigány. A jelenetező, reális helyzetet leíró, zsánerképszerű első strófa csak bevezetése, előfutára annak a mélyről feltörő kiáltásnak, amellyel a költő fájdalma megnyilatkozik előttünk. Vörösmarty úgy érezte, egy hosszú, keservesen megharcolt élettel szolgálta meg a jogot arra, hogy minden keserűségét kiénekelje. Tehát a hagyományos bordal-helyzetteremtésnek megfelelően a lírai én felszólítja a vén cigányt – önmagát – a zenélésre, azaz az alkotásra: Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ért vajon azon Vörösmarty, hogy "megittad az árát"?
Húzd rá cigány, megittad az árát, Ne lógasd a lábadat hiába; Mit ér a gond kenyéren és vizen, Tölts hozzá bort a rideg kupába. Mindig így volt e világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett; Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Véred forrjon mint az örvény árja, Rendüljön meg a velő agyadban, Szemed égjen mint az üstökös láng, Húrod zengjen vésznél szilajabban, És keményen mint a jég verése, Oda lett az emberek vetése. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal! Tanulj dalt a zengő zivatartól, Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl, Fákat tép ki és hajókat tördel, Életet fojt, vadat és embert öl; Háború van most a nagy világban Isten sírja reszket a szent honban. VÖRÖSMARTY: A VÉN CIGÁNY - Irodalom érettségi - Érettségi tételek. Húzd, ki tudja meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot; Szív és pohár tele búval borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal!
A vers jószívű. Ránk bízza, mit tegyünk, gondoljunk. Nem akar, nem vár el semmit. Csak szól. Mindenkinek. Válogatásunkban 250 magyar költeményt nyújtjuk át, az ismeretlen kódexmásolóktól a XXl. A 12 legszebb magyar vers • konferencia- és könyvsorozat - A vén cigány. század alkotóiig. Ez a mi nyelvünk, ezen legkönnyebb értenünk. És ezt a leggyönyörűbb hallgatnunk. Szeressék tehát e sorokat közös titkunkként, nem feledve, a vers mindenkié, de örülve annak, hogy - a vers a miénk. " Egyéb epizódok: Stáblista: július 14. - csütörtök július 21. - csütörtök
A költő társítja a bánat fogalmát a borral, s ezzel nyilvánvalóvá teszi, hogy nem vidám mulatozásról, hanem a bánat borba fojtásáról, gondűző ivászat ról van szó. Emellett a bor és pohár között párhuzam ot is von Vörösmarty: a "szív" tele van "búval", a "pohár" pedig "borral". Itt a "bor" bizonyára a mámort, az emelkedettebb, bizakodóbb hangulatot jelképezi, míg a "bú" nyilván a bánatot. A költő egyszersmind más síkba, magasabb szférába is emeli a párhuzamot: a szív is és a pohár is egyszerre van tele búval is és borral is, így a szív és a pohár összetett képpé válik, egymástól elválaszthatatlan fogalmak lesznek, amelyek a költői ihletettség állapotát jelölik. Ebben az ihletett állapotban egyszerre van jelen a keserűség és a reménykedés, a bánat és a biztatás. Vörösmarty Mihály: A vén cigány (elemzés) - Oldal 5 a 10-ből - verselemzes.hu. A refrén utolsó sorából pedig – " Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal " – az derül ki, hogy a költőnek felül kell valahogy emelkednie a fájdalmán, gondján-baján ahhoz, hogy alkotni tudjon. Erre biztatja magát a – figura etymologicá s ("ne gondolj a gonddal") – verssorban, hogy ne gondolkozzon a gondokon, mert ez megbénítja, elveszi az alkotóerejét.
Ami érdekes, az az, hogy ebből az alapjában véve elkeserítő szemléletből a költő ezúttal erőt merít: a ciklikusságnak köszönhetően ha egyszer elértük a szenvedések mélypontját, utána szükségszerűen valami jobbnak kell következnie (a "fázás" után a "láng" jön). És ezután következik az – igencsak szuggesztív – refrén, amely a vers első sorának hangütésére tér vissza, a sírva vigadós magabiztatásra: Húzd, ki tudja, meddig húzhatod, Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot, Szív és pohár tele búval, borral, Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal. Legjobb lenne soronként értelmezni. Az első sort prózára lefordítva nagyjából arról van szó, hogy a költőnek addig kell verset írnia, amíg ki nem hull a kezéből a toll. Mire gondol itt Vörösmarty? Említettem, hogy ez az utolsó befejezett költeménye. Az utolsó alkalom, hogy valami nagyot alkosson (a cigányzenész metaforájánál maradva: utolsó alkalom a vigadásra, mielőtt kihullana kezéből a vonó). Nem lehet tudni, mennyi ideje van még, mikor jön el érte a halál, és az érzés, hogy közel a vég, valószínűleg fokozta a költő belső késztetését, hogy írjon.