"Soha senki nem figyelt rám. " (20. oldal) Tehát Daelynnek olyan élete volt, amilyen. Szerintem kicsit nyafogós kicsit ellentmondásos és túlérzékeny, de tegye fel a kezét, aki hibátlan jellem. Na ugye senki. Mennyit kutattam a neten öngyilkossággal kapcsolatos dolgokat. Amikor Ezt Olvasod Én Már Nem Leszek Vége | Amikor Ezt Olvasod Én Már Nem Leszek &Raquo;&Ndash;&Rsaquo; Árgép. Hahh régi szép idő nem csak én tettem ezt, hanem Daelyn is és rá is talált egy Át a fényenre nevezetű oldalt, ami 23 napot ad az öngyilkos jelölteknek, hogy véglegesítsék az akaratukat és tényleg véget vessenek az életüknek. Tetszett benne az, hogy nem csak rábírni akarta az öngyilkos módokat, hanem inkább azt írta le, hogy ez és ez a kísérlet miért nem sikerülhet. Például az akasztás milyen esetleges következményekkel járna. Kicsit beteg, de nekem fekszik a téma úgy, hogy annyira nem borzasztott el. Viszont sokkal következetesebb lettem ebben a témában. "Az élet pocsék. Az embernek nincs hatalma semmi felett. Nem te irányítasz. " () Aztán ott van az egyik kedvenc karakterem kinek ragaszkodását nem igazán éreztem őszintének.
Mert Julie Anne Peters regénye rólunk, emberekről és az életről szól. Lehet, hogy fáj, de nem baj. Ennek fájnia kell! Mert csak akkor tudjuk, hogy maradt bennünk egy cseppnyi emberség. 2015. augusztus 14-től mindennap egy-egy blogger teszi közzé a véleményét a könyvről, illetve rengeteg, a történethez kapcsolódó érdekességgel is találkozhattok majd, ha velünk tartotok. Amikor Ezt Olvasod Én Már Nem Leszek Vége - Amikor Ezt Olvasod, Én Már Nem Leszek · Julie Anne Peters · Könyv · Moly. Érdemes követni a turnét, ugyanis nem csak plusz információkat tudhattok meg a könyvről és szereplőiről, de ahogyan az lenni szokott, nyerhettek is! Julie Anne Peters könyvét először még 2011-ben olvastam, és már akkor is teljesen levett a lábamról. Akkor valamiért még csak 4. 5 csillagot adtam – nem is tudom, miért vontam le belőle azt a felet. Mindenesetre, mikor megtudtam, hogy megjelenik magyarul, nagyon megörültem, mert egyrészt így többen is megismerhetik ezt a szomorkás történetet, másrészt végre találtam indokot az újraolvasására. Másodszorra még jobban tetszett, mint elsőre. Ki érti ezt? Úgy érzem, ennek két fő oka lehet: az egyik, hogy négy év alatt azért jelentősen változtak a műfaji és témabeli preferenciáim; a másik pedig, hogy ezúttal még mélyebben bele tudtam merülni a történetbe, és még inkább elgondolkodtatott.
A többiek az első két fejezet alatt felvesznek egy jelzőt, egy szerepet, és azzal tökéletesen elvannak a 250 oldal alatt. Könnyű azt mondani, hogy "ne törődj azzal, aki rosszat mond rád", de ha napi szinten kegyetlenkednek veled, azért nem annyira egyszerű. Főleg, ha tettlegességig fajul a dolog. Annak ellenére, hogy az öngyilkosságot nagyon önző dolognak tartom, szerettem Daelynt. Mert bátor. Tényleg iszonyú nagy akaraterő kell ahhoz, hogy valaki megpróbáljon végezni saját magával. És mert értem, miért teszi. Mivel az ő gondolatait olvashatjuk végig, az ő fejében vagyunk, én is elhiszem, hogy senki nem akarja őt, hogy úgy érzi, jobb lenne a világ nélküle, pedig józanul belegondolva, a szülei szeretik, még akkor is, ha kicsit furcsák. Amikor ezt olvasod én már nem leszek vége 2021. Ezt a gondolatmentet folytatva, pedig nem kéne haragudnom Daelyn szüleire, mert ők nem hibásak. De mégis hibáztatom őket, mert nem kezelték elég komolyan a problémát. Nem gondoltak bele, hogy a csúfolódás valami sokkal rosszabb is lehet, hogy a lányuk nem csak szomorú, hanem valami komoly probléma húzódik a háttérben.