2016. november 21. Majdnem két hete írtam már, pedig olvastam. Na jó, csak olvasgattam: mesekönyveket, karácsonyi mesekönyveket, szép gondolatokat, és egy darab elgondolkodtató regényt. Két mesekönyvet kaptam a Harmat Kiadótól, az egyik a "Hová tűnt a cseresznyefa, nagypapa?, a másik pedig Panov apó karácsonya. Két teljesen más mesekönyv, két teljesen más illusztrátor, az egyik csodaszép, a másik pedig bájos vagy valami ahhoz hasonló. A két könyvet a hit kötheti össze, de tekinthetem akár az élet-nek. Egyikben a karácsony csodája, számunkra a Megváltó megszületésének ünnepe, az új év, egy nap, a csendesség, a meghittség van jelen, a másikban pedig az élet vége, a búcsú, az elmúlás szerepel. Itt be is fejezem a két kötet összehasonlítását és összekapcsolását, és néhány gondolatot írok külön-külön a mesekönyvekről. Lev Tolsztoj népmese feldolgozására, a Panov apó karácsonya című mesekönyvre már évekkel ezelőtt felfigyeltem, de az adventi időszakban valahogy nem volt elérhető a számomra.
Az idei karácsonyi jelenetünk a következő volt, remélem számotokra is áldássá lesz. Panov apó karácsonya (Lev Tolsztoj népmesefeldolgozása) Szereplők: Mesélő, Panov apó, Jézus, utcaseprő, asszony Projektorral kivetítve (pdf formátumban itt) (1. kép) Mesélő: Réges régen élt egyszer egy idős suszter, messze-messze, egy kis orosz falucskában. Panovnak hívták, de mindenki csak Panov apónak szólította, hisz annyira szerették. Panov apónak egyetlen kis szobácskája volt, de mégsem volt szegény, mindene megvolt, ami a suszter mesterséghez kellett. Mindig olyan sokan akartak cipőt csináltatni, javíttatni, hogy mindig volt elég pénze kenyérre, kávéra és káposztára, amiből levest főzött. Mindig vidám volt, kivéve ezen a napon, hiszen szenteste volt, és szerettei oly távol voltak. Panov apó nagyot sóhajtott, majd levett egy barna könyvet a polcról. (2. kép) Feltett egy bögre kávét és beült kényelmes fonott székébe. A karácsonyi történetet olvasta, hogy Jézus egy istállóban született, mert nem volt számára hely.
Panov apó: Bizony, bizony, ha idejöttek volna, elalhattak volna az ágyamon, a kisbabát betakartam volna meleg takarómmal. Mesélő: Panov apó folytatta az olvasást. Arról olvasott, hogy gazdag bölcsek keltek át a sivatagon, hogy ajándékot vigyenek Jézusnak. (3. kép) Bizony, bizony, ha Jézus idejönne ezzel a kis cipővel ajándékoznám meg. (4. kép) Mesélő: Későre járt, Panov apót elnyomta az álom. Hirtelen egy hang szólította Jézus: Panov apó, Panov apó! Azt kívántad, hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj, mert nem mondom meg ki vagyok! Panov apó: Ő volt. Jézus volt. Lehet hogy csak álom volt, de azért figyelni fogok. Mesélő: Panov apó másnap begyújtotta a kályhát, főzött egy nagy adag kávét. Az egyik szemem mindig az ablakon lesz, remélem ma eljön. apó várt. (5. kép) Végre egy alak tűnt fel az utca végén. Az öreg utcaseprő volt, aki minden héten arra járt talicskájával és seprűjével. Panov apó megsajnálta a didergő öregembert és behívta otthonába.
(6. kép) Jöjjön be! Mit szólna egy kis kávéhoz? Látom, hogy teljesen át van fagyva. Utcaseprő: Bizony jól esne. Igazán nagyon kedves magától. Köszönöm a Ez a legkevesebb, amit tehetek, hiszen karácsony van. (7. kép) Miért kémleli az ablakot? Látogatót vár? Remélem, nem vagyok útban? Hallott Jézusról? Ma meg fog látogatni, ezért figyelem, mikor jön. Köszönöm a kávét, sok szerencsét! apó az ajtóból figyelte az utcaseprő távolodó alakját. (8. kép) Éppen be akarta zárni az ajtót, amikor észrevett egy nőt kisbabával a karján. Nagyon sovány volt, ruhája kopott. Panov apó kedvesen megszólította. Jöjjön be és melegedjen egy kicsit! Asszony: Nagyon kedves magától. (9. kép) Csak láttam, hogy nagyon át van fázva. Messzire megy? Asszony: A szomszéd faluba. Még vagy 6 kilométer. Tudja, lent laktam a malomnál, de nincs pénzem lakbérre, ezért el kell jönnöm. Most az unokatestvéremhez megyek, hátha befogad. Megkínálhatom egy kis levessel és kenyérrel? Köszönöm, de nem kérek. Panov apó: Akkor legalább fogadjon el egy kis tejet a gyermek számára.
Réges-régen élt egy idős suszter egy kis orosz falucskában. Annyira szerették, hogy mindenki csak Panov apónak szólította. Karácsony napján épp fonott kosárszékében olvasgatott, és arra gondolt, hogy ha a Kisdeddel hozzá jöttek volna, elalhattak volna az ágyán, a kisbabát pedig betakargatta volna meleg takarójával, amikor hirtelen egy hang szólította: Panov apó, Panov apó! Azt kívántad, hogy megláthass, hogy betérjek a műhelyedbe és megajándékozhass. Holnap reggeltől estig figyelj, és én eljövök. Légy nagyon figyelmes, hogy felismerj! Így indul a jó, öreg suszter karácsonya, amiről ez a gazdagon illusztrált, az orosz tél hangulatát idéző kötet mesél. 30 oldal, kemény kötés ISBN: 9789632882376
Talán azért, mert a szoba kellemes melege elbágyasztotta, vagy talán, mert későre járt már, Panov bácsi elaludt székében. Egyszerre csak egy hang hallatszott a szobában:,, Panov bácsi! Azt szeretnéd, hogy meglátogassalak. Ajándékot akarsz adni nekem. Holnap erre fogok járni. Figyeld hát az utcát hajnalhasadástól szürkületig, és találkozni fogsz velem! De vigyázz! Nem fogom megmondani, ki vagyok! Neked kell felismerned engem! ",, Ez csak Ő lehetett" - dünnyögte bajsza alatt az öreg cipészmester.,, Ez Jézus volt. És ha csupán álom volt az egész? Akkor is... Egész nap várni fogom és remélni, hogy meglátogat engem. De hogyan ismerem majd fel? Panov bácsi nem feküdt le ezen az éjszakán. Fonott székében ült, szemben az ablakkal. Éberen figyelte, mikor köszönt be a hajnal. Lassan megjelentek az első napsugarak a domb felett, és bevilágították a hosszú, kanyargós, macskaköves utcát. Járókelő azonban még nem jelent meg a házak között. Végre megjelent valaki. Egy közeledő emberalak volt kivehető az utca végén.
[Total: 2 Average: 5/5] Élt egyszer, valamikor réges-régen, egy messzi orosz falucskában egy öreg cipészmester. Pánov volt a neve, ám senki sem nevezte Pánovnak, vagy Pánov úrnak, de még csak Pánov cipésznek sem. Bárkivel találkozott, mindenki egyszerűen Pánov bácsinak szólította. Pánov bácsi nem volt túl gazdag. Egyetlenegy piciny kis szobával rendelkezett, melynek ablaka az utcára nézett. Ebben a szobácskában élt, és itt készítette, foltozgatta, javítgatta szorgalmasan a cipőket. Azonban azt sem állíthatjuk róla, hogy szegénységben élt, hisz voltak szerszámai, volt egy ütött-kopott tűzhelye, amelyen megfőzhette ebédjét, amely mellett melengethette meggémberedett tagjait; egy nagy fonott széke, melyben néha-néha megpihent, sőt olykor el is szundikált; egy jó erős ágya férctakaróval, na meg egy kis olajlámpája, amelyet akkor gyújtott meg, amikor ráköszöntött az esti sötétség. És az emberek állandóan jöttek hozzá. Hol új cipőt rendeltek nála, hol foltozni, talpalni, esetleg új sarkat rakatni hozták régi lábbelijüket.