Van-e kitörési lehetőség, vagy a problémák megoldására marad a kötél, ami nehéz örökségként száll nemzedékről nemzedékre? Székely Csaba fekete humorral átszőtt drámáját a marosvásárhelyi Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata közös produkcióként tűzte elsőként műsorra, az ő budapesti vendégjátékuk után kérte fel a Nemzeti Színház Sebestyén Abát, az ősbemutatót jegyző fiatal rendezőt, hogy ezúttal a Nemzeti Színház színészeivel állítsa színpadra a művet. Székely Csaba egy fiatal erdélyi írógeneráció üstököse, aki születésénél, neveltetésénél fogva magában hordozza Erdély szellemiségét, mégis kritikus szemmel tudja szemlélni környezetét. Szereplői felett nem ítélkezik, végtelen szeretettel formálja meg őket és tehetetlen aggódással szemléli vergődésüket. A marosvásárhelyi előadás a 2011/2012-es évadban elnyerte a Pécsi Országos Színházi Találkozó legjobb előadásnak járó fődíját. A Bányavíz pedig az Örkény István Színház drámapályázatán 2012-ben első díjat nyert.
Van, aki a városba, vagy még messzebb; de van, aki csak karnyújtásnyira: a pálinkásüveghez vagy a halálba. S hogy a szerelem se legyen oly egyszerű, Iván és Mihály, a község orvosa ugyanahhoz a nőhöz vonzódik: Iván féltestvéréhez, Ilonkához... E tragikomédia több szállal is kötődik Pécshez: két éve a POSZT Nyílt Fórumán felolvasószínházi előadásként ismerte meg a szakma, tavaly a marosvásárhelyi teátrum három díjat is nyert vele a fesztiválon. Az író, Székely Csaba ekként ajánlja figyelmünkbe a Bányavirágot:,, Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élet értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. Ilyen környezetben játszódik a Bányavirág, és ebben él az egykori bányász, Vajda Iván, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként éli mindennapjait, és gondozza beteg édesapját.
A szerző maró öniróniával és nagy adag fekete humorral mutatja meg, mi rejtőzik az idilli székely kapuk mögött: munkanélküliség, kilátástalanság, derékba tört álmok… A történet hősei, egy erdélyi kis falu lakói, képtelenek változtatni az életükön, helyette az alkolholizmus módszerét választva lassan tántorognak az önpusztítás felé… Székely Csaba, a szerző a darabról: "Székelyföldön kétszer nagyobb az öngyilkosságok aránya, mint egész Romániában. Senki nem tudja, miért. Egyesek a zord időjárással, a hegyvidék ridegségével magyarázzák. Mások azzal, hogy a bicskához gyakran nyúló falusi székelyek számára más az emberi élte értéke. Az ő világukban a Nap hamarabb nyugszik le. Minél hamarabb, annál jobb. Ilyen környezetben játszódik a Bányavirág, és ebben él az egykori bányász, Vajda Iván, aki a bánya bezárása óta reményvesztett munkanélküliként éli mindennapjait, és gondozza beteg édesapját. Nem azzá vált ez a világ, amivé szerette volna. Hozzá hasonlóan kiutat keres szűkebb környezete is: féltestvére, Ilonka, barátja, Mihály, szomszédjai, Illés és Irma.
[... ] Székely Csaba első darabja két hét alatt született egy színházi workshop keretén belül, amit a marosvásárhelyi Teatrul 74 nevű román független színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem szervezett. A különböző színházi szakokon tanuló hallgatók feladata az volt, hogy valamely klasszikus műből kiindulva egy olyan új előadást hozzanak létre, amelynek minden elemét (szöveg, díszlet stb. ) a résztvevők alkotják meg. A Bányavirág egy kolozsvári és marosvásárhelyi hallgatókból összeálló csapat (Dupblat Társulat) közös alkotómunkájából született a marosvásárhelyi Yorick Stúdióban, ahol be is mutatták azt a főként szakmai közönség előtt. A klasszikus mű, amiből Székely Csaba kiindult, Csehov Ványa bácsija volt. Erre utal az egyik főszereplő, Iván neve is, de a Csehov-mű számos más mozzanata is felbukkan a Bányavirágban. Ivánék házában például gyakran megfordul a község orvosa, Mihály, akitől Iván, akárcsak Ványa Asztrovtól, szintén ellop egy ampulla morfiumot – igaz, nem a darab folyamán, hanem még jóval azelőtt.