A "vagy-vagy" helyett "is-is"-ben akart gondolkodni. A patriarchális rend mindig a "vagy-vagy"-ban gondolkodott, ám ez a hozzáállás polaritásba döntötte és zsákutcába sodorta a fejlődést. Ma egyaránt félünk a tudástól és a tudatlanságtól. Lilith az "is-is"-re vágyott, egyenrangú partnerévé kívánt válni Ádámnak. Szellemi tudásának tudatában hagyta ott a Paradicsomot, és méltósággal vállalta a kiűzetést. Azonban az általa képviselt értékek – a transzcendens tudás, az egyenrangúság a kapcsolatokban, az együttműködésre való törekvés – ma hatványozott erővel követelnek helyet az életünkben. A halál születése (Audrey Diwan: Happening – kritika) - dunszt.sk | kultmag. Érezzük, az eddigi magatartásminták nem működnek, új formákat kell találnunk. A szellemi tudás szinte bárki számára elérhetővé váltak, annak minden áldásával és átkával együtt. A kialakult helyzetért azonban nem csupán a férfiak a felelősek, hiszen mi, nők ugyanúgy hozzájárultunk, ugyanúgy kiszolgáltuk ezt a folyamatot. Az emancipáció, a napjainkban oly divatos szingli életmód a férfi oldalt, a "vagy-vagy" megjelenését erősítette és erősíti ma is.
Szimbolikusnak is tekinthető, hogy az imént taglalt Nóra előadás egybeesett a színházi találkozón azzal, hogy Anatolij Vasziljev tíznapos tartózkodása után elbúcsúzott a magyar közönségtől. Annak a jelképe is lehet ez az egybeesés, hogy a kísérletező kedvű idősebb és fiatalabb színházi alkotók között megtörtént a "staféta" átadása. Az orosz mester ez alatt az idő alatt ugyanis nemcsak a Törőcsik Mariról szóló emlékezésen és a filmjei vetítésén vett részt, hanem mesterkurzuson is foglalkozott a fiatal színészgenerációval, illetve nagy érdeklődés mellett nyílt napon is bepillanthattak a műhelyébe a színházszeretők. Anatolij Vasziljev Ennek a folyamatnak a záróakkordja volt az Életünk része című dokumentumfilm, amelyben szintén a rendező laboratóriumába leshettünk bele. A filmben látható volt például egy részlet Vasziljev Don Juan halott című, utolsó moszkvai munkájából, amiben a színház gyakorlata és elmélete szempontjából is fontos felevetéssel kísérletezett, mégpedig azzal, hogy hogyan ragadható meg a cselekvés a szóbeliségen, a verbalitáson, illetve az éneken keresztül.
A fizikális cselekvés és az ének kombinációja éppen úgy megjelent az általa folytatott műhelymunkában, mint a hagyományos mozgásformák ötvözése a színházi technikákkal, erre pedig az Íliász volt a filmben szereplő példa, amit a kínai vusu harcművészeti technikából kiindulva valósított meg. Anatolij Vasziljev budapesti tartózkodása végén megköszönte azt a hatalmas munkát is, amivel Kozma András a Nemzeti Színház dramaturgja végig hűen tolmácsolta a gondolatait, ő volt az orosz mester "magyar hangja", és ez nemcsak most, hanem az elmúlt évtizedekben valamennyi eddigi magyarországi rendezésekor is így történt. Ungvári Judit (2021. szeptember 29. )