10 aug A fák titkos élete 2016 elején egy Peter Wohlleben nevű német erdész kalauzolta a New York Times újságíróját az általa gondozott erdőben. Némi csendes séta után Wohlleben megtalálta, amit keresett: két, egymáshoz közel növő, hatalmas bükkfát. "Ezek a fák barátok" – mondta az újságírónak, és a fák koronájára mutatva elmagyarázta, hogy a két bükk nem növeszt egymás felé vaskos ágakat, nehogy elvegyék egymástól a fényt, és hogy az ilyen fabarátságok gyakran olyan erősek, hogy ha az egyik fát kivágják, a másik is hamar elpusztul. Fotó: FRISO GENTSCH/dpa Picture-Alliance/AFP A New York Times munkatársa azért kereste meg Wohllebent, mert az erdész 2015-ben írt egy könyvet, ami hónapokig vezette a német sikerlistákat, majd több nyelvre lefordítva, bevette a nemzetközi könyvpiacot is. A könyv arról szól, amihez Wohlleben a legjobban ért, és aminek megismerésére az életét tette fel: a fákról és az erdőről. A 21. század elejére az emberiség több mint fele városlakó lett, a városlakók többsége pedig egyre távolabb kerül a természettől: számítógépek monitorjai előtt ülve vágyakozunk a szabadba.
Éppen ezért egyre jobban teljesítenek a könyvpiacon a természetről szóló könyvek, amilyen Wohlleben A fák titkos élete című kötete is. A német erdész fő állítása pedig önmagában is megkapó: azt mondja, a fák beszélgetnek egymással az erdők alatt húzódó, gyökerekből és gombafonalakból álló hálózaton keresztül. De a fák antropomorfizálása nem áll meg itt, Wohlleben szerint a fák szülőként törődnek az utódaikkal, barátságokat, szövetségeket kötnek, harcolnak a számukra nem kívánatos fajokkal szemben, fájdalmat éreznek, tanulnak és tudnak számolni is. A vicc az, hogy amit az erdész leír, annak valóban van tudományos alapja, és a kutatási eredményeket alátámasztják Wohlleben saját megfigyelései is. Az a néhány biológus, aki kritizálta a könyvet, csak azt hozta fel, hogy az író túlságosan az emberhez és állatokhoz hasonló élőlényekként írja le a fákat. Mert az erdők alatti, gyökerekből és gombafonalakból álló erdei interneten valóban jelzéseket küldenek egymásnak a fák, csak míg az erdész ezt beszélgetésnek nevezi, az utód tápanyaggal való ellátását pedig szülői gondoskodásnak, a biológusok nem mennek ennyire messzire.
Erre utalva nevezi a könyvet - nagyon találóan - egyik világhírű méltatója "az erdőhöz intézett szerelmi vallomás" -nak. Peter Wohlleben feltehetően ennek a képességének köszönheti nagy népszerűségét is. A természetvédelmi szakember számos tévéműsor vendége, rendszeres előadó, több erdővel és természetvédelemmel foglalkozó könyv szerzője. Szerteágazó ökológiai ismereteit ugyanakkor a gyakorlatban is kamatoztatja: környezetbarát erdőgazdálkodást vezet az Eifel-hegységben, ahol az esőerdők visszaállításán munkálkodik. Mint meséli, gyerekkorától a fák és az erdő bűvöletében élt, és tudta, hogy egyszer természetvédő lesz. Erdőgazdálkodási tanulmányai befejezés után húsz éven át dolgozott a tartományi erdőfelügyelőség erdészeként, majd annak érdekében, hogy megvalósítsa alternatív, ökológiai elképzeléseit, a saját útjára lépett. Hangtalan beszéd "Csak aki ismeri a fákat, az képes védelmezni őket" - hirdeti a könyv mottója, és a szerző e cél érdekében számtalan meglepő információt oszt meg olvasóival.
Ekkor a ledőlés után életben maradt fiatalokra is jut napfény, akik végre elkezdhetnek növekedni. A könyv szerint a mai erdőgazdálkodással éppen az a probléma, hogy figyelmen kívül hagyja, milyen is egy igazi erdő. Manapság a telepített erdők szinte minden esetben egyetlen fajta fából állnak, ez pedig általában rontja az erdő ellenálló-képességét. Az, hogy a fákat egymástól távolra telepítik, gátolja, hogy kapcsolatba léphessenek egymással, holott erre több fafajnak is bizonyítottan igénye van, a fő probléma pedig az, hogy a fakereskedők nem hagyják megöregedni az erdőket. Mivel a telepített erdők fái növekedéskor nem kapnak árnyékot, nagyon gyorsan nőnek, de a törzsük nem lesz eléggé ellenálló. Nem véletlen, hogy a komoly viharkárok szinte mindig telepített erdőkben keletkeznek. Ráadásul a telepített erdők fáit maximum 80 éves korukban már kivágják. Emberi években számolva ez érthető is, hiszen 80 év már szép kor egy embernek. A fák azonban sokkal lassabban élik az életüket, és megfelelő körülmények között, erdőben egy bükk például 400-500 évig is elélhet.