Az Upcycling art kreatív újrafelhasználást jelent, amelynek során a kidobásra ítélt hulladékanyagokat úgy használja fel az alkotó, hogy azzal művészi, esztétikai és tartalmi értéket közvetít. A kiállítás a Jaschik Álmos Művészeti Szakgimnázium és Technikum művészoktatóinak és diákjainak hulladékból készült alkotásait (installációkat, öltözékeket, designtárgyakat és a témához kapcsolódó fotókat) mutatja be. A kiállításban két fő szempont valósul meg. Egyrészt olyan designtárgyakat láthatunk, amelyek egy-egy kidobásra ítélt anyagnak vagy készen kapott talált tárgynak megváltoztatják a funkcióját, és megoldást mutatnak további felhasználási lehetőségeire. Másrészt a kiállítás olyan, képzőművészeti alkotásként értelmezhető munkákat mutat be, amelyek a szemétként kiselejtezett anyagokból látványos, figurális vagy absztrakt műveket hoznak létre, és sok esetben nemcsak anyag-, hanem témaválasztásukban is a klímaproblémával kapcsolatos üzeneteket fogalmaznak meg. A kiállítás vezetőszövege INNEN letölthető.
Egész életében papírra dolgozott, grafikái, könyvkötései, jelmezei, díszletei, rajzfilmje, makettjei és bábjai mind papírra készültek, erre a sérülékeny anyagra, amelyre fokozottan vigyázni kell az idők folyamán. A képaukciókon is csak nagy ritkán találunk az olajfestmények között papírra készített alkotást. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy Jaschik fantáziadús grafikai munkái nem nagyon jutottak el a művészetszerető közönséghez. Jaschik Álmos és a halhatatlan papíros címmel decemberben virtuális tárlatot rendezett a Petőfi Irodalmi Múzeum tagintézménye, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A kiállításon elsősorban Jaschik bábművészeti tevékenységére koncentráltak a kurátorok, de sok minden mást is megmutatnak a mester életművéből. A művész születésének 135. és halálának 70. évfordulója alkalmából készült ez a kiállítás. A címben szereplő a halhatatlan papíros kifejezés egy 1930-as kritikából származik, és ahogyan a bevezetőben olvashatjuk, nagyon találó Jaschik életművének jellemzésére.
Önnek is van Jaschik Álmos képe? Kérjen ingyenes értékbecslést, akár teljes hagyatékra is! Hasonló alkotását megvásároljuk készpénzért, átvesszük aukcióra vagy online értékesítjük. Kapcsolódó könyvek
Az iskola általános célkitűzése az volt, hogy a vizuális kultúra múltjában és jelenében tájékozott, a különféle képző- és iparművészeti technikákban jártas, magukat a művészet eszközeivel kifejezni képes fiatalokat neveljen. A húszas-harmincas években élte virágkorát a reklámgrafika. Az oktatás elsősorban a kereskedelmi és alkalmazott grafikai tervezésre szakosodott, gyakorlatias és személyiségközpontú volt. A tanítás során dolgozta ki az ornamens spirituális eredetéről szóló elméletét, és művészetpedagógiai kérdésekről is publikált. Tanári ars poeticája: "A növendék gondolatvilágát, lelki és egyéb baját ismernünk kell, hogy a maximumot kihozhassuk belőle… A rajzteremben egyénekkel, külön-külön gondolatvilágokkal, kifejleszthető értékekkel, hivatást kereső, életjoggal rendelkező emberekkel van dolgunk. " Növendékei munkái gyakran szerepeltek tárlatokon, a legjelentősebb az 1930-as gyermekművészeti kiállítás volt. Iskolájából került ki többek között Kovács Magit keramikus, Hajnal Gabriella textilművész, Uray Erika grafikus, Pierre Székely szobrászművész, de hallgatója volt Szabolcsi Hedvig, Körner Éva és Henszlmann Lilla művészettörténész, Gyürky Katalin és Bónis Éva régész is.
1908-ban tanulmányutat tett Franciaországban, Belgiumban, Németországban és Hollandiában. 1920-ban el kellett hagynia az intézményt, a főváros tanácsa a Tanácsköztársaságban vállalt szerepe miatt felfüggesztette iparrajziskolai tanári állásából, és a politikailag megbízhatatlannak tartottak úgynevezett B-listájára helyezte. Tanítványai azonban nem hagyták el mesterüket, arra kérték, indítson számukra magániskolát, mert a történtek után harmincheten otthagyták az iparrajziskolát. Mestere Székely Bertalan festő volt 1920-ban alakult meg Jaschik magániskolája, amelynek helyszínéül otthona és műterme szolgált. Az oktatásába felesége, Müller Mária színpadi tervezőművész is bekapcsolódott. A jelentkezőknek nem kellett felvételi vizsgát tenniük, mert az volt az alapelve, hogy bizonyos mértékig mindenki tud rajzolni. A folyamatos és eredményes részvételt nem szabályokkal, hanem érdekfeszítő előadásokkal, szervesen egymásra épülő kurzusokkal biztosította. A tandíj alacsony volt, a második világháború éveiben el is tekintett tőle, és az iskola fenntartását saját bevételeiből fedezte.
A húszas évek közepétől az iskola tíz éven át tematikus kiállításokkal mutatkozott be a nyilvánosság előtt, amelyek közül az aktuálisabbakról Jaschik az iparművészeti szaklapban számolt be. Az iskola társadalmi kapcsolatait jelzik a harmincas években rendezett alkalmi (jelmez)bálok, melyek nem utolsósorban a növendékek jelmez- és kosztümtervezői rátermettségét voltak hivatva reprezentálni. A növendékek tervezői oktatásába bekapcsolódott Jaschik felesége, Müller Mária is. Szcenikai munkássága a húszas években kezdődött, meghonosította a vetített képes díszleteket, a díszlettervezést, a színpadi makettépítést elsőként oktatta iskolájában, amely 1950-ig működött. 1925 és 1944 között színpadművészként és játékmesterként dolgozott Németh Antallal, aki a Nemzeti Színház rendezője, később igazgatója volt. 1935-től szecessziós, magyarosan stilizált díszleteket és jelmezeket tervezett a Nemzeti Színházban. Legkiemelkedőbb díszletei a Csongor és Tünde, a Peer Gynt és A roninok kincse előadásaihoz készültek.