Helyzetük az egyetemi világban azonban megfordul. A vagyonos, intelligens és gyönyörű lányt mindenki szereti, míg Connell, kinek édesanyja csupán egy bejárónő, nem tud beilleszkedni, rosszul érzi magát, nem barátkozik. Hiába lépnek ki a "normális emberek" világába, kiszemeltekként, figyelmen kívül hagyva és pletykák kereszttüzében találják magukat. Az aktuális események és politikai színtér nincs közvetlenül szem előtt, szinte csak utalásokból hallunk a nemzetközi konfliktusokról, az abortusz elleni tüntetésekről és a háború kirobbanásáról Gáza és Szíria között. Habár a cselekmény négy évet ölel fel, az idő pusztán dokumentáció. A rövid időkeretekkel és visszaemlékezésekkel tűzdelt elbeszélésben nem számít a dátum. A két fiatal olykor szerelmi, olykor baráti kapcsolata látszólag egy korlátozások és tiltások nélküli társadalomban játszódik, ám valójában olyan erők irányítják döntéseiket, melyek megfeleltethetők a legszigorúbb viktoriánus szokásoknak. Rooney régimódisága azonban nem csak itt érhető tetten.
S teszi ezt úgy, hogy nem demagóg, nem ezeket a társadalmi folyamatokat teszi a kirakatba. Mindvégig ott vannak, éreztetik a hatásukat, de ez Marianne és Connell története. A kis normális embereké, akiknek együtt kell élniük mindezekkel a "tetszikekkel" és "nem tetszikekkel". Akiknek meg kell tanulniuk, hogy mit érdemes feladni és mit nem, vagyis meg kell tanulniuk alkalmazkodni a bizonytalansághoz, megtalálni – és vállalni – abban a biztosat. És ezt nemcsak a remek forgatókönyv struktúrájában sikerült felszínre hozni, hanem a rendezői döntésekben is. Lenny Abrahamson egyébként is mestere annak, hogy emberi léptékben gondolkodjon, és ez most sincs másképpen. Nem csak tempóban, de képi megjelenítésben is nagyon visszafogott a sorozat. Ott van a popkultúra, ott vannak a mobiltelefonok és minden más, de ezek soha nincsenek fókuszban, ott mindvégig a két főszereplő áll, köréjük szerveződik minden. Talán ezért volt bátor döntés, hogy tapasztalt színészek helyett újoncok alakítják őket. De nem kell félni, Daisy Edgar-Jones és Paul Mescal kitűnő választás volt.
A Sally Rooney nagy nemzetközi könyvsikeréből, a nálunk is megjelent Normális emberek ből készült sorozat a tavasz egyik legtöbbet tárgyalt sorozata. Tényleg csak egy szappanopera a huszonéveseknek, vagy sokkal több annál? Az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi könyvsikere volt a tavaly magyarul is megjelent Normális emberek, a harmincon még mindig innen lévő Sally Rooney második regénye. A regény elnyert egy rakás díjat, de nemcsak odahaza, Írországban, hanem szerepelt még többek között a legrangosabb angol nyelvű irodalmi díj, a Man Booker-díj shortlistjén is. Épp ezért nagy volt a várakozás, amikor kiderült, hogy a BBC3 és a Hulu közösen készít sorozatot a könyvből, méghozzá Rooney aktív részvételével és a Szobá ért Oscar-díjra is jelölt Lenny Abrahamson, továbbá Hettie Macdonald rendezésében. Az, hogy Rooney is ilyen komolyan részt vett a sorozatverzió elkészítésében ( Alice Birch -csel együtt írták a forgatókönyvet), biztosítéknak tűnt arra, hogy nem rugaszkodik el túlzottan az eredetitől, és nem az elfuserált filmes/tévés adaptációk hosszú sorát gyarapítja majd.
A sorozaton érződik, hogy Sally Rooney maga is részt vett a forgatókönyv írásában Alice Birch és Mark O'Rowe mellett. A rendező, Lenny Abrahamson korábban a Guardian nak azt nyilatkozta, hogy az író hat epizód megírásában vállalt szerepet, de általában is nagy hatással volt arra, milyen legyen a történetének megfilmesítése, részt vett például a legnagyobb döntések meghozatalában a színészekkel, a forgatókönyvvel és az epizódok számával kapcsolatban is. Mindennek meg is lett az eredménye, a sorozatnak a könyvhöz hasonlóan meglett a maga sajátos boldog-szomorú hangulata, a dialógusok, amelyek köré épül a történet, nagyon pontosak, hitelesek lettek, és nem tűntek el a történetből azok a mélységek sem, amelyek miatt érdemes volt alámerülni Marianne és Connell szerelmi drámájában. Szintén nagyon jól sikerült a színészek kiválasztása. Marianne-t a Világok harcának színésznője, Daisy Edgar-Jones alakítja, Connellt pedig egy korábban kevésbé ismert színész, Paul Mescal játssza. Mindketten nagyon kitárulkoznak a szerepükben testileg és lelkileg is, és mindketten végig nagyon hitelesen, életszerűen játszanak, sokszor apró rezdülésekkel, gesztusokkal, szemrebbenésekkel képesek kifejezni egészen összetett érzéseket és kapcsolati dinamikákat.