Garai Gábor A Szép versek antológiában megjelent portréinak egyike Csigó László felvétele Élete Született 1929. január 27. Budapest Elhunyt 1987. szeptember 9. Garai Gábor verse: Bizalom. (58 évesen) Budapest Sírhely Farkasréti temető Nemzetiség magyar Szülei Marconnay Tibor, Garay Etelka Házastársa László Sarolta (1953-87) Gyermekei Garai Attila Pályafutása Jellemző műfaj(ok) versek, esszék, tanulmányok Első műve Zsúfolt napok (versek, 1956) Kitüntetései Kossuth-díj (1965) József Attila-díj (1959) József Attila-díj (1963) József Attila-díj (1979) SZOT-díj (1973) Irodalmi díjai József Attila-díj (1959, 1963, 1979) Kossuth-díj (1965) SZOT-díj (1973) Radnóti-díj (1981) Garai Gábor (eredeti neve: virtsológi Rupprecht Gábor) ( Budapest, 1929. – Budapest, 1987. ) [1] Kossuth-díjas (1965) magyar költő, író, műfordító, kritikus. Életpályája [ szerkesztés] Az evangélikus felekezetű soproni eredetű nemesi származású virtsológi Rupprecht család sarja. [2] Apja, Marconnay Tibor ( 1896 – 1970) költő, anyja, Garay Etelka voltak.
[3] Apja, virtsológi Rupprecht Tiborként született, majd a kommunizmus bejövetele után felvette az édesanyja vezetéknevét, aki báró Beaulieu-Marconay Mártha asszony ( 1866 – 1957), virtsológi Rupprecht Olivér ( 1858 – 1942) hitvese volt. Garai Gábor apai dédszülei virtsológi Rupprecht Lajos ( 1807 – 1889) sajtoskáli nagybirtokos, és alsókáldi Káldy Terézia ( 1827 - 1898) asszony voltak. [4] Anyai nagyszülei a római katolikus nyiregyházi származású dr. Garay Kálmán ( 1853 – 1906), ügyvéd, országgyűlési képviselő, és Andráscsik Anna voltak; [5] dr. Garay Kálmán eredetileg a " Ferlicska " vezetéknév alatt született és 1905 -ben, gyermekeivel együtt vette fel a " Garay " nevet. 1948 -ban érettségizett, s ez évben jelent meg első verse az Új Időkben. A Közgazdasági Egyetemen kezdett tanulmányait megszakította. A MÁV -nál dolgozott 1950–1958 között, majd 1958–1960 között az Európa Könyvkiadó lektora volt. 1960–1964 között az Élet és Irodalom versrovatvezetője volt. Garai Gábor - Bizalom - Istenes versek. 1966–1980 között a Magyar Szocialista Munkáspárt titkára lett.
S ha százszor is becsapnak és ezerszer csalódom abban, kinek szívemet, mint álmából a rózsát, kitakartam, s ha épp az árul el, kit életemmel fedeztem én, s ha tulajdon fiam tagad meg, s ha nem harminc ezüstért, de egy rongy garasért adnak el engem barátaim, s ha megcsal a reménység, s ha kudarcaim térdre kényszerítenek és elátkozom már, hogy megszülettem, s ha csak a bosszút hízlalja a hála híveimben, s ha rágalom kerít be, - akkor se mondom, hogy nem érdemes! Akkor se mondom, hogy nem érdemes hinni az emberben, akkor se mondom, hogy megélek magam is, néptelen magányban, mert irgalmatlan az élet. De csöndes szóval eltűnődve mondom: bizalmam sarkig kitárt kapu, nem verhet rá lakatot a gyanú; ki-bejár rajta bárki szabadon. Egy besurrant csaló tiszteletére nem állítok őrséget tíz igaznak! Kit tegnap itt gyöngeség bemocskolt, megtisztálkodva ma betérhet újból; ki kétélű késsel jött ide ma, köszönthet holnap tiszta öleléssel! Nem, nem a langy irgalmat hirdetem. Nem hirdetek bocsánatot a rossznak, kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra, s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását.
Nem hirdetek bocsánatot rossznak, kegyelmet a hazugnak, nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra, s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm, akár a nyers önzés orvtámadását. De hirdetem, hogy bűneink mulandók! Mint mamut és az ősgyík, a múltba porlad a gyűlölet és a gyanakvás; dühünk lehűl, csak szerelmünk örök. S halandó gyarlóságai között csupán maga az ember halhatatlan. Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen irgalmas vára bizalomból épül; s az önmagával vívott küzdelemben csak jósága szolgálhat menedékül.