Vagy a legközismertebb példa dohányzás: noha pontosan tudja mindenki, hogy káros, a legtöbben mégsem hagyják abba. Mikor lép a kognitív disszonancia a képbe? Akkor, amikor annak ellenére, hogy tudjuk egy dologról, hogy nem helyes, mégis megtesszük – fellép a disszonancia, azaz a 'zavar a rendszerben'. Ezt a zavart az agyunk minden lehetséges módon mérsékelni igyekszik. Például úgy, hogy magunknak is megmagyarázzuk miért nem baj, hogy úgy cselekedtünk, ahogy. Magyarul ahelyett, hogy a viselkedésünket változtatnánk meg (ahagyjuk a dohányzást) a nézeteinket változtatjuk meg. Győzködjük magunkat, hogy 'nincs ezzel semmi baj, igazából minden csak a genetikán múlik, a nagymama is 87 évet élt és 20 éves kora óta dohányzott'. A disszonancia feloldása Amikor olyan helyzettel találkozunk, ahol a viselkedésünk ellentétben áll a saját belső meggyőződésünkkel, akkor csökkenteni próbáljuk az emiatt érzett belső feszültséget. Ezt a feszültséget, azaz a kognitív disszonanciát, háromféle módon próbáljuk meg csökkenteni: 1.
Ezáltal a lányában bűntudatot, szorongást, félelmet okoz a külsejével, identitásával kapcsolatban. A kognitív disszonancia feloldása [ szerkesztés] Mivel az egyénnek fel kell oldania a benne keletkező kognitív disszonanciát, valamilyen megoldási stratégiát kell alkalmaznia. Egyik lehetséges módszer, hogy elfogadja a meggyőző érveit. Azaz az emberek megvásárolják a termékeket, elkezdenek sportolni stb. A meggyőzés sikeres alkalmazása [ szerkesztés] Ha a meggyőző fél sikeresen kívánja alkalmazni ezt a stratégiát, figyelembe kell vennie, hogy milyen mértékben okoz kognitív disszonanciát partnerében. Ha túl erős a félelem, bűntudat, lelkiismeret-furdalás, akkor ellenállásba, elutasításba ütközhet. Ha túl gyenge, akkor nem képes meggyőzni, ezáltal megváltoztatni partnere attitűdjét, gondolkodásmódját. Tehát olyan optimális szintű/mélységű disszonanciát kell kialakítania/előidéznie partnerében, aminek hatására az el tudja képzelni/hinni, hogy az ennek révén benne kialakult belső feszültséget képes saját maga feloldani (pl.
Mit tehetünk, ha szeretnénk elszakadni a kognitív disszonancia láncától? Általában háromféle módon próbáljuk csökkenteni a feszültséget: 1. ) A viselkedésünket változtatjuk meg úgy, hogy (jobban) megfeleljen a hozzáállásunknak, meggyőződésünknek. A fentiekhez visszacsatolva, például abbahagyjuk a dohányzást. 2. ) Újabb, relevánsnak tűnő információkat gyűjtünk, amivel meg tudjuk magyarázni viselkedésünket. "Dédapám is cigarettázott 60 éven keresztül, mégis sokáig élt. " vagy "A légszennyezettség is ugyanolyan rossz hatással bír a tüdőre. " 3. ) Megindokoljuk saját magunknak a történteket, ezzel tulajdonképpen fel is mentjük magunkat. "Mindig olyan kitartóan tanulok, ezért a fiatal éveimbe belefér, hogy néha kikapcsolódjak. Nem is baj igazából, hogy eddig nem foglalkoztam a tananyaggal, megérdemlem a pihenést. " Valószínűleg nem okoz túl nagy meglepetést, hogy leggyakrabban a harmadik módszert alkalmazzuk. Kép: vectorjuice, Freepik És a kapcsolatok… Habár a kognitív disszonancia sokszor ártalmatlannak bizonyul, kapcsolatainkban azonban igen kártékony lehet, ha folyton ezt a fátylat húzzuk rá társas interakcióinkra.
Hát milyen lenne már, hogy elmentünk úgy, hogy kedvünk sem volt, fáradtan, és még meg sem érte volna? Ha kíváncsi vagy rá, milyen hatással lehet a kognitív disszonancia a párkapcsolatokra, itt olvashatsz róla. Felhasznált irodalom: Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2016). Szociálpszichológia. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó. Cooper, J., & Carlsmith, K. (2015). Cognitive Dissonance. International Encyclopedia of the Social & Behavioral Sciences, 76–78. doi:10. 1016/b978-0-08-097086-8. 24045-2 Festinger, L. (1957). A theory of cognitive dissonance. Stanford, CA: Stanford University Press. Brehm, J. W. (1956). Post-decicion changes of desirability of alternatives. Journal of Abnormal and Social Psychology, 52, 384−389.
Ezt a belső feszültséget, aminek ez az ellentét az oka, kognitív disszonanciának nevezzük. Az elménknek valahogyan el kell érnie, hogy csökkentse ezt a feszültséget. És hogyan is teheti meg ezt? Legegyszerűbben talán úgy, hogy megváltoztatja a vélekedésünket. Leon Festinger (1957), aki sokat foglalkozott a kognitív disszonancia jelenségével, írta le elsőnek, hogy ha össze nem illés van a viselkedésünk és gondolkodásunk között, és ez feszültséget okoz, akkor azt a véleményünk megváltoztatásával lehetséges oldani. Ha hazaviszünk egy újabb felesleges kacatot, hajlamosak vagyunk elkezdeni ragaszkodni hozzá, csak hogy megindokoljuk magunknak, hogy megérte megvennünk. Azonban hogy ez a vélemény megváltoztatásáig eljusson, bizonyos feltételeknek teljesülnie kell. Először is, mint fentebb már említve volt, a cselekvésnek és a vélekedésnek ellentétesnek kell lennie. Minél fontosabb valaki számára az adott vélekedés, annál erősebb lesz benne a feszültség érzése. Például ha valaki úgy gondolja magáról, hogy ő becsületes, és mégis csal egy vizsgáján, vagy büszke arra, hogy ő mindig rendet tud tartani otthon, és mégis inkább leül és tévét néz, amikor rendetlenség veszi körbe.
Nagyon nehéz tudatosan elfogadni, hogy hiába küzdöttünk, ezért hajlamosak vagyunk felértékelni azokat, amikért sokat kellett tennünk. Fontos azt is éreznünk, hogy képesek vagyunk jó döntéseket hozni, még akár jelentéktelenebb témában is. Tegyük fel, hogy valaki vásárolni szeretne egy szép festményt a nappalija falára. Elmegy a boltba, talál is kettőt, amelyek tökéletesen illenek a kinézett helyre, színben is, témában is passzolnak. Azonban csak egyre van pénze, és némi gondolkodás után kiválasztja az egyiket, és meg is veszi. A másik is nagyon tetszett neki, még lehet, meg is fordul a fejében, hogy talán az jobb lehetne, de már mindegy. Hazaviszi a festményt, amit megvett, és felteszi a falra. Felfedezi, hogy észre sem vette, hogy a keret mintája mennyire hasonlít a díszpárnáéhoz, meg hogy a kép színei mennyire szépen harmonizálnak a fal színével. Rendkívül elégedett, legközelebb, mikor a boltban jár, ahol a festményt vette, meglátja a másikat, és megállapítja, hogy az mégsem illett volna annyira a falára.