Címünk 7026 MADOCSA Kossuth u. 2 Elérhetőségek Email: Telefon: +36 75 330 156 Igazgatói Iroda: +36 75 530 002 Hivatkozások Madocsai Református Egyházközség Madocsai Református Általános Iskola
Korunk társadalmi szükséglete megkívánja a biztos idegen nyelvi tudást. Ezt előtérbe helyezve döntött iskolánk a két tanítási nyelű oktatás bevezetése mellett, miután iskolánkban 13 éve működik sikeresen évfolyamonként egy emelt szintű angol nyelvi osztály, melyben heti öt órában tanulnak a diákok angolul. A két tanítási nyelvű oktatás célja, hogy az anyanyelvi és idegen nyelvi tudást egyidejűleg, hangsúlyozottan és kiegyensúlyozottan fejlesszük. Megtanítsuk a tanulókat az idegen nyelven való gondolkodásra, kialakítsuk a nyelvtanulás iránti pozitív hozzáállásukat, ösztönözzük őket az idegen nyelvű információk feldolgozására és a hétköznapi kommunikációs helyzetekben való használatára. Az első négy évfolyamon, olyan tevékenység formákat alkalmazunk, amelyek segítik a nyelv elsajátítását. Nem tanítunk formális nyelvtant és nyelvtani fogalmakat. Használunk mozgásos tevékenységeket, játékokat és egyéb kreatív munkaformákat. A gyerekek nem tudatosan, hanem ösztönösen sajátítják el az idegen nyelvet tevékenykedés közben.
Az idegen nyelv tanulása során fejlődik a figyelmük, memóriájuk, együttműködő és feladatmegoldó képességük, könnyebben tanulnak önállóan. Munkánkat anyanyelvi lektor segíti. Jelenléte még inkább ösztönzi a tanulókat az angol nyelv elsajátítására.
A részeg hajó műfaja allegorikus látomásvers és ars poetica, típusa szerint értékszembesítő költemény. Hangulata egy hatalmas ívet jár be: először melankolikus, aztán himnikus, elragadtatott, majd lemondó lesz, önvádba, öngyűlöletbe fordul, végül teljesen elveszetté válik. Stílusa szimbolista, de egy-egy képe a szürrealizmus technikáját idézi, mivel a valószerűt fantasztikummal keveri és váratlan elemeket társít egymáshoz (pl. " hallottam sárga és kék foszfor énekét "). A vers témája a költői tevékenység, amelyet Rimbaud a hajó – utazás – részegség motívumain keresztül tárgyal. A személyiség határait, a költő feladatát keresi és határozza meg, a világ és a lélek mélységeit tárja fel. A vers alanya a megszemélyesített hajó, amely egy monológot ad elő E/1. személyben. Rapszodikus beszédében a saját történetét mondja el. Beszéde tele van víziókkal, eksztatikusan áradó képekkel: a képiség, az érzékletesség abszolút dominanciája érvényesül. Folyamatos, asszociatív történetmondás és szürrealisztikus képalkotás valósul meg.
A látnoki költészet legjelentősebb darabja A részeg hajó című költemény. A terjedelmében is jelentős mű a szimbolista költők, de a szimbolizmus utáni modern költők számára is programverssé vált. Rimbaud pályáján korai versnek számít, 1871 szeptemberének végén íródott. A mű maga konvencionális képet állít az olvasó elé, az emberi sors hajó-szimbóluma az elvágyódás érzésének megjelenítőjeként az ókori előzményekig nyúlik vissza. A címben egy igazi toposz, a hajó jelenik meg, bár szokatlan jelzővel. A részegség, a mámor, a hétköznapokból, az átlagéletből kiszakító állapot az egész vers alapmotívuma. Ebben Rimbaud valójában Baudelaire A utazás című versét követi. Nyilvánvaló, hogy a mámort, a részegséget a gáttalan szabadság öröme okozza, ezt már a vershelyzet is egyértelművé teszi. Az elszabadult és egyes szám első személyben daloló hajó, amely már itt azonosul a lírai alannyal, sőt maga a lírai alany, a "vizek szabadja" lett, s megkezdődik a a szabadság nagy kalandja. Az első szerkezeti egység az 1–5.
S villámtépett eget s tölcsért, mit a vihar hajt, S a mélységek hintáit s kanyargó áramát Láttam s az alkonyt s hajnalt: ez izgatott galambrajt, S olyast is, mit az ember, ha sejt is, sohse lát. Láttam sülyedt napot, vad titkokkal befolyva, Míg alvadt messzeségek violája ragyog S hallottam, mintha antik tragédiát dalolna, Messzire elhörgő zajt s mely reszket és gagyog. S vakító hó-csucsokról álmodtam zöldszin éjen, Míg messze tengerszemhez rejtelmes útra kelt Az óceánok csókja: izes áram a mélyben S mentem vele s a sárga s kék foszfor énekelt. És át sok hónapon, mint ha dagály robog A sziklahátak ellen: holdkóros vízi csorda, Rohantam, nem törődve, hogy szentszüzes fokok Ragyogó lába zúz és orrom elsodorja. S találtam tengeren túl s alúl a horizonton Párduc-szem fényű és virágos szigetek Kék és furcsa raját, hol ostorként kibomlón A pőre nép fölött szivárvány libegett. Láttam maró mocsárt, hol mint egy szörnyű hálón A sás közé akadt Rém poklos teste reng, És vizeket rohadni örök szélcsendben állón, S örvényt, mely tág kerékben az égaljig kereng.
Olyan tény ez, amelyen a vers értelmezői nem győztek csodálkozni: egyikük szerint ez "a legszebb vers, amit a tengerről valaha is írtak". Így logikus lett volna, hogy egy tengeri utazás vagy legalább a tenger látványa legyen a "lángelmére valló leírás" élményi alapja – de nem így volt. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
/ Nagy László 143 Visszaemlékezés / Nagy László 144 E serdülő fiú / Nagy László 145 Utolsó versek 1872 Emlék / Rónay György 147 Mit már nekünk, szívem / Rónay György 150 Michel és Christine / Nagy László 152 Könny / Kardos László 154 A Ribiszkebor Patak / Rónay György 155 A szomjúság komédiája / Weöres Sándor 156 Jámbor reggeli gondolatok / Kardos László 160 Májusi lobogók / Somlyó György 161 Dal a legmagasabb toronyról / Weöres Sándor 163 Ami örök / Kardos László 165 Aranykor / Jánosy István 167 Ifjú házasok / Rónay György 169 Brüsszel / Jánosy István 171 Bajadér lenne?
Bitang deszkám belepte a villamos medúza, S nyaranta apró szörnyek tintás raja lapult Reám, midőn a hőség tűzvesszejétől zúzva A reszkető bíbor lég izzó tölcsérbe nyúlt. Oh én, ki immár ötven mérföldnek távolából Hallottam reszketőn a Poklot, mint üvölt, S kit újra s újra vár a kék és merev távol, Megvetlek Európa, unt gátú, ócska föld! Ím én! kit túl az égen várt csillagos sziget, Hol már a mámoros menny örök kapuja nyitva, S hol végtelen mély éjben arany fénnyel piheg Alvó madárseregként a boldog Jövők titka! - De mégis, sokat sírtam: testem hajnal gyötörte, S kegyetlen volt a hold és keserű a nap, Már lázas derekam gyötrelmes görcstől görbe: Bár megszakadna már s benyelné már a hab! Oh ha van Európában öböl még, melyre halkan Vágy vonna: kicsi víz az, egy vak tócsa, hideg, Hol bús fiúcska guggol az ámbrás alkonyatban S papírhajót ereszt el, mely lepkeként libeg... Mert kit megfürdetett minden vizeknek búja, Nem szállhat révbe többé kalmárhajók után, S jelzászlók és tüzek hivalgó gőgjét unja, S hogy hidak vad szeme bámuljon rá bután... Fordította: Tóth Árpád
A képeket, látomásokat, hallucinációkat a hajó tudata vetíti ki. A vers mindenekelőtt a tapasztalás története: az elszabadult hajó a lírai én utazásának allegóriája, melynek során tapasztalatokat szerez és szert tesz az önismeret és önmegértés képességére. Utazása egyszerre zajlik külső, fizikai tereken (életút, kalandok) és belső, lelki-tudati tereken (látomás, megismerés, megértés). A verset nagyszabású mitológiateremtés jellemzi. Rimbaud megidézi az irodalmi hagyományt: számos kulturális és mitológiai utalással él, mintha egy antik tragédiát akarna eldalolni (" szivárvány ", " virágos szigetek ", " szörnykígyók ", " Pokol " stb. ). A vers alapmotívumai: hajó – az Alkaiosz óta ismert hajótoposz a mámor és az utazás toposza. A hajó már az ókori görögöknél is a vándorlás, a személyes sors, az élet tengerén való utazás, az egzisztencia és a lélek szimbóluma volt. víz, tenger – hagyományosan az élet bölcsője, az eredet, a megtisztulás és a végtelenség szimbóluma. A hajó útja során fokozatosan elhagyja a lapátot, a horgonyt, és kijut a végtelen vizekre, majd egyre inkább azonosul az őt sodró közeggel, a tengerrel, amelynek ki van szolgáltatva.