Összefoglaló Annie egyszer csak rájön, hogy boldogtalan. Mint annyian mások is, amikor azt érzik, hogy megrekedtek egy kapcsolatban, amiben épp csak némi gyenge vonzalmat tudnak összekaparni magukban a párjuk iránt - héba-hóba. Annie párjában, Duncanben ugyanakkor olthatatlan szenvedély él egy rockzenész iránt - aki ráadásul már nem is rockzenész, mert 1986 óta egyetlen dala sem jelent meg. Még csak azt sem lehet tudni, hogy hol lakik és mit csinál azóta. Aztán egyszer csak mégis megjelenik egy új Tucker Crowe-album, pontosabban a legendás Juliet első, hangszerelés nélküli változata: a dalok a maguk csupasz egyszerűségében. Duncan zseniálisnak tartja őket, Annie pedig unalmasnak - és ahogy az lenni szokott, egy ilyen apró nézeteltérés végül mindent fenekestül felforgat az életükben... Sőt, Tucker Crowe életében is. A kilencvenes évek közepe óta, amikor megjelent a Pop, csajok, satöbbi, Nick Hornby a világ egyik legolvasottabb szerzője: párkapcsolatokról, nagy szerelmekről és nagy szakításokról, az összetört szív fájdalmáról, a popzenéről (ami leggyakrabban épp ezekről a fájdalmakról és örömökről szól) kevesen tudnak olyan édesbús történeteket írni, és biztosan senki sem Nick Hornby utánozhatatlan humorával.
A meztelen Juliet (Juliet, Naked); rendező: Jesse Peretz; szereplők: Rose Byrne, Ethan Hawke, Chris O'Dowd; amerikai zenés vígjáték, dráma, 105 perc, 2018 (12) Művész belső használatra Nincs szebb önigazolás annál, mint amikor az elvesztegetett időről kiderül, hogy valójában előjáték az élethez. Persze ahhoz előbb el kell vesztegetni. Mondanám, hogy így foglalható össze A meztelen Juliet című Nick Hornby könyvadaptáció, de akkor biztos vitába szállnának velem sokan. Talán én magam is. Valaki azt mondaná, hogy neki a hírnév mibenlétéről szól, más meg azt, hogy pusztán egy szerelem története, és megint más szerint ez egy újabb példa arra, hogy a zene mindenható. De ha megegyezünk abban, hogy a művészet mindenkinek mást jelent (és persze abban is, hogy amit Hornby csinál, az művészet), akkor el is jutunk egy olyan állításhoz, amelyet szintén képvisel a film. Nevezetesen, hogy egy alkotás valakinek műremek, más valakinek csak hulladék. És az a más valaki talán maga a művész. A meztelen Juliet 2009-ben jelent meg, és lényegében Nick Hornby utolsó olyan regénye, amely irodalmi értékkel is bír, és amint a mellékelt ábra mutatja megfilmesíthető.
Az élet elég sokaknak ennyi vagy még ennyi sem, és Hornby valahol, szerintem legalábbis, azt sugallja, hogy ne ezen keseregjünk, hanem hozzuk ki a legjobbat abból, amink van, vállaljuk önmagunkat, és tegyük, amit tennünk kell, akkor is, ha az senki másnak nem jelent semmit, vagy akár kimondottan nem tetszik a többieknek.
Nemcsak az olvasók, hanem a filmesek számára is ellenállhatatlanok Hornby könyvei: a Pop, csajok, satöbbi, az Egy fiúról és a Hosszú út lefelé után elkészült A Meztelen Juliet filmváltozata is, Jesse Peretz rendezésében.