Az Est ezt írta: " Tisza István tragikus halála megrendít. Keményen és férfiasán halt meg, úgy. hogy egész életében harcolt. Lehetetten mély emberi részvét nélkül állani ravatala előtt. Meggyilkolták és erre a gyilkosságra nem volt szüksége az emberi jogok diadalmas forradalmának. " A Magyar Hirlap így értékelte a merényletet. "A virágos forradalomra vér is fröccsent: Tisza Istvánt tegnap megölték, a mily végzetszerű volt e tragikum, annyira fájdalmas és lesujtó, nem utolsó sorban azok számára, kik legélesebben álltak szemben a Tisza politikájával. Tisza István halála a hagyományos politikai kultúra végét jelentette - · Kultúra - hír6.hu - A megyei hírportál. Szomorú volna akkor is, ha a szörnyű tett nem lett volna mindenképpen felesleges és elítélendő, — elítélendő megint csak első sorban éppen azon elvek szerint, melyek a forradalomban győztek. " Tisza ellen korábban összesen háromszor kíséreltek meg merényletet. Kovács Gyula ellenzéki képviselő 1912-ben a Képviselőházban háromszor Tiszára lőtt, de célt tévesztett. A második sikertelen merényletet egy huszártiszt követte el, amikor Tisza az olasz frontról hazatérőben volt, de a golyó nem talált.
Bár Berzeviczy 1936-os haláláig közéleti tisztségeket töltött be, érdemi politikai szerepe már nem volt. Horthyt ugyan még külön fogadóbeszédben köszöntötte, benne már csak a katonatisztet tisztelte, politikusként nem tartotta nagyra, a kormányzó nevével illetett korszaknak pedig az egész politikai kultúrája idegen volt számára. Ő mindvégig megmaradt a régi konzervatív-liberálisnak, egy olyan eszme képviselőjének, amit sok egyéb mellett az első világháború anakronisztikus kuriózummá fokozott le.
Bár a leváltását követően sem szállt ki a politikából, utolsó jelentős feladatát IV. Károly adta számára 1918 szeptemberében, amikor a délszláv kérdés rendezésében kérte fel közvetítőnek az uralkodó. Tisza megdöbbenéssel tapasztalta különösen a horvátok magatartását, akiknek lojalitásában addig feltétlenül megbízott. Miután IV. Károly osztrák császárként 1918. október 16-án manifesztumot adott ki birodalma ciszlajtán felének átalakítására, újabb, ezúttal a dualista rendszer bukását jelentő belpolitikai válság robbant ki hazánkban is. Október 17-én hangzott el a képviselőházban – Károlyi Mihály gróffal folytatott vitája során – Tisza hírhedt kijelentése, miszerint: "Ezt a háborút elvesztettük! " Az utókornak mindez már evidenciának tűnik, ám a kortársakból, különösen a fronton harcolókból ez a kijelentés valóságos sokkot váltott ki. Ne feledjük: a Monarchia csapatai ekkor még mindig a birodalom határain kívül védekeztek, és a délnyugati front háborúját eldöntő olasz offenzíva is csak egy héttel később indult meg.
"Reánk kényszerítették a háborút. Lehet-e egy reánk kényszerített háborút el nem fogadni? Amennyire áll az, hogy a legnagyobb bűn a földön egy háborúnak szükség nélkül való provokálása, annyira áll az is, hogy hitvány, silány, megvetésre méltó, az életre nem érdemes az a nemzet, a melyik kitér a reá kényszerített háború elől. Elibünk van állítva a maga egész borzalmas valóságában az a kérdés, ismerünk-e az egyénnél nagyobb élő lényt ezen a világon, ismerünk-e az önzésnél nemesebb indulatot, és e nagyobb lénynek a hazának, a nemzetnek fogalma, csak üres teoretikus fogalom-e, szappanbuboréka-e az emberi elmének vagy gyönyörűséges élő valóság, fenséges erkölcsi hatalom, a mely megragadja az emberi lelket, az emberi lény minden nemesebb ösztönét, a mely irányítja, magával viszi minden alacsonyabb indulat felett. Ez a kérdés áll a nemzet minden tagja előtt és az a válasz, amit erre a kérdésre nem szavakban, hanem cselekedetekben adni fogunk, az a válasz adja meg a nemzet erkölcsi értékének fő összegét, azt az összeget, a mely egyedüli, de biztos alapfeltétele a sikernek. "