A Q-ügyosztály sorozat filmjeiről Nyomtalanul A 2013-as Nyomtalanul sztorija szerint miután a két nyomozó megkezdi munkáját a kezdetben teljesen jelentéktelen ügyosztály megbízottjaként, Mørck egy teljesen egyértelmű öngyilkossági ügy aktájában anomáliákat vesz észre. A széria bevezető alkotása számos olyan jeggyel rendelkezik, mely a két folytatására is jellemző, mint például a visszafogott tempójú, hatásos, ám egyáltalán nem bonyolult történet, a nyomozásra és karakterekre helyezett fókusz, a főszereplők brutális mértékű cigarettafogyasztása, illetve Mørck figurájának mentális pokoljárása. ( Palackposta szócikkből átirányítva) Palackposta (Flaskepost fra P) 2016-os dán–svéd–norvég–német film Nikolaj Lie Kaas Rendező Hans Petter Moland Producer Louise Vesth Ingrid Holzapfel Alapmű Jussi Adler-Olsen: Palackposta Műfaj thrillerfilm Forgatókönyvíró Nikolaj Arcel Főszerepben Nikolaj Lie Kaas Fares Fares Pal Sverre Hagen Zene Nicklas Schmidt Operatőr John Andreas Andersen Gyártás Gyártó Zentropa Entertainments20 Ország Svédország Dánia Norvégia Németország Nyelv dán Játékidő 112 perc Forgalmazás Forgalmazó Vertigo Média Kft.
Hansen, Mikkel Nørgaard és Jussi Adler-Olsen Rendezte: Christoffer Boe Zene: Anthony Lledo, Mikkel Maltha Főszerepben: Nikolaj Lie Kaas (Egy gyilkos ügy), Fares Fares (Zsernyákok), Johanne Louise Schmidt, Fanny Bornedal, Anders Hove. IMDB link a négy részhez. Nem véletlenül. A Nyomtalanul ugyanis tökéletesen alkalmas arra, hogy minden évben egy új kötettel gazgodjon. Főhöse Carl Mørck, aki egy gyilkossági helyszínelésen végignézi egyik társa halálát és másik kollégája lebénulását. A lelki nyomorékká váló férfi fél évvel később egy politikai intézkedés nyomán önálló főosztályt kap: övé a Q ügyosztály, ahol megoldatlanul lezárt ügyeket vesznek elő. A feladathoz pedig egy iraki-szír származású asszisztenst delegálnak a nyomozó mellé. A Nyomtalanul a zsarutörténetek archetipusát testesíti meg. Egy lelkileg sérült, mégis becsületes, bátor főhős, aki mellé egy kulturális hátterében teljesen eltérő – kiváló humorforrásként szolgáló – társ szegődik. A magyar cím abból a szempontból rendkívül találó, hogy egy amerikai krimiszériával azonos alakú, ezzel körvonalazza olvasójának, hogy mire számíthat a regénytől.
Megőrizte viszont a film a regény elcsúsztatott, párhuzamos idősíkjait. A konkrét nyomozás mellett az öt évvel korábbi eset egyszerre bomlik ki előttünk, ugyanis a két detektív (Carl és Assad) az áldozathoz képest kissé lemaradva tárja fel lépésről-lépésre az eseményeket – tűnjön ez bármilyen furcsának is, a mozivásznon remekül működik. Carl és Assad karaktere, illetve az őket megformázó színészek játéka a produkció egyik legjobb eleme. Carl Mørck, mint a történet főszereplője tipikus skandináv-krimis rendőr; egy mogorva, antiszociális, szétesett magánélettű csődtömeg, aki emberi hiányosságait szakmai rátermettségével ellensúlyozza. A filmben ugyan kicsit másként jelennek meg bizonyos jellemvonásai, illetve a külvilághoz való kapcsolata, ám Nikolaj Lie Kaas ( Angyalok és démonok – Angels & Demons, 2009) profi alakítása révén maximálisan hiteles a karakter. A skandináv krimis elfogultságomról többször írtam már, ezért most nem mennék vissza a Férfiak és csirkék ig tolt fekete abszurdig, és arra is csak utalnék, hogy Jussi Adler-Olsen döglött aktás történetei (melyekből mind a hat megjelent már magyarul) milyen szervesen beépültek a Wallander - Varg Veum - Harry Hole krimiuniverzumba, melynek része persze a A híd svéd-dán eredetije, ahogyan az egész műfaj origójának tekinthető Millenium trilógia is.
A Q-ügyosztály sorozat: Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta Teljes Remek alapszituáció, züllött, de becsületes zsaru, szerethető áldozat és brutálisan kegyetlen gyilkosok. Jussi Adler-Olsen dán író legnagyobb lépése a világhír felé vezető úton, a Nyomtalanul a dániai megjelenéssel szinte egy időben érkezett el Magyarországra. A krimit olvasva mégis egy üzenet lebegett bennem: filmrevaló! A skandináv krimi olyan fogalommá vált az utóbbi évtizedben, mint a svájci óra, a francia sajt vagy a német autó – azaz kategóriájában a legjobb. Jo Nesbø, Stieg Larsson és Camilla Läckberg mellett egyre több új név kerül elő, köztük olyanok is, mint például a lassan három évtizede publikáló Jussi Adler-Olsen. A dán író gyerekkorát különböző gyermekpszichiátriai intézetek közelében töltötte, apját ugyanis mindig más város intézményébe nevezték ki, így aztán nem csoda, hogy a fiúból egy kissé elborult agyú szerző vált felnőtt korában. Jussi Adler-Olsen hosszú írói pályafutásában a 2011-es Nyomtalanul jelentette az áttörést.
A Q ügyosztály aktuális esetének részleteit szándékosan kerülöm, szinte mindegy is, ráadásul ezzel csak rontanám az olvasásélményt. Az elavult ügy felgönyölítése két szálon halad, így az utolsó oldalakig amúgy is kettéválik a történet a regényben. Mindezek lenyesegetése magyarázható lenne azzal is, hogy a filmhez egyszerűsíteni kellett a történeten. A végeredményt látva sokkal inkább az, hogy létezik-e bármiféle csapatmunka, ha nincs csapat. A rendező, Hans Petter Moland ugyanis teljesen elszigetelte egymástól a szereplőket. [A filmet készítő Zentropa biztosra akart menni, és miután az első két filmmel komoly meglepetést és hangos sikert elérő Mikkel Nørgaard az amerikai munkái miatt lemondta az újabb rendezést, egy másik, szintén a skandináv krimiken edződött filmest, Monadot kértek fel - a szerk. ] A dán rendező óriásit hibázott azzal, hogy az előző Q-s filmekben ábrázolt két főfigura jellem-, és szociális fejlődésének eredményeit figyelmen kívül hagyta, és hogy e leginkább pszichológiainak tekinthető társasjátékban Carl Mørck figuráját újra a Start mezőre tolta vissza.