Nyitókép: Aki szereti a szépet, bizonyára megérintették már Juhász Gyula Anna-versei. Olyan versek ezek, amelyeken átsüt a szerelem, amely lángolva bár, de egyben életszerűen is megnyilvánul bennük. Az Anna-versek mindig sokat jelentettek számomra. Most is nagyon szépnek tartom őket, azt mondom, hogy most is "megérnek egy misét". Érdemesnek tartom megemlékezni róluk két okból is. Egyrészt azért, mert tavasz van, a szerelem időszaka, amikor is az erre fogékony ember szívében ott zsongnak a szép versek, másrészt azért, mert április 4-én emlékezünk a költő születésére (1883), április 6-án a halálára (1937) és nemutolsósorban azért, mert április 11-én van a Magyar Költészet Napja. Juhász Gyula - Juhász Gyula - vers.hu. Juhász Gyula csöndes ember volt, akinek visszahúzódó, félszeg magatartása mögött egy meg nem alkuvó férfi, egy szent eszméi iránt tántoríthatatlanul hű lélek húzódott meg. A Nyugat egész nemzedékében ő a legvallásosabb. Élete bánatok és szerencsétlenségek sorozata, a szerelmi boldogság soha nem adatott meg neki, mégis ő lett a magyar költészet egyik legnagyobb szerelmi lírikusa.
Költészetének jelentős részét az Anna-versek teszik ki (kb. 70 költemény). Szerelmének élményi alapja nem volt, csak az emlékeiben élő Anna, a halhatatlan Múzsa jelenik meg műveiben. Anna képe az idő múlásával egyre távolabb került a valóságtól, egyre inkább idealizálódott, míg végül az eszményi nő szimbólumává vált. Az idő múlásával az elérhetetlen, megközelíthetetlen boldogság jelképe lett számára. Kövessék most szerelmi lírájának három rövid, de jellemzően gyönyörű versét! Milyen volt Milyen volt szőkesége, nem tudom már, De azt tudom, hogy szőkék a mezők, Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár S e szőkeségben újra érzem őt. Juhász Gyula gyönyörű szerelmes verse: Anna örök. Milyen volt szeme kékje, nem tudom már, De ha kinyílnak ősszel az egek, A szeptemberi bágyadt búcsuzónál Szeme színére visszarévedek. Milyen volt hangja selyme, sem tudom már, De tavaszodván, ha sóhajt a rét, Úgy érzem, Anna meleg szava szól át Egy tavaszból, mely messze, mint az ég. Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében.
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakultál Arcképed a szivemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó, de mégis, Ne hidd szivem, hogy ez hiába volt, És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben, És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen.
A verseket Csuja Imre, Für Anikó, Gáspár Sándor, Halas Adelaida, Háy János, Holecskó Orsolya, Kálloy Molnár Péter, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mihály Péter, Nagy Péter, Őze Áron, Szabó T. Anna, Szarvas József, Szálinger Balázs és Tóth Ildikó mondják el. A narrációt Kiss Ernő színművész adja, a hangmérnök Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnöke, a zenei szignált zongorán a 9 éves Czompó Botond adja elő. Június 4-től szeptember 4-ig a keszthelyi, a vonyarcvashegyi, a badacsonytomaji, a révfülöpi, a zánka-köveskáli, a balatonakali-dörgicsei, a balatonfüredi, az alsóörsi, a balatonalmádi, balatonfűzfői, a balatonkenesei, a veszprémi, a zalaegerszegi, a sümegi, a tapolcai és a zirci állomáson hallhatóak versek. Június közepétől szeptember 11-ig a balatonboglári, a balatonszemesi, a balatonszárszói, a balatonföldvári, a zamárdi, a balatonfenyvesi, a balatonmáriafürdői, a balatonlellei, a balatonaligai, a fonyódi és a siófoki állomáson lehet élvezni a költeményeket.
A cím e sorokban értelmeződik: a szerelem örök, Anna kitörölhetetlen emlék. A himnikus zárósor pedig világossá teszi, hogy ez így marad a jövőben is.
Címkék: peron, vers, vasútállomás, Balaton, kultúra