« Nem hiába zenész is, egyik alapformája a dal. Ehhez is kell ma bátorság. És persze tudás. Népdal, blues, sanzon, kuplé – otthon van mindegyikben. De ugyanígy az antik metrumokban és strófaképletekben is. (…) igazi költő, tehát minden vesztesége nyereség. Minden ütközése erejét növeli. (…)" ( Várady Szabolcs az Irgalmasvérnő című Kiss Judit Ágnes kötet fülszövegében – Alexandra, Pécs, 2006. )
Kiss Judit Ágnes Valamikor az előző évezredben, talán a Hargitán, az erdei kis ház előtt, ahova maga a nagy Ceaușescu járt olykor vadászni helikopterrel landolva a kicsiny betonplaccon, fölnéztem az égre – koromfekete volt, mint porcukorral, teliszórva apró csillagokkal; én nem tudtam, hogy az ég ilyen, nem tudhattam több évtizednyi fényszennyezésből! Ceaușescu nem élt már, pedig micsoda fényárban úszott a palotája, a vadászház üres, a betonplaccot áttörték a bogos gyökerek – a diktátorok mind meghalnak, csak az ég marad megszámlálhatatlan, csillogó pöttyeivel, amiket olyan ritkán látok a fényszennyezéstől. A költő nem jó fej, ne hidd! Önző és sérült némelyik, van köztük sunyi és gonosz, kinek mi torzulást okoz a gyerekkor, az iskola, mit nem dolgoznak fel soha. A költő szennycsatorna csak, de néha annak is vacak. Mocskos szív és mocskos szavak, csőtöréskor mi felfakad. Viszont valaki odafönt olykor a lefolyóba önt egy kis folyékony aranyat, mi a csatornán áthalad, a szennyes lében elvegyül, majd kicsapódik legfelül.
Újabb bűbájos taggal bővült Kiss Judit Ágnes bársonyosan összebújós Babaróka -sorozata. Kis kedvencünk ebben a részben fontos mérföldkövekhez érkezik, sok új és faramuci helyzettel kell megbirkóznia. Ám látni fogjuk, hogy – ahogy a sorozattól már megszokhattuk – szeretettel és megértéssel most is minden probléma orvosolható. Babaróka kistestvére – jöhet az összefoglaló? Babaróka kistestvére Szerző: Kiss Judit Ágnes Illusztrátor: Egri Mónika Kiadó: Pozsonyi Pagony (2020) ISBN: 978-963-410-687-6 Korosztály: 3-6 Nagy dolgok készülődnek a rókalyukban! Babarókának kistestvére lesz! A kis rókát egyelőre nem hozta különösebben lázba ez a hír, hiszen az oviban másoknak is van testvérük, mindebből leginkább csak annyit észlelt, hogy az anyukája pocakja egyre gömbölyűbb lett. Sokkalta inkább foglalkoztatta az a tény, hogy elköltöznek! Kicsi nekik a kotorék? De hát Babarókának pont megfelelt. Ő nem, nem, egyáltalán nem akart ekkora változást az életébe. Imádja a szobáját, ragaszkodik a kiskerthez, a virágokhoz, egyszerűen mindenhez a régi életében… Vajon sikerülni fog elengednie a megszokott otthonát és megbarátkoznia az új helyzettel?
A költő csak hitvány alak, de az arany, az megmarad. A versek érte a letét, miattuk hagyd meg életét! Megjelent a Bárka 2020/6-os számában. Főoldal 2021. január 13.
Volt egy úr, hazája Jemen. Babrált ő mind a két nemen. Kecske és vadállat, akármit bevállalt. "Direkt volt? " – kérdezték. "Ja, nem! " Volt egy úr, úgy hívták, Tihamér. Lement a kocsmába italér. Elfogyott – hú, jó sok. jöttek a bunyósok: "Megverünk! " Mire ő: "Ti? Há mér? " +1 Kínából jött, s ránk támadt a covid, a világnak adott egy pár kokit, rejtőzhettünk maszkba, minden el volt… rontva, akit elért, az eléggé kivót. Megjelent a Bárka 2021/5-ös számában. Főoldal 2021. október 15.
Az utolsó rap Hányszor álmodom még a halálod, hányszor álmodom még? Ugyanaz a szcéna, de más a díszlet, hányszor álmodom, nem azt, hogy véged, hányszor álmodlak úgy, ahogy készülsz, fekszel vagy járkálsz, vagy az ágy szélén ülsz, tanácsokat osztogatsz és rendelkezel, hogy mit hogyan tegyünk, amikor már nem leszel. Pedig igazából nem úgy volt, de éjszaka az álom valamit mindig korrigál a valóságon. Tudom, szégyelled, hogy féltél, de az ember ilyen fajta, jól csináltad, hidd el, nincs mit javítani rajta. Hogy mindjárt meghalsz, mért kell minden éjjel újra látnom? Hogy kevésbé fájjon, vagy hogy még jobban fájjon? Szeretlek, anya, tudod jól, csak kicsit sokat ittam, kérlek, ne gyere többet vissza az álmaimban! * Egyirányú Nem a halál, nem a végállomás, mi oda vezet, az lehet nehéz. Vékony csövön, bőrbe szúrt tűkön át cseppenként tölt el a felismerés: az élők közé nincsen visszaút, mint testemben a sejtek, szétrohadt, vagy felrobbant, vagy benőtte a fű, egyhelyben állni sem tudok sokat. Először a színek fakulnak el, mint mikor túl korán sötétedik, aztán a kontúrok, végül a hang, az érintés tart csak ki reggelig.
János Hollandiába ugyanezért. Úgy döntött, hogy nem jön vissza. Mert jobb a fizetés, a lakáshelyzet, az időjárás, az oktatás, kedvesebbek az emberek, mert ott szerzett vagyont, barátokat. Vagy mert nem tudott már visszajönni. Mert nem várta már itthon senki és semmi, felégette a hidakat, vagy fű nőtte be az utat hazafelé. Ez mind rendben van így. Eszter az Egyesült Államokba, Virginiába, hogy önmaga és az anyja közé egy egész óceánt tudjon ékelni. Veronika és Csaba egy másik államba, Georgiába, hogy a gyerekeiknek majd jobb lehetőségek adassanak, mint nekik. Sára és Géza Kanadába ugyanezért. Dániel Franciaországba a felesége és a gyerekei elől. Márk Angliába, ki tudja, miért, de egyszer csak már nem volt miért vagy hová visszajönnie. Evelin és Nikolett Hollandiába táncosnőnek, aztán már csak pénzt keresni, Barbara és Klaudia Svájcba ugyanezért. Ők azóta sem tudnak visszatérni. Még néhány évtized, és itthon nem marad nyomuk. Utódaiknak, ha lesznek, ez az ország már semmit nem jelent majd.