Értékelés: 29 szavazatból Az aktuális rész ismertetője: Karinthy Frigyes Előszó című versét Olt Tamás adja elő. A műsor ismertetése: "Manapság, ha egyáltalán beszélünk, gondolkodunk is költészetről, igen önző módon tesszük. Az én versem, kedvenc versem, mintha rólam írták volna - így sajátítjuk ki a sorokat. Pedig a vers mindenkinek szól. Akár elefántcsonttoronyból, akár a harcmezőkről, akár a szeretett hölgy ablaka alól - a költő már nem magának, a mindenségnek írja tollal, pennával, kattogó írógéppel, ma pedig villódzó monitor előtt a strófákat. Ha eljut hozzánk, bennünk alakul, él tovább. Mindannyiunkban. 15 éven át a Magyar Televízió juttatta el a virágirodalom kiemelkedő verseit a nézőkhöz. Ha esténként megszólalt a hárfa ismerős hangja, mindenki tudta, kicsit megáll az idő. Néhány percre semmit sem kell tennünk, csak hallgatni, befogadni, értelmezni, érezni. 157 szerző 782 alkotása engedte meg mindenkinek, hogy néhány pillanatra csak maga legyen, csak ízlelgesse a szavakat, rímeket, képeket, dallamokat.
Elmondom hát mindenkinek. Mert félig már ki is bukott, tudom De mindig megrekedt a féluton. Az egyik forró és piros lett tőle, Ő is súgni akart: csók lett belőle. A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott. A harmadik csak rámnézett hitetlen, Nevetni kezdett és én is nevettem. Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van. De nékem ő égő csipkefenyérben Meg nem jelent, se borban és kenyérben, Hiába vártam sóvár-irigyen, Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak És sokszor jobb lett volna lenni rossznak, Mert álom a bűn és álom a jóság, De minden álomnál több a valóság, Hogy itt vagyok már és még itt vagyok S tanuskodom a napról, hogy ragyog. Én isten nem vagyok s nem egy világ, Se északfény, se áloévirág. Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél, Mégis a legtöbb: ember, aki él, Mindenkinek rokona, ismerőse, Mindenkinek utódja, őse, Elmondom én, elmondanám, De béna a kezem s dadog a szám. Elmondanám, az út hová vezet, Segítsetek hát, nyujtsatok kezet.
Egy láb a mellemre lépett, eltaposta, Emeljetek fel a magosba. Egy szószéket a sok közül kibérelek, Engedjetek fel a lépcsőjére, kérlek. Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek, Amit elmondok mindenkinek. Köszönjük, hogy elolvastad Karinthy Frigyes költeményét. Mi a véleményed az Előszó versről? Írd meg kommentbe! The post Karinthy Frigyes: Előszó appeared first on.
További tudnivalókért, kérjük, tekintse meg az adatkezelési tájékoztatót. Az alábbi gombra kattintva elfogadja a sütik használatát. Ha a jövőben le szeretné tiltani a sütiket, kérjük, módosítsa böngészője beállításait. További tudnivalók Elfogadom
Előszó (Magyar) Nem mondhatom el senkinek, Elmondom hát mindenkinek Próbáltam súgni, szájon és fülön, Mindnyájatoknak, egyenként, külön. A titkot, ami úgyis egyremegy S amit nem tudhat más, csak egy meg egy. A titkot, amiért egykor titokban Világrajöttem vérben és mocsokban, A szót, a titkot, a piciny csodát, Hogy megkeressem azt a másikat S fülébe súgjam: add tovább. Elmondom hát mindenkinek. Mert félig már ki is bukott, tudom De mindig megrekedt a féluton. Az egyik forró és piros lett tőle, Ő is súgni akart: csók lett belőle. A másik jéggé dermedt, megfagyott, Elment a sírba, itthagyott. A harmadik csak rámnézett hitetlen, Nevetni kezdett és én is nevettem. Gyermekkoromban elszántam magam, Hogy szólok istennek, ha van. De nékem ő égő csipkefenyérben Meg nem jelent, se borban és kenyérben, Hiába vártam sóvár-irigyen, Nem méltatott reá, hogy őt higgyem. Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak És sokszor jobb lett volna lenni rossznak, Mert álom a bűn és álom a jóság, De minden álomnál több a valóság, Hogy itt vagyok már és még itt vagyok S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni, Itt lent a porban nem tudok beszélni. A csörgőt eldobtam és nincs harangom, Itt lent a porban rossz a hangom. Egy láb mellemre lépett, eltaposta, Emeljetek fel a magosba. Egy szószéket a sok közül kibérlek, Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek. Még nem tudom, mit mondok majd, nem én, De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem, Állván tátott szemmel, csodára várván. Amit nem mondhatok el senkinek, Amit majd elmondok mindenkinek.
Milne rövid történeteket kezdett írni fia és játékállatai kalandjairól. Az első fejezetet ("Első fejezet, amelyben bemutatnak bennünket Micimackónak és a méheknek, mellékesen a könyv is elkezdődik ") Milne a " The Wrong Sort of Bees " című rövid történetből adaptálta, amely a london Evening News karácsonyi kiadásában jelent meg 1925-ben. A rövid történetek örökségét mutatja, hogy a könyv egyes fejezetei önálló történetet alkotnak, a cselekmény nem folytatódik egyik fejezetről a másikra, csak a főszereplők jelentik a folytonosságot. Milne a rövid történeteket a Punch Magazine, St. Nicholas Magazine, Vanity Fair és más kiadványokban jelentette meg, mielőtt könyv formában is kiadta volna. A magazinok a kor leghíresebb rajzolóit kérték fel a történetek illusztrálására: J. H. Dowd, Reginald Birch, E. Shepard, A. Watson. Milne saját gyermekéről mintázta Micimackó legjobb barátját, Róbert Gidát. A Micimackó első kiadása 1926. október 14 -én Nagy-Britanniában a Methuen & Co. (London) kiadó gondozásában, E. Shephard rajzaival jelent meg.
Több mint hatvan fiatal színészt néztek meg erre a szerepre, de benne látták meg leginkább azt a naivitást és "éretlenséget", ami alapján arra jutotak, hogy ő lesz a legjobb. Azt éreztem, hogy miközben elő lehet majd az állatot is csalogatni belőle, de alapjában véve tényleg szinte sajnálja az ember, hogy itt van egy nagy, 180 vagy nem tudom hány centis srác, aki minden szempontból egy férfi, de ránézésre mégis olyan, mint egy gyerek. Nina Kov táncos-koreográfusként is részt vett a munkában, és mint elmondta, a legnagyobb élmény az volt számára, amikor a Voith Ágit és a Jordán Tamást tanította táncolni. "Voiht Áginak nem kell tanítani semmit, a legnagyobb profi, akivel valaha találkoztam. Kortárs Online - „Milyen lenne a nemes bosszú?” – Interjú Deák Kristóffal és Nina Kovval. Kiderült, hogy Jordán Tamással ismerik egymást hetedikes koruk óta. Annyi sztorit meséltek, hogy le kellett állniuk a munkával, és csak hallgattuk a történeteket" – mesélte Nina Kov. Deák Kristóf is arról beszélt, hogy nem kívánhatott volna magának jobbat, mint hogy a nemzet nagy színészeivel dolgozhasson együtt (szerepel a filmben többek között Mikó István, Pogány Judit, Papp János, Tordai Teri, Hámori Ildió, Hűvösvölgyi Ildikó), akik rendkívül profik és mégis szerények, alázatos és kedves emberek.
– A Mindenki után egy egészestés tévéfilmet készítettél, az ötvenes években játszódó Foglyokat, az első mozifilmedben pedig az unokázós csalásokat mutatod be egy nagyon személyes történetbe ágyazva. Mikor döntötted el, hogy ezzel a témával filmként szeretnél foglalkozni? – Az amerikai ügynökömön keresztül rengeteg forgatókönyv futott be hozzám az Oscar-díj után. Volt köztük sok jó könyv is, de ahogy olvastam őket, végig az motoszkált a fejemben, hogy mi köze van ezeknek a történeteknek hozzám. Hol vagyok én ezekben? Biztosan ezt akarom megcsinálni első filmnek? Egy ötletben mindig azt nézem, hogy elég erős-e benne az érzelmi motiváció számomra ahhoz, hogy igazán akarjam. Hogy menni tudjak vele előre legalább két évig, amennyi idő egy nagyjátékfilmes projekt elkészültéhez kell. Deák kristóf mindenki teljes film. Olyan történetet kerestem, amibe őszintén bele tudok állni, amiről szenvedéllyel tudok beszélni a kollégáknak, a színészeknek és majd a közönségnek is. És egyszer csak rájöttem, hogy akkor kapom meg ezt a kapcsolódást, ezt a kellő viszonyulást, ha abból csinálok filmet, ami engem a leginkább foglalkoztat.
Az unkát a Nemzeti Filmintézet támogatta 721, 97M forinttal, további 2M-t adott a forgatókönyv fejlesztésére és 14, 97M-t marketingre. Persze Deák tehetségének ismeretében ő negyedennyi pénzből is minden bizonnyal magas színvonalon meg tudta volna valósítani művét, amely reméljük, legalább olyan jól sikerült, mint a Mindenki és a Foglyok!