Jöjjön Kányádi Sándor őszi versei összeállításunk. Kányádi Sándor: Őszi réten Kányádi Sándor: Őszelő Fázik a Küküllő, lúdbőrös a háta, már csak a nap jár el fürödni a gátra. Lenn a gát alatt csak vadrécék, vadludak. Ők is búcsúzóban: tiszteletkört úsznak. Ékelődnek aztán föl az őszi égre, belevesznek lassan a kék messziségbe. Reggelenként apró ködfióka s pára kapaszkodik föl a partmenti fűzfákra. Ágaskodik a szél: leveleket olvas. Fönn a hegyek között felbődül a szarvas. Kányádi Sándor: Jön az ősz Kányádi Sándor: Ősz volna még Ősz volna még, s a varjak már közhírré tették a dermesztő tél közeledtét. Károg az ég, éhenkórász nagy csapat csóka ricsajog, hussog reggel óta. Tócsára jég, virágra, fűre harmat dermed, megöregedtek mind a kertek. Jó volna még sütkérezni, de jó is volna, ha az égen pacsirta szólna. Kányádi Sándor: Valami készül Kányádi Sándor: Felemás őszi ének építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat nevetségesen ismerős minden mit mondtam s mondok nehéz nyarunk volt itt az ősz s jönnek a téli gondok már csak magamat benned és magamban téged óvlak ameddig célja volna még velünk a fönnvalónak The post Kányádi Sándor őszi versei appeared first on.
2021. augusztus 29., vasárnap Kányádi Sándor: Valami készül Elszállt a fecske, üres a fészke, de mintha most is itt ficserészne, úgy kél a nap, és úgy jön az este, mintha még nálunk volna a fecske. Még egyelõre minden a régi, bár a szúnyog már bõrét nem félti, és a szellõ is be-beáll szélnek, fákon a lombok remegnek, félnek. Valami titkon, valami készül: itt-ott a dombon már egy-egy csõsz ül: Nézd csak a tájat, de szépen õszül.
Jöjjön Kányádi Sándor őszi versei összeállításunk. Kányádi Sándor: Őszi réten Kányádi Sándor: Őszelő Fázik a Küküllő, lúdbőrös a háta, már csak a nap jár el fürödni a gátra. Lenn a gát alatt csak vadrécék, vadludak. Ők is búcsúzóban: tiszteletkört úsznak. Ékelődnek aztán föl az őszi égre, belevesznek lassan a kék messziségbe. Reggelenként apró ködfióka s pára kapaszkodik föl a partmenti fűzfákra. Ágaskodik a szél: leveleket olvas. Fönn a hegyek között felbődül a szarvas. Kányádi Sándor: Jön az ősz Kányádi Sándor: Ősz volna még Ősz volna még, s a varjak már közhírré tették a dermesztő tél közeledtét. Károg az ég, éhenkórász nagy csapat csóka ricsajog, hussog reggel óta. Tócsára jég, virágra, fűre harmat dermed, megöregedtek mind a kertek. Jó volna még sütkérezni, de jó is volna, ha az égen pacsirta szólna. Kányádi Sándor: Valami készül Kányádi Sándor: Felemás őszi ének építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újra amit lerombol benned a nappalok háborúja ne hagyd kihunyni a tüzet a százszor szétrúgottat szítsd a parazsat nélküled föl újra nem loboghat nevetségesen ismerős minden mit mondtam s mondok nehéz nyarunk volt itt az ősz s jönnek a téli gondok már csak magamat benned és magamban téged óvlak ameddig célja volna még velünk a fönnvalónak
Kányádi Sándor: Ha a napnak Kányádi Sándor: Ha a napnak Ha a napnak lába volna, bizonyára pedig keze is lenne, akkor ő is cipekedne, s leülne, ha elfáradna, ide mellénk, a kis padra. Kérges kezét térdre ejtvén, merengne a holdas estén. Úgy várná be, szépen... Kányádi Sándor: Kánikula Kányádi Sándor: Kánikula Kutyameleg, kánikula, nyelvét kiveti a kutya, budákol, a tűző, hevesnap elől árnyékot keres. De alighogy hűvösre lels leheverne, költözni kell:falja az árnyékot a nap, s az ebbe is beleharap. Pillognak a récék, libák, nem csinálnak... Kányádi Sándor: Májusi mondóka Kányádi Sándor: Májusi mondóka Kőről kőre bukfencezik a patak. Ágról ágra röppennek a madarak. Dombról dombra száll a szellő szaporán. Nyáj kolompol a szelíd domb oldalán. Benépesül, zeng, zsibong a nagy határ, kapaélen táncot... Kányádi Sándor: Április hónapja Kányádi Sándor szép áprilisi versét Koncz Zsuzsa zenés tolmácsolásában is meghallgathatjuk. Kányádi Sándor: Április hónapja Bolondos egy hónapÁprilis hónapja, Hol kalap a fején, Hol báránybőr sapka.
Talán ezért is szól e költemény "valamire" utaló jelekről: az üres fecskefészekről, az időnként már szélként viselkedő szellőről, a remegő, félő lombokról vagy a csőszök felbukkanásáról. Így a költőnek sikerül még azt is titokzatossá tennie, ami nem több egyszerű csőszködésnél, vagyis az őszre beérő termés őrzésénél. De épp ezért lesz igazán szükség a feloldásra, a vers elkülönített két utolsó sorára, hogy még a gyerekek számára is érthető legyen a versben megfogalmazott titokzatosság, a nyárból őszbe való átalakulás. "Nézd csak a tájat, de szépen őszül"… Penckófer János