A homok már nem az örök ellenség szimbóluma, hanem annál sokkal többet jelent. Bár ugyanott maradt továbbra is lent, a gödörfenéken, úgy érezte – már kijutott a felszínre. Körülnézett, és az egész homokkatlan a szeme elé tárult. Mozaikképről nagyon nehéz véleményt alkotni, ha nem nézheti az ember megfelelő távolságról. Eddig ő is valószínűleg nem a homokot látta, csupán az egyes homokszemeket. A homokot, amelyből a tengerparton megszámlálhatatlanul sok van. A homokot, amely egy órába helyezve kegyetlenül pergeti a másodperceket és a perceket. A homokot, amelynek súlya van, és amit mégis könnyedén szét lehet szórni.
1951-ben a Karuma úr bűntette című regénye elnyerte az Agutagava irodalmi nagydíjat. Művei közül több is kiérdemli a "kafkai" jelzőt, így A fal (1951), A negyedik jégkorszak (1959), A homok asszonya (1962), a Másvalaki arca (1964), A feldúlt térkép (1967), A dobozember (1973), a Titkos randevú (1977) és A Szakura-bárka (1984). Első angol nyelvű novelláskötete 1990-ben jelent meg, A kanyonon túl címmel. Drámái, köztük a Rabszolgavadászat, A szerelem színes szemüvege nagy sikert arattak Japánban, a Barátokat Honoluluban is bemutatták. Tokióban saját színházát igazgatta, minden évadban legalább egy drámát írt együttese számára. Rádió- és tévéjátékokat is készített. A háború utáni japán avantgárd és egzisztencializmus jellegzetes egyénisége volt. Műveinek visszatérő témája a szürke hétköznapok, az átlagember kétségbeesett útkeresése, a nagyvárosi élet árnyoldalai, a társadalmi feszültségek, a hagyományok és a modern életforma ellentmondásai. Gyakran élt a szatíra és a fantasztikum eszközeivel is.
Ezen a helyen házat építeni ugyanaz, mintha valaki megpróbálná kimeregetni a tengert. Aki hajót bocsát a vízre, tudnia kell, tulajdonképpen mi is az a víz. A homok szimbólum is. Ismerni kell. Eszünkbe juthat elsősorban a sivatag, ahol a végtelennek tűnő homokdűnék és a folyamatosan jelen lévő, a vizet elnyelő és magába záró homok az élet hiányát jelképező térben a halált hordozza. De bevillanhat képzeletünkbe a homok és a víz találkozásánál a tengerpart idealizált világa is, a kék lagúna, az édenkert, a filmek idilli tájai is, ahol a homokban való napozás az élet magasabb minőségét jelképezi. És jelezheti számunkra az idő múlását is, hiszen az üvegburába zárt apró homokszemcsék pergése mutatja a másodpercek igen gyors változását, ami a percek, órák és napok világába vezet, és a múlást, az elmúlást, a telítődést, a megtelést jelzi a homokórán. Ez a gondolata hirtelen feloldotta benne a nyomasztó érzést, amelyet künt az asszony lapátja alatt surrogó homok keltett benne. Ha a hajó alkalmas a vízre, meg kell felelnie a homokra is.
Vezeték nélküli biztonsági Sok minden kiderült számára abban az időszakban. Habár Lagzi Lajcsi ügyét még mindig tárgyalják, sőt nemrég újra is kezdték az egészet egy bíróváltás miatt, a család már sokkal nyugodtabb....
Csupa szimbólum a film: a végtelen homok, amit éjszakánként vödrökbe lapátolnak, hogy a következő éjjel ugyanazt a munkát, ugyanazokkal a mozdulatokkal megismételjék. Majd a következő éjjel szintén, és a következő éjjel szintén, és így tovább. Mi ez, ha nem az élet körforgása. A nő mélyen sérült, ám a felszínen valamiféle közönnyel vegyes életöröm szikrája pislákol benne. A férfi eleinte próbál menekülni, képtelen elfogadni helyzetét, ösztöne hajtja, hogy szabaduljon, de rebellitása előbb-utóbb alábbhagy és átadja helyét a beletörődésnek. Ez van, ha újra és újra visszacsúszol a gödör aljára. Később, a film végére ez a szürkeség, a tehetetlenség monotóniája aztán egy kiábrándult befejezésbe torkollik. Nyomorúságos egy lezárás, de ugyanakkor nagy tanítás. A film gyönyörű, szuggesztív fekete-fehér képekkel vezet végig minket a két szereplő mélyrepülésén. Tűpontos beállítások, erős rendezés, hiteles színészi játék és ritka nyomasztó zene segít szorongani és gyönyörködni egyszerre. Ne hagyd ki, ha valami értékeset szeretnél látni, átélni.