NAGY LAJOS (1883-1954) Kora szerint a Nyugat nemzedékéhez tartozik, sokáig munkatársa, sőt egy időben főmunkatársa volt a Nyugatnak, mégsem az ő körükből való: politikailag balra áll tőlük, művészetében pedig a magyar szocialista irodalom egyik legfontosabb előkészítője, majd az egyik legjelentékenyebb megvalósítója. S habár különböző műfajokban formált kitűnő műveket, irodalmi rangja szerint egy nagy novellaíró nemzedék legnagyobb novellaírói között van a helye. Cselédlány törvénytelen fia volt, akit iskolás koráig tanyai béres nagyszülei neveltek. Az isten háta mögül került Budapestre, hogy idővel jellegzetes nagyvárosi író váljék belőle. Korán megmutatkozó rendkívüli akaraterővel, könnyen viselt nélkülözések közepette végzi el az iskolákat: ki akar törni, fel akar emelkedni. Mert ránehezedik születésének átka; a XIX. század végén – és még sokáig azután – a házasságon kívül született gyermek megbélyegzett, kivetett ember volt. Nagy Lajos ifjúságát elkeserítette ez a vétlen megvetettség.
Regénye, a Vadember önéletrajzi elemekre épült, igazi műfaja mégis az elbeszélés. "Létesítsen a kormány gyakori vonatjáratokat Budapest és Bugac között, hogy legalább vasárnapokon, Bugacra lerándulva, fejünket a homokba dughassuk, s így tegyük lehetővé, hogy ne lássuk, mi történik ebben az országban. " (Nagy Lajos: Képtelen természetrajz – Rossz közlekedés) Montázsszerű technikájával élénkítette stílusát, amely olykor költői, máskor forradalmi hangot ütött meg. Az 1920-as évek végén montázstechnikával írt novelláiban egymás mellé állította az egy időben, de különböző helyeken játszódó eseményeket. Jelentős műve a Kiskunhalom (1934), e szociográfia szülőfalujának társadalomrajza, melyben egyértelműen a szegényparasztság mellett tesz hitet. Hasonló műve a Három magyar város (1935), társadalomrajzai erősen hatottak a népi írókra. 1934-es látogatása a Szovjetunióban ellentmondásos élményeket nyújtott számára, kritikusabb lett a szocializmus iránt. Ekkor írt műve, a Tízezer kilométer Szovjetoroszország földjén csak 1989-ben jelenhetett meg.
1945-ben belépett a Kommunista Pártba, a Szabad Nép munkatársa lett, 1948-ban az elsők közt kapott Kossuth-díjat. Az ötvenes években a dogmatikus irodalompolitika mellőzte és támadta. 1954. október 28-án halt meg Budapesten. Nagy Lajos éles szemű megfigyelője volt kora társadalmának, naturalista, gorkiji eszközökkel mutatta be a nyomort, a fájdalmat, a reménytelen szerelmet. Szót emelt a gazdasági és a személyes kizsákmányolás ellen, parasztnovellái a kiszolgáltatottságot érzékeltetik. Tárgyszerű, kopár előadásmódja is a világ reménytelenségét sugározza, ám szenvtelensége mögött lázadó indulatok feszülnek. 1919 után főleg karcolatokat, tárcákat és szatirikus humoreszkeket írt, amelyeket a 100%, a Századunk és később a Szép szó jelentettek meg. Szatirikus humora a Képtelen természetrajz című 1921-es kötetében mutatkozik meg, karikatúrái politikai és társadalmi figurákat támadnak, leleplezi a képmutató polgári mentalitást. Magánkiadásban jelentette meg Találkozásaim az antiszemitizmussal című kötetét, 1922-ben ez bátor tettnek számított.
"Minden korban vannak túlzók, sőt mondhatnám idétlenek, akik a kor eszméit túlzásba viszi. A józanabbakra, a bölcsekre, az igazakra nem hallgat senki, mert azok nem tudnak úgy kiabálni. " Nagy Lajos Kossuth-díjas író művészi értékeit csak kevesen, köztük Karinthy Frigyes, József Attila és Bálint György ismerték el. Nagy Lajos 1883. február 5-én született Apostagon, házasságon kívül, anyja, Nagy Júlia cselédlány volt. Származása egész életében nyomasztotta. Nagyszülei nevelték az Apostag melletti Tabánitelken, majd 1889-ben került Budapestre. A gimnáziumban kitűnően tanult, 1901-ben érettségizett, először matematikatanár akart lenni, később mégis a jogi kar mellett döntött, tanulmányai alatt alkalmi munkákból élt. Diplomát nem szerzett, 1904-ben Horvátországban házitanító lett egy jómódú családnál, majd 1906-ban Abaújszántón szolgabíró. Első novellája Két leány címmel 1907-ben jelent meg a Népszavában, 1911-ben napvilágot látott első elbeszélés-kötete. 1915-ben besorozták, de később ideggyengeség miatt felmentették a katonai szolgálat alól.
Nagy Lajos ( Kányád, 1884. november 21. – Székelykeresztúr, 1949. április 10. ) erdélyi magyar református lelkipásztor és egyházi író. Életútja [ szerkesztés] A székelyudvarhelyi Református Kollégiumban végzett (1904); Kolozsvárt a Református Teológián szerzett lelkészi képesítést (1908), majd Jénában és Göttingenben folytatta tanulmányait. Székelykeresztúron, Zsibón, Besztercén segédlelkész, 1911-től lelkész Székelykeresztúron, 1929-től esperes, egyházkerületi képviselő, missziói előadó. 1920 és 1924 között hittant tanított a tanítóképzőben. A Református Szemle, Az Út, Lelkipásztor, Egyházi Figyelő munkatársa, egy ideig a Harangszó c. református vallásos néplap szerkesztője (1925-32). Kötete [ szerkesztés] Az udvarhelyi református egyházmegye múltja és jelene ( Székelyudvarhely, 1942). Források [ szerkesztés] Romániai magyar irodalmi lexikon: Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés IV. (N–R). Főszerk. Dávid Gyula. Bukarest: Kriterion; Kolozsvár: Erdélyi Múzeum-Egyesület.