Szerencsére azonban a számok nem ezt tükrözik, hiszen az 5 millió dollárból forgatott film csak az Egyesült Államokban megtízszerezte a büdzsét, és még a világ több pontján nem is vetítik, ahogy nálunk sem, hiszen a Boldog halálnapot! csak november 16-tól vetítik a hazai mozikban. Mi azért megemlítenénk egy harmadik tényezőt is, ami a kreativitás. Ahogy az eggyel feljebb található bejegyzésben is írtuk, a Boldog halálnapot! konkrét elemeket kölcsönöz más klasszikusokból, de azokat annyira ügyesen és jól ötvözték egy filmben, hogy bizonyos tekintetben még az eredetinél is jobbra sikerültek. A holnap határá ban az időhurkot már nem csak mi, hanem a főszereplő is unta, itt viszont kellő humorral megfűszerezve annyira nem is vészes, hogy folyton elölről kell kezdeni a napot, miközben jó előre tudjuk, hogyan fog végződni az egész… Tree-nél jól megfigyelhető a karakterfejlődés. A hősnő a film első perceiben egy önző diák képét festi le, aki mit sem törődik másokkal, azonban azzal, hogy megint és megint átéli a napot, lassan rájön, hogy valójában ki is ő, és az addig megismert hisztérikus Tree mindinkább kezd szimpatikussá válni, játéka pedig remekül átjön a szürke vásznon.
Sorozatgyilkosból franchisegyilkos? Publikálva 2019. február 14. 12:00 Míg a Boldog halálnapot első részét még a szereplők is az Idétlen időkighez hasonlították, a folytatásban már a Vissza a jövőbe 2. lesz a karakterek fő viszonyítási alapja, nekünk viszont inkább a Rémálom az Elm utcában vagy a Hegylakó közvetlen folytatása ugrott be, vagy a Halloween-széria harmadik része: merész és nem túl megfontolt döntések folyományaként ezek a filmek teljesen felborították az első részek receptjeit, hogy aztán azzal szembesüljenek, hogy nem igazán találják a kiutat a sztoriból, no meg a kapcsolatot a nézőkkel. Hasonló élményre számíthat az, aki beül a Boldog halálnapot 2-re, amely nem csupán narratívájában tesz keresztbe az első film kitűnő alapötletének, de már-már műfajában se emlékeztet arra. A folytatás egyrészt elköveti azt a hibát, hogy megpróbálja megmagyarázni az első rész időhurkának okait, másrészt elkezd alternatív idősíkokat egymásra pakolni - azt se túl következetesen -, végül pedig teljesen margóra helyezi a babaarcú gyilkosát, hogy inkább egyfajta egzisztencialista romantikus komédiába bonyolódjon bele, melyben a helyenként igen idétlen helyzetkomikum keveredik a "melyik univerzumban szeret a pasi" kérdéssel.
Legyen a főhősünk egy csinos egyetemista lány Tree, akit meggyilkolnak. De ahelyett, hogy az örök vadászmezőkre távozna (és ezzel megalkotná a világ legrövidebb mozifilmjét), felébred ugyanazon nap reggelén. Hogy aztán persze ismét el tegyék láb alól. Aztán ismét. És ismét. Majd megint. Nos, azt kell mondjam, hogy akkor sincs semmi. Szóval hiába fűszerezték meg egy jó adag izgalommal a sztorit, ez még mindig az Idétlen Időkig, csupán jelen korba helyezve, női főszereplővel, horrorosabb(acska) körítésben. Hogy milyen okból kell újraélnie ugyanazt a napot, az majdhogynem tökmindegy. A 93-as kultfilmnek sem ez adta a pikantériáját, sokkal inkább a körítés. Ami már talán jóval meglepőbb, az az, hogy ez itt is nagyjából rendben van. A főszereplő csaj (Jessica Rothe) kellően szimpi (nem csupán eyecandy tekintetében), a mellérakott félbalfék Carter is jó választás volt – a szerelmi szál, ami borítékolható nem volt túlerőltetett, a film végig pörgős, leköti az embert… az egyetlen probléma maga a gyilkosságos rész, jobban mondva a rejtély megoldása.