Az alábbi felvételt ma vettem észre az egyik ismerősöm facebookos oldalán. Rákattintottam, mert Márai Sándor "A gyertyák csonkig égnek" regénye az egyik kedvencem volt. (Ehhez szeretném hozzáfűzni azt, hogy általában az "Egy polgár vallomásai", illetve a "Füves könyv" a nyerő az ismerőseim körében és nem a "A gyertyák csonkig égnek". Érdekes. Az Anyunak pedig hozzám hasonlóan, nagyon tetszett. Engem rabul ejtett a fantasztikus stílus, Márai írói tehetsége. ) Szóval rákattintottam a lejátszásra és ledöbbenve hallgattam a monológot. Nem emlékeztem rá, egyáltalán nem emlékeztem a szövegre! Mit olvastam egyáltalán? Mire mondom, hogy lenyűgözött, ha még arra se vagyok képes, hogy nyomokban felismerjem??? Azt hiszem tudom a választ. 40 éves korom előtt ezt a részt még nem is érthettem, vagy ha mégis, akkor kellemetlen "ugyan, ki akar ezzel foglalkozni" résznek könyvelve átfutottam rajta. Most, ennyi idősen értem és sajnos mélyen átérzem Márai gondolatait. Gondolatok az öregségről | qui est nihil. Ésszel értem és lélekkel siratom. Muszáj vele foglalkoznom, mivel az az idő elmúlt, a fiatalságunk hihetetlen életszeretete, az egészség, boldogság és a töretlen optimizmusunk kezd alábbhagyni, sajnos már tudom, hogy nem vagyunk elpusztíthatatlanok, néha felüti fejét a kortól, az elmúlástól való félelem.
Vannak vacak dolgok abban, hogy az ember öregszik. A testünk néha ellenünk fordul, a nagy céljaink inkább mögöttünk, mint előttünk vannak. De kár azt hinni, hogy az életnek magatehetetlen depresszióba kell fordulnia idős éveinkre. Az öregségről - Embermesék. Vannak tipikus gondolatok ezzel kapcsolatban, amikkel csak feleslegesen öregítjük magunkat, pedig jobb dolgunk is lehetne. Cecilia Dintino terapeutaként, pszichodramatistaként emberek, csoportok támogatásával foglalkozott szinte egész életében. Mostanában a Twisting the plot nevű szervezete vezetésével foglalkozik, ami azt tűzte ki célul, hogy minél több ötven feletti nő élhessen minőségi, élvezetes életet. Mert, ahogy írják, a hosszú élet nem büntetés, hanem ajándék a sorstól, amit minden ember maga alakíthat olyanná, amilyenné szeretné. Cecilia a munkája során összeszedte, hogy tapasztalatai szerint melyek azok a tipikus és roppant kártékony gondolatok, amelyeket az emberek, különösen a nők, idősödve az életükről gondolnak, és javaslatai is vannak, hogy miket lenne jobb ezek helyet alapértelmezetté tenni.
Eljátsszuk szépen a szerepeinket, változó sikerrel próbálva megfelelni az elvárásoknak, különben a világ kiutasít magából. De nem baj, hisz ez a dolga. Nagy hibám, hogy én gyakran elfelejtem ezt. Pedig az emberi közösségtől ne várjunk szeretetet, mert annak tényleg nem az a célja. Ez is egy fikció. (Ezt egy rém okos embertől tanultam meg, és milyen igaza van! ) Az emberi közösség megítél: jól játszod-e a szerepedet vagy sem. De az én életemben ítéletnek bár helye van, értelme nincs. Mert bárkiről mondok ítéletet, magamról mondok ítéletet. Arról az önmagamról, akit nem ismerek, akit én is csak tanulok megismerni egy életen át. Ha nyitott szemmel és szívvel járunk a világban megláthatjuk, hogy a másik ember-mindenki akivel találkozunk-, nemcsak színésztársunk, de a tanárunk is. Lehet, hogy egy könyvben csak egyetlen jó mondat van. A többi felszínesen elszórakoztatott ugyan, de még egyszer nem vennénk a kezünkbe.... de az a mondat! Az nekünk íródott, és elkísér egy életen át. Életképek: gondolatok az öregségről. Hány ilyen mondat van az életünkben?
Amíg ezt nem tudjuk, nagyon nehéz lesz kidolgozni egy hatásos védelmet ellenük. _________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________ Éljetek a lehetőségekkel!
Ez sosem igaz. A fiatalok egyszerűen csak mások, mint az idősek, más kihívásokkal szembesülnek, más világban élnek, más az ízlésük. De ez inkább érdekes, mint elítélendő. Ahelyett, hogy valaki lemondóan sóhajtozik a mai fiatalokon, inkább próbáljon kapcsolatot teremteni velük. A rosszallás megöli a valódi kapcsolódás lehetőségét. Érdemes inkább beszélgetni velük, meghallgatni a zenéiket, elolvasni a könyveiket, kérdezni őket. Dintino szerint béna az, ha valaki úgy harcol az öregedés ellen, hogy fiatalnak tetteti magát. A megöregedés legjobb módja, ha az ember tisztában van a korával, de megőrzi a kapcsolatát a fiatalokkal, és hagyja, hogy pozitív módon hassanak rá az új generáció tagjai. 5. A múlt fontosabb, mint a jövő Ha ezt gondoljuk, akkor önelégülten hátradőlhetünk, ihatunk még egyet, elvághatjuk magunkat a világtól, és begubózhatunk a kanapéra. A jövő már nem fontos gondolat megrekeszti az embert. Mintha azt mondanánk, hogy már csak át kell vészelni az időt a halálig. Nem igaz, hogy "a mai fiatalokkal" semmit nem lehet kezdeni.
Izületek rendben? Nem látja, hogy használom őket? - még egész jó állapotban vannak. Szíve? Egy kis "Angina", kis ritmus zavar, kis melléütések, egy kis szorítás? Néha…egy kicsit, de tényleg csak nagyon ritkán, (hallom valahonnan belülről a saját hangomat). Tüdő? Egy kis "Bronchitis", reggeli köhögések, köpet? Egy kis fulladás? - emelkedőn, lépcsőjárásnál, futás, na! -bírja még????? Hááát… Na! Van vagy nincs? Éppen csak, alig… néha-néha. Na ugye! Maga meg elhallgatná, hiába kérdezem. Gerinc? - kis csigolyakopás, elcsúszások, egy kis sérvecske? Tulajdonképpen az "M. R. I" mutatott ki ilyesmit, de ÉN! - még dolgozom vele, csak néha szedek rá pár szem gyógyszert, de attól még járok, és ha nehezen kelek is fel reggelente, attól még nem kell engem inzultálni! - kérem. Aha! Szóval én inzultálom magát. És az epéje? Na ki vele, itt nem lehet semmit sem letagadni. Epegörcsök? Bizonyos ételek után? Vesegörcsök, kis fűszeres, csípős halászlé, paprika, uborka, tojááás? Na! Ki vele! Hát Istenem! Néha előfordul.