Az idő múlásával a milói Vénusz "bepiszkolódott és egyre barnábbá vált" – mondta el Martinez. Olaj-, szappan- és gipsznyomok maradtak rajta, miután még a 19. században másolatot készítettek róla. Ezek az anyagok maguk is öregedtek, az évek pora pedig rájuk tapadt. A Louvre ezért úgy döntött, hogy eltávolítja az összes gipsztömést, "megtisztítja az ízületeket" és a teljes felületet. Az Anna Martinotta által végzett restaurálás 2009 novemberétől 2010 áprilisáig tartott. A művelet során a nőalak jobb melle alatt lévő gipszpótlásban egy kis papírdarabot találtak, amelyre felírták, hogy ezt a szépészeti beavatkozást 1936-ban végezték. Borzalmas kiegészítés A Louvre szakértői feltették maguknak a kérdést, kiegészítsék-e a szobrot a 19. században gipszből készített, ráillesztett majd később eltávolított ballábbal – végül nemet mondtak erre a megoldásra. A gipszből készült orrot a restaurálás idejére eltávolították. Mint arról Martinez beszámolt, "elborzadva fedezték fel", hogy a Lange nevű szobrász, akit a szobor Franciaországba érkezésekor bíztak meg a nőalak restaurálásával, átszabta Vénusz orrát, hogy márványból illeszthesse hozzá a hiányzó részt.
Hiába, sietni kell ilyenkor és a távirati stilus is ront. De ami a beszédet illeti, az nem romlott fogsorhoz, hanem antik görög szoborhoz hasonlít. Például a milói Vénuszhoz. Hiányzik a karja, az egyik nagy-lábaújja is; az orra is csorba egy kicsit, a füle is: de aki nézi, mégis fölismeri és csodálja benne a művészeti remeket. Éppen így… − Hallja, kedves barátom, vigye el magát az ördög, hogy ilyeneket kitalál. De végre is igazsága lehet. Máskor vigyázzon jobban.
Amikor ott állunk a múzeumban a szerelem istennője előtt, számtalan kérdés merül fel bennünk! Miért gondoljuk azt, hogy a szobor Vénuszt ábrázolja? Ki faraghatta, és hogyan került a francia gyűjteménybe? Mit tarthatott a kezében? Minek köszönheti a világraszóló hírnevét? Az előadáson ezekre és további érdekfeszítő kérdésekre keressük a választ, miközben Vénusz kalauzolásával, valamint képek és izgalmas történetek segítségével bepillantunk az ókori Görögország csodálatos világába. KETTESBEN A MILÓI VÉNUSSZAL Ahhoz, hogy megérthessük az ókori Görögországból hozzánk érkezett egyik leghíresebb márványszobor valós értékét, ott kell hagyjuk a turisták zajos tömegét, és kettesben kell maradjunk az istennővel. Így ismerhetjük csak meg a történetét, és érthetjük meg sejtelmes misztériumát. EGY KALANDOS UTAZÁS TÖRTÉNETE: " MILOS-tól -PÁRIZS-ig " A milói Vénusz felfedezésének története, már önmagában felér egy 12 részes izgalmas krimisorozattal. A lap alján található videóban, képekkel illusztrálva részletesen elmesélem a szobor megtalálásának és Franciaországba szállításának izgalmas történetét.
A szobor Milo (Melos) szigetén 1820-ban került újra napvilágra. Bottonis Yorgos nevű castrói gazda fiával és unokájával földjét művelte, mikor csákányával egyszerre tágas üreget nyitott meg, melynek feltárása után annak mélyén embermagasságnál jóval nagyobb, csodálatos márványszobrot láttak fehérleni. Kíváncsian közeledtek, míg csak a teljes szépségében pompázó szobor előtt nem állottak. Venus istennő fehérlett és csillogott ott előttük úgy, a hogy őt őseik megénekelték; mozdulatlanul s földalatti börtönében is büszkén, talán már kétezredik esztendeje várva az első napsugarat és azzal együtt az egész világ csodálatát. Az álló alak felső teste teljesen meztelen volt, míg a derektől a földig lepel omlott le, melyet jobbjával és kissé emeltebb baltérdével fogott fel. Felemelt és behajlított baljában almánál nem nagyobb gömböt (győzelmi szimbólum) tartott s a szobor mellett jobbról-balról egy női és egy férfifejjel ellátott oszlopocska állott. Bottonis tudva, hogy a szigetüket járó idegenek a régi szobrokért sok pénzt áldoznak, sietve vonszolta Venusát, illetve annak csak különválasztható értékesebb felsőrészét biztosabb helyre, kunyhójába.