Az óperenciás giccstengeren túl Publikálva 2019. március 30. Befutottak az Isten hozott Marwenben első kritikái. 08:00 Talán már nem kell bemutatnunk a Kultkommandót, melynek merész tagjai olyan, többnyire sci-fi, horror és thriller műfajában mozgó filmeket vesznek célkeresztbe, melyek jó eséllyel elkerülik a nagyközönséget, és talán még a hazai forgalmazást is, pedig megérdemelnék a figyelmet - mert bevállalós szerzői darabok, kultikus státuszra ítélt különlegességek vagy szimplán csak őszinte zsánerfilmek. A Kultkommandó korábbi küldetéseiből: Dragged Across Concrete Prospect Overlord Polar Cam Néhány hónapja még úgy tűnt, hogy az Isten hozott Marwenben az Oscar egyik nagymenője lehet, de miután a kritikusok lehúzták és a pénztáraknál is elhasalt, a díjszezon egyik legnagyobb kudarcaként vonult be a köztudatba. Ez még nem is feltétlenül menne eseményszámba, ha nem Robert Zemeckis (Vissza a jövőbe-trilógia, Forrest Gump) legújabb művéről beszélnénk, amelytől most már tényleg a rendező nagy visszatérését vártunk a Kötéltánc - és Szövetségesek -szintű középszerű bukták után.
Közben a cselekmény mindkét téren halad előre. Hoggie Marwenben küzd a nácikkal, szerelmes lesz, míg Mark a saját felépülésén dolgozik. Hoggie mindaz, ami Mark is szeretne lenni, de ő csak rajta keresztül tud bátor lenni, az életben ugyanerre nem képes. Nicol miatt kezd változni, és a film pontosan megmutatja a folyamatot, ahogy a férfi összeszedi magát, és felépíti azt az önbizalmat, amivel alternatív énjét már felruházta. Az ő emberi drámája erőteljes, és képes ellopni a műsort a kitalált világ eseményeitől, noha egyértelműen az a látványosabb és a kalandosabb. Ott harcolnak, varázsolnak, és Hollywood is megirigyelhetné azokat a szerelmi szálakat és harcokat, amiket Mark megjelenít. Isten hozott marwenben videa. Gyógyulós, képzeletbeli világos, drámai. Mark Hogancamp sikeres illusztrátor volt, a II. világháború volt a témája. Ám volt egy különc hobbija: hogy közel érezze magához a női karaktereket, időnként tűsarkúba bújt. Egy este, amikor kicsit többet ivott, pár szélsőjobbos, erőszakos alak ezért belekötött. Úgy megverték, hogy az emlékei is örökre elvesztek, többé rajzolni sem volt képes.
Kétségkívül erős ez a témaválasztás, és Zemeckis negyven év minden rutinjával, biztos kézzel ragadja meg traumából való gyógyulás motívumában rejlő drámát. De nemcsak ebben kiváló, hanem már-már költői az is, amilyen eleganciával Hogie félelmei, pánikrohamai átcsúsznak a Marwenben játszódó animációs betétekbe, hogy ott bontakozzanak ki. Azonban végül éppen ez az ötletes filmnyelvi hibrid átkozza el a produkciót. Hogie marweni történetei tulajdonképpen Robert Rodriguez és Quentin Tarantino stílusát ötvöző exploitation-szösszenetek, de Zemeckis egyrészt láthatóan nem érzi otthon magát ebben a stílusban, másrészt minden alkalmat megragad, hogy roppant szájbarágósan emlékeztessen minket arra, hogy ezek a közjátékok valójában Hogie traumájának jelképei. De az animációs jelenetek azon túl, hogy brutálisan didaktikusak, önmagukban nem túl szórakoztatók, és a főszereplő életének eseményeire sincsenek különösebb hatással. A fináléban kerül sor az első olyan jelenetre, amely nem pusztán egy korábbi esemény feldolgozása, hanem ténylegesen is reflektál Hogie karakterfejlődésére.