A darabot gyakorlatilag egy spanyol stáb állította színpadra, de az előadói teljesítményre gondolva, csak elismerés illeti az együttest. Ugyanakkor zavarba ejtő, hogy a megfontolt és mély vállalás, vagyis az I. Világháború befejezésének századik évfordulója alkalmából készült mű elképesztő kettőséget cipel, amit nem igazán lehet föloldani. Falu kristine. Ugyanis a műsorfüzetben olvasható prológus megmarad az általánosságok szintjén, bár magyar vonatkozásokkal is kiegészül, illetve mintha az előszó azokra is építene, és ez így rendben is van, ugyanakkor a spanyol táncalkotó, Angel Rodriguez a művét már elég konkrét térbe és időbe helyezi, nevezetesen egy faluba. És itt kezdődik a probléma, mert a konkrét és általános gondolatiság és ábrázolás a műben nem fér meg, ahogy az első és második felvonás sem találkozik. Bár a történetmesélés megmarad egy régtől szokványos eszköztárnál, amiben a láb alá dolgozó, ám el-elkalandozó zene is ludas, és amiért a falubeli párok mulatozása éppen olyan, mint egykor az operai előadások afféle divertissement betétei, csak a szcenírozásában puritánabb, halkabb.
Az előadás egyúttal arra is rámutat meglehetősen erőteljesen, hogy a hatalom, valamint annak gyakorlása többféle jellegű lehet, eltérő formákat ölthet, számtalan alakban jelentkezhet, egyidejűleg pedig akár több személy is rendelkezhet vele. A Tóték mindennapjait megkeserítő őrnagy mellett a falu postása is számottevő befolyást gyakorol a főhősök életére azzal, ahogy a kézbesítés folyamatát manipulálja öntörvényűen, Tótné viszont az események előrehaladtával afféle női diktátorként igyekszik kontroll alatt tartani a családtagjait a fia jövőjének biztosítása érdekében. A darab csúcspontját, a gyilkossági jelenetet követően pedig véres tettének következtében maga Tót is megkérdőjelezhetetlen tekintélyt nyer el, bár a Vidnyánszky-féle értelmezésben a családfő addig sem az őrnagy által elővezetett terror megszokottan passzív elszenvedője. A Falu Kritika – A Falu Kritikus Tömeg. Trill Zsolt alakítását Latinovits Zoltánéhoz mondják hasonlatosnak az egyes színházkritikák és elemzések, akik azonban látták már a színészt más darabokban szerepmegformálás közben, azok a Tóték esetében is felfedezik a kizárólag rá jellemző, sajátságos, egyéni ízeket.
Olyan disszonáns filmek ezek, amelyek sértik a fület, az elmét, az emóciókat. És mégis nyelvlihegve, kutyamód rajzunk rájuk, józan eszünktől fosztva. Miért? Ezt talán csak Shyamalan tudja, a nyikhaj indiai, aki szórakozik velünk! Fene a pofáját! Géza, a gólya Ágasegyháza 2252. lakosa | Sokszínű vidék. shyamalani csodakatyvasz receptje, amelynek a hatása az utóbbi időben kezd elillanni. Ugyan A falu is így működik, de már nem annyira meggyőzően, mint korábban. Mert miről is van itt szó? Gyönyörűen kezd el építkezni a szemem előtt egy kisközösség (belterjességi) drámája, ahol már alig várom, hogy felszínre kerüljön a vérfertőzés, vagy valami hasonlóan emberi bűn, amikor kiderül, hogy mumusok riogatnak a települést körülölelő erdőben. Jó, ez még rendben van, sőt, még az is, amelyet az elejétől sejtünk, hogy a titokzatos lények valójában nem is léteznek, csupán a falusi elöljáróság színjátékáról van szó. Ám itt van az a magas labda, melyet Shyamalan nem tudott megfelelően lecsapni! Mert ide kellett volna egy bődületesen nagy és hihető(! ) motiváció, amely arra katalizálja ezeket az embereket, hogy mindörökre a rengetegbe rekesszék magukat.
Hosszú hetek várakozása ért véget ma este – nem, ebben semmi szarkazmus nincs, hiába is tűnik úgy elsőre. Hetek óta tüzel minket az RTL a vadonatúj sorozatának reklámjával és én már tűkön ülve vártam, hogy végre elérkezzen február másodika. A „falu bolondja" - A király nevében 2 - Két világ - Filmtekercs.hu. Azon egyszerű oknál fogva, hogy végre ott lógott a levegőben egy jó magyar vígjátéksorozat lehetősége. Mert ha van valami, amiből tényleg óriási hiány van az itthoni szériák közt (mondjuk halkan hozzáteszem, hogy szinte minden műfajra igaz ez), az egy vérbeli komédia. A mi kis falunk kiszakadt a nagyvárosi lét nyújtotta korlátokból és a hamisítatlan vidéki hangulatígéretével csábított a tévé elé. Csak az az apró gonosz kis bogárka ne zizegett volna a fülemben, ami egyre csak azt szajkózta, hogy minden poént ellőttek az előzetesben és ezúttal sem kapunk mást, csak tetszetős köntösbe csomagolt ripacskodást és a budapesti irodákban megálmodott művidéket. Az a pici, apró, gonosz kis bogár… A félelmeket sikerült elhallgattatni, hisz mégiscsak Kapitány Iván keze nyomán készült a széria, ő meg azért az Üvegtigrissel már megmutatta, hogy el tudja kapni a hangulatot.
Én még kitartok, két rész erejéig biztosan, hátha ez csak az útkeresés, nyögve-nyelős kezdés számlájára írható és majd belendül úgy igazán, mert nem kizárt. Egy rész alapján amúgy sem ítélünk meg egy sorozatot végérvényesen, arra azonban elég volt, hogy lássuk a feltételezhető irányt, ami nem túlságosan ígéretes. [fb_button]