Kísértetek tűnnek elém és suhannak tova. Elég baj, hogy csak őket látom. Az engem látható árnyakat. De nem baj, mert legalább látom végre a barátaimat. Sokszor pislant a gyertya lángja, eltűnnek ma éjszakára, Hogy holnap újra visszatérjenek, Hozzátenni ehhez sokat már nem lehet. Hozzátenni ehhez, vagy elvenni belőle nem fog senki soha. Áll a Holt Költők Társasága és folyik a bor és egyre foly a lakoma.
A Holt költők társasága sikere után készült filmjei közül a kiemelkedik az azóta szintén klasszikussá vált, szürreális Truman Show, Jim Carrey karrierjének egyik legjobb alakításával. A következő időszak filmjeit szerette a kritika, de a közönség nem. Utolsó filmjét 2010-ben forgatta, mely Út a szabadságba címet kapta és a szovjet gulágról menekülő foglyok története. Az alkotók közül még ki kell emelni a háromszoros Oscar-díjas zeneszerzőt, Maurice Jarre-t. Az elsősorban filmzenéiről ismert francia mester 1956-tól közel 50 éven át szállította a mindig kiváló műveket. Kultúrtörténeti érdekesség, hogy fia, Jean-Michel Jarre is igazán kiváló zenész lett. A film hallatlan siker lett, azonban díjak tekintetében elmaradt a várt reményektől. Tom Schulman ugyan bezsebelte a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat, de a rendező és a szereplők is díj nélkül távoztak az akkori Oscar gáláról. Öröm az ürömben, hogy a BAFTA zsűrije mégis a legjobb filmnek választotta meg 1990-ben. A szereplők John Keating szerepében Robin Williamst láthatjuk, aki 1952-ben született Chicagóban.
"Azt akarom, hogy leljék meg a maguk útját mihamarabb. Induljanak el rajta a maguk tempójában. Mindegy, hogy merre, mindegy, hogy hogyan: akár peckesen, akár kergén, bárhogyan. " Harminc esztendeje, hogy a hazai mozikban is bemutatták az Oscar-díjat nyert Holt költők társaságát, és ez a harmincas szám nem is tűnik soknak. Peter Weir filmje olyan, mintha öröktől fogva ékesítette volna a filmtörténelem palettáját. Ami viszont inkább sokkoló, hogy az ötvenes években játszódó film ma ugyanúgy érvényes. Nem változott volna a világ ennyi idő alatt? Tudnak-e a fiatalok így fiatalok maradni? Hatvan éve egy osztály asztalra állt a távozó John Keating miatt, de vajon évekkel később, amikor ezek a fiatalok megöregedtek, ugyanúgy a saját maguk által kialakított rendszer mellett strázsálva hátráltatták az ifjú generációt? A minap megnéztem a mára méltán kulttá avanzsált Holt költők társaságá t, és eszembe jutott a tavaly év végi boomer hullám kapcsán, hogy vajon a mai idős generáció harcolt-e a múlt idős generációja ellen?
Azok a fiúk, akik esténként megidézik a barlangban a Holt költők társaságát, forró fejjel néznek farkasszemet az igazgató hagyománytisztelő rendszerével, de meg tudják-e tartani ezt a mentalitást, a Keating által inspirált szabad identitást? "Tépjék ki ezt a lapot! " Azt az önazonosságot, amit Keating meg is őrzött az évek során – legalábbis látszólag, merthogy ő ugyanúgy hetykén legyint a HKT említése kapcsán. Ő is lázadó volt, aki az iskolában kezdte a szárnyait bontogatni. Ám ahelyett, hogy beállt volna az elődei mellé azzal, hogy a saját maga által megharcolt küzdelmet erőltette volna rá az utódaira, meghagyta nekik a lehetőséget, hogy saját maguk fedezzék fel a dimenzióikat. Emlékezetes jelenete a filmnek, amikor Keating a konformitást mutatja be a srácoknak azzal a példával, hogy eleinte egymástól eltérő módokon, majd egyre inkább egymáshoz igazodva kezdenek el körbe-körbe menetelni. Mennyire nehéz megőrizni önmagunkat a többiekkel szemben. Persze még mindig ott van az a rejtelem, hogy egyáltalán kell-e, lehet-e. Ez már csak a film után feltett kérdésem.
És hát persze hogy harcolt, minden kornak megvan a saját lázadó hangja, amely felül akarja írni az előzőt. A zsenge tizenévesek könnyen meghallják Keating szavait: Carpe diem! Meg akarják ragadni a napot, utat akarnak törni a hagyományok között – mert ez lehetséges –, és azzal, hogy egyszer ellen mernek állni az "elnyomó" hatalomnak, valószínűleg később is nagy eséllyel úsznak majd az árral szemben, ez pedig így van jól. A fiatal lélek és elme könnyen lángra kap, heves és szenvedélyes; szeszélyesen érzelemdús, akkor is, ha éppen rámosolyog a szerencse, és akkor is, ha éppen valaki le akarja törni szarvait. John Keating a költészetről mesél – pillanatkép a filmből Archive Photos / Getty Images Hungary Ebben a filmben egy csomó boomer van Ez pontosan azért is fejtörő, mert ha egymás mellé tesszük azt a generációt, amelyik lázadó természetével, hippiként élt-halt a gandzsáért, amelyik a technológiai vívmányokat csúcsra járatva számítógépet eszkábált össze a sufniban, amelyik a klasszikus filmnyelvet megújítva gatyába rázott egy haldokló Hollywoodot, és azt, amelyik ma a boomer korosztályt képviseli, akkor rájövünk, hogy a kettő egy és ugyanaz.