Emberi kapcsolataink valójában csak akkor tekinthetők emberinek, ha személyes kapcsolatok. Számtalan nem személyes emberi kapcsolat létezik a személytelen szexuális kapcsolattól kezdve (amikor a másik ember testét használjuk csupán bizonyos szolgáltatási szerződés keretei között) a szolgáltatói viszonyokon át (pl. autószerelő, gázszerelő, mindenféle ügyfélszolgálatok) a parancsoló-végrehajtó emberek közötti kapcsolatokig (nagy szervezetek pl. nagyvállalatok, hivatalok, katonaság). Ezek a látszat ellenére (azaz többnyire igyekszünk barátságosak, "emberiek" lenni) valójában nem emberi kapcsolatok, mert a benne résztvevők személye nem számít: bárki is lenne a partnerünk ezekben a személytelen viszonyainkban, a résztvevők nagyjából ugyanúgy viselkednének. Emberi kapcsolatok fontossága (a munkahelyen is) - Beck & Partners: Fejvadászat, online toborzás, executive search, állások. A személyes kapcsolataink viszont igazán emberiek abban az értelemben, hogy egyáltalában nem mindegy, ki vesz részt bennük. Egy remek és közismert csoportosítás szerint ezek három részre oszthatók: a magánélet, a munka és a barátok. Magánéletünk a családot ill. a párkapcsolatunkat jelenti.
HarmoNet tipp: Az emberek most ébrednek rá, hogy díszletfalak között élnek - Interjú Tari Annamáriával >> A kapcsolatoknak azonban van egy, a nyílt kommunikáció mögötti, rejtett rétege is. Mivel a másokhoz való kapcsolódás, az intimitás egyben kockázatot is rejt, sebezhetőbbé tesz, sokszor félmegoldásokkal, pótlékokkal helyettesítjük a valódi érzelmi elköteleződést. Mást teszünk, mint amit mondunk, és mást mondunk, mint amit érzünk. Tudatalattink győz tudatos céljaink felett. Ilyenkor saját magunkat sem értjük. Miközben azt szeretnénk, ha kapcsolataink jobban működnének, s túlléphetnénk bizonyos problémákon, újra és újra visszacsúszunk ugyanazokba a hibákba. Mintha egy rejtélyes erő irányítana – ugyanazokat a jeleneteket ismételgetjük, már végszavaink vannak, s pontosan tudjuk azt is, hogy a másik hogyan fog reagálni. S ami még rosszabb: a következő hasonló kapcsolatnál kezdődik minden előröl. Mi történik ilyenkor? Miért ragaszkodik "belső rendezőnk" éppen ehhez a dramaturgiához? Miként fejthetjük meg ezt a mélyre ágyazott titkot?
A barátság forrása az érzelmi energia. Minél gazdagabb minőségileg és mennyiségileg egy ember érzelmi energiája, annál szilárdabbak és szebbek a kapcsolatai. A barátság létrejöttének motívumai mélyebbre gyökereznek. Az tény, hogy létrejöttéhez mindkét félnek készségesnek kell lennie, és valamilyen szférában egy hullámhosszon kell mozogniuk. A kapcsolatok ugyanis tükröt állítanak elénk. Egy kapcsolatból megismerhetjük önmagunkat és elvárásainkat is. Sajnos a legtöbb ember nem a saját bensőjében keresi önmagát, hanem mástól várja: ("ha eljön az igazi nő … igazi férfi… öttalálatos a lottón…. a vágyott állás, stb…") Csakhogy kapcsolataink nem kívülről, hanem belülről alakulnak. Az igazi kapcsolat önmagammal szövődik, az összes többi ennek tükre. Vagyis: ha elkötelezett vagyok az igazságnak, akkor hozzám is önmagukhoz hű emberek fognak vonzódni. Ha bensőséges, őszinte viszonyban vagyok önmagam érzéseivel, akkor lehetőséget teremtek arra, hogy ugyanilyen bensőséges viszonyba kerüljek másokkal.