2021. november 29. 15:54 Múlt-kor Rémálommá váló káosz A parancsnok kitárt egy kétszárnyú ajtót a szobának azon az oldalán, ahol a cári család várakozott, és beengedte az embereit, akik két sorba rendeződtek. Az elülsők féltérdre ereszkedtek. A cár, a cárné és Botkin doktor megriadtak a férfiak láttán, Alekszej herceg pedig a félelemtől dermedten ült a székében. Jurovszkij ráparancsolt a foglyokra, hogy álljanak fel. A cárné vad tekintettel nézett rá, de megtette, amire utasították. Jurovszkij a cár felé fordulva elkezdte felolvasni a kezében lévő, vékony, gyűrött papírt: "Az Uráli Szovjet úgy határozott, hogy Önöket halálra ítéli azon okból, hogy szövetségeseik egyre csak folytatják támadásaikat a Szovjet Oroszország ellen. " A cári család az 1910-es években: II. Miklós cár (1868–1918), Alexandra cárné (1872–1918), Olga (1895–1918), Tatjána (1897–1918), Mária (1899–1918) és Anasztázia (1901–1918) nagyhercegnők, valamint Alekszej cárevics (1904–1918). "Istenem! Ó, Istenem! Ez meg mi? "
A pince véres poklától a benzinkútra fellógatott Ducéig – hét zsarnok kivégzése 2016. április 19. 15:38 Kulcsár Ádám Egy-egy kivégzés mindig hatalmas "médiaeseménynek" számított, így volt ez az ókortól kezdve napjainkig. És ha nem a nép egyszerű fiát, hanem az ország vezetőjét állították a bitófa alá vagy a kivégzőosztag elé, az még nagyobb érdeklődést és visszhangot keltett. Olykor azonban nem a nagy nyilvánosság előtt zajlott az "igazságszolgáltatás", ilyenkor ezek titkait sokáig csupán egy nyirkos pince vagy egy sötét folyosó őrizte. A véres pince pokla Amikor az orosz polgárháborúban a II. Miklóshoz hű seregek 50 kilométerre megközelítették Jekatyerinburgot – ahol a cári családot őrizték –, a bolsevikok úgy döntöttek, hogy a famíliát és mindazon szolgákat, akik velük maradtak, ki kell végezni. Ezzel 11 embert ítéltek halálra: a cárt, a cárnét, Alekszej koronaherceget, a négy, 17 és 22 év közötti hercegnőt, az udvari orvost, a szakácsot, egy írnokot és a cselédlányt. Jákob Jurovszkij, a cári épület mindössze két hete kinevezett parancsnoka - foglalkozását tekintve órásmester - még tapasztalatlan volt a kivégzések terén.
A megtalált csontokból és koponyákból négy férfi és öt nő csontvázát sikerült összeállítani. Az orosz tudósok megítélése szerint Alekszej és Marija csontjai nem voltak a többiekéi között, de a meghívott amerikai szakértői csoport, melyet a Floridai Egyetemről dr. William Maples vezetett, azon a véleményen volt, hogy az egyik hiányzó koponya Anasztáziáé lehet. Bár holttestét elhamvasztották, kiderült, hogy egy amerikai kórház egy műtét után megőrizte a magát Anasztáziá nak kiadó nő szövetmintáját. Egy 1994-es vizsgálat bebizonyította, hogy nem tartozhatott a cári uralkodócsaládhoz, a lengyelországi Schanzkowski család által rendelkezésre bocsátott szövetminta pedig azt is igazolta, hogy valóban ő volt az eltűnt Franziska. Cikkünk Brian Innes Csalók és hamisítók - A világ leghíresebb csalásai című könyve alapján készült, mely az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg.
Valóban, az orosz szélsőjobb már száz éve Trockijt a "zsidó bolsevizmus" jelképének tartja. Adolf Hitler 1925-ben így írt a Mein Kampf-ban: "Az orosz bolsevizmusban fel kell ismernünk azt a kísérletet, amellyel a zsidóság a 20. században világuralomra tör. " Az orosz hatóságok és Putyin gyóntatója által felmelegített "rituális gyilkosság" vádja már a középkort óta gyúanyagát képezte a zsidó-ellenes előítéleteknek. Ezek hirdetői azt állítják, hogy a zsidók rendszeresen elrabolnak keresztény gyerekeket, hogy egy rituálé keretében a vérükből igyanak. Az ilyen vádak számtalan pogromhoz vezettek a kora-középkori modern Európában és az Orosz Birodalom késői, hanyatló szakaszában. Hazánkban 1883. augusztus 3-án hirdették ki az ítéletet a hírhedt tiszaeszlári vérvádperben: a bíróság felmentette a helyi zsidó közösség 15 tagját, akiket azzal vádoltak, hogy rituális gyilkosságot követtek el a helyi zsinagógában. A per politikai utóéleteként még azon év őszén megalakult az Országos Antiszemita Párt és annak ideológiája később mintául szolgált több szélsőjobboldali pártnak a 20-ik század hazai vérzivataraiban.
Maria Vlagyimirovna Romanova "nagyhercegnő" 2005 decemberében fordult bírósághoz azzal, hogy nyilvánítsák politikai üldözés áldozatává a család megölt tagjait, és a vonatkozó törvényeknek megfelelően ennek alapján rehabilitálják őket. Az ügyészség ezt 2006 februárjában azzal utasította el, hogy II. Miklós cárt és családtagjait nem bírósági ítélet alapján végezték ki, így az 1918. július 16-ra virradó éjszaka történteket szándékos gyilkosságnak kell tekinteni, s a bűnügyek áldozatainak nem jár rehabilitáció. A Romanov család túlélő tagjai, ügyvédeik és a jogvédők úgy vélekednek: II. Miklós represszió áldozatává vált, s az ügyészség elutasító döntése azt tanúsítja, hogy a testület nem kívánja politikai és jogi értelemben elítélni a néhai szovjet rendszert. Tavaly novemberben aztán az illetékes moszkvai bíróság Marija Vlagyimirovna Romanova megkeresésére törvénybe ütközőnek minősítette az ügyészség korábbi döntését. Az ügyészségnek idén júniusban közvetítették az ítéletet, amely arra kötelezi, hogy három hónapon belül, vagyis szeptember 25-ig mondja ki a rehabilitációt, vagy adja vissza az ügyet a bíróságnak.