87. legjobb vers könyv a molyok értékelése alapján Simon Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: "Uram, íme, a szakadék, amit rendelt. " Eredeti megjelenés éve: 2013 A következő kiadói sorozatban jelent meg: Költészet, vers, slam >! 88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635182350 >! 88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766504 >! 88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636766504 6 további kiadás Enciklopédia 26 Szereplők népszerűség szerint Bodor Ádám Kedvencelte 188 Most olvassa 53 Várólistára tette 212 Kívánságlistára tette 293 Kölcsönkérné 11 Kiemelt értékelések gwyneira >! 2013. június 29., 22:46 Alighogy túljutottam néhány oldalon: nem tetszik.
Csak mi máshogy nevezzük. A kötet – a hátlap leírása szerint – "a nagyvárosi szorongás szótára". Tézisem szerint a szerző a kötetben a lexikai formák megfelelőit adja meg, a kigo motorikusságához hasonlítható működési elvvel rendelkező hívószavakat, amiknek aztán egy rendes szótár kifejtené etimológiáját, szinonimáit, jelentéseit, etc. Simon Márton viszont ezeknek a hívószavaknak (vagy hívómondatoknak) nem adja meg a jellemzését, hanem ténylegesen indikátorokként alkalmazva őket hagyja az olvasót, hogy a saját világlátása, gondolkodása és élmenyei szerint csatolja őket a kötetben szereplő kifejezéshez. Gondoljunk csak akár az ominózus 051 Tej [6] polaroidra, ami már-már mémként létezik a magyar irodalmi popkultban: a legegyszerűbb " a Simon Marci biztos szereti a tejet" gondolattól a " három éves párkapcsolatomnak egy tejbárban lett vége" élményig terjedhet, és hiába egy bagatell példát hoztam, az mindenképp látszik, hogy a jelentésváltozatok skálája nagyon sokszínű és eklektikus lehet.
Úgy gondolom, hogy még egy sorozat évadának száma, vagy egy fájlnév is megfelel ezeknek a kritériumoknak, sőt utóbbi talán a legerősebb hívószavak közé tartozik, a posztmodern többoldalúságának mindkét pólusát megragadva. Fájlnév alatt értem mondjuk a 036 [10] – t, aminek számomra fő értelmezését a szerző életrajzának ismerete határozza meg. Tudniillik Simon Márton édesanyja sajnos elhunyt, és ez a költészetére és művészetére (szerintem) tagadhatatlanul nagy hatással volt és van a mai napig. Ebből adódóan az, hogy feltehetőleg az édesanyja köré tematizálódó mappa első képe van megnyitva, hatalmas jelentőséggel rendelkezik – olyan sejtető és titokzatos módon, aminek fontosságát Esterházy is hangsúlyozta. Ezáltal a hívószó nem feltétlenül az anyai emlékeket fogja megidézni (ahogy egy életrajzi ismeretekkel nem rendelkezó olvasó számára egy tökéletesen kézenfekvő interpretáció lenne), hanem a halál, a fájdalom és a gyász érzetét. Vagy esetleg az ehhez társítható telet. A kigo-kultúra és a posztmodern elméletben nagyon szépen tud kooperálni működési elvük hasonlósága miatt: adnak egy ingerenciát, amit a befogadó egészít ki, ezzel megadva az adott produktum művészi értékét.
Képzeljünk el egy fegyelmezett prózaversekből álló kötetet. Nyissuk ki, helyezzünk el benne egy bombát, aztán csukjuk be. A detonáció után nyissuk ki megint, és vegyük szemügyre a kialakult helyzetet. Azt hiszem, hasonló élményben lesz részünk, mint amivel Simon Márton második kötetében találkozhatunk. NÉMETH BÁLINT ÍRÁSA. Az analógia minden bizonnyal sántít, a dolog nem ilyen egyszerű – de a lényeget illetően talán mégsem tévedek. Simon Márton a Polaroidok című kötetben látszólag teljesen letért az első könyv ( Dalok a magasföldszintről) által kijelölt ösvényről. Eltűntek a gondosan felépített, nyomokban dalokat tartalmazó szabadversek, helyettük rövid, meditatív jellegű, címek helyett csupán számozással elkülönített szövegek – polaroidok – sorakoznak a második kötetben. Az persze első pillantásra látszik, hogy ez a könyv is szigorúan szerkesztett és megkomponált. Az oldalakon 1, 3, 5, 7, 9, 11 vagy 13 darab polaroid található, ami egyrészt felidézi a prímszámokhoz kapcsolódó tökéletesség képzetét, másrészt rögtön el is bizonytalanítja ezt az asszociációt, hiszen nyilvánvalóan szelíd vizuális önkényről van szó.