A nap ebben a jelenetben is mintha a Marisban egyre markánsabban megfogalmazódó szökés gondolatát erősítené és tenné egyre inkább visszavonhatatlanná. A film során Maris szinte állandóan mozgásban van, vagy otthon, munka közben, vagy a munkahelyére történő utazás formájában. Ezt erőteljesen érzékeltetik a nő végtelenített vonat-útjai, amelyek gyökértelenítik őt, még hangsúlyosabbá téve elhagyatottságát és azt, hogy nincsen olyan statikus tér, amelyhez kötődne, egyedül talán csak a mozgásban lévő vonathoz, mivel az eltávolítja bántalmazóitól és közelebb viszi egykori szabad életéhez. Kiemelkedő és fontos alkotás lett Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című dokumentumfilmje, amellyel egy olyan súlyos, elhallgatott társadalmi problémára hívja fel a figyelmünket, ami jelenleg szinte egyáltalán nincs benne a köztudatba. Egy nő fogságban online. Filmjében jól adagolva vegyíti a dokumentumfilmes, illetve játékfilmes megoldásokat, amely egy rendkívül kompakt, végig izgalmas moziélményt képes nyújtani a nézőknek. Tuza- Ritter és Maris, forgatás során szövődött bizalmi kapcsolatának kiépülése pedig szép ívet ad a történetnek, amelynek végén Marisnak sikerül feldolgoznia az őt ért traumát, és szabad emberként kialakítania életének következő fejezetét.
Nappal Eta gyerekeit gardírozza és végzi a házimunkát, éjjel gyárban robotol. Összességében napi húsz órát dolgozik, a keresetét az utolsó fillérig leadja, cserébe a moslékért, kvártélyért, valamint a gyilkos megjegyzésekért, tettekért: Eta mintha tudós pszichológiai szakkönyvekből tanulta volna alázástechnikáit, öklével is, szavaival is ütlegel. Agresszivitásánál csak önhittsége nagyobb: ezt jelzi, hogy – persze jó pénzért – engedélyezi a forgatást. Egyedüli kikötése, hogy őt és családja tagjait nem filmezheti a rendező: a karja, a válla néha bevillan ugyan, de végeredményben arctalan marad. Film ∙ Egy nő fogságban. Fizikailag alig látszik tehát, a személyisége mégis nyomot hagy minden pillanaton. Az egyik legszívszorítóbb jelenetben a nappaliból kiszűrődő zajok az ebédutániság közhelyes idilljét közvetítik. A családtagok emészteni készülnek, könnyed kacarászás hallatszik, miközben Maris a konyhában – diszkréten, kellő távolságból filmezve – a tányérokra száradt hurkamaradékot, a lakoma zaccját kóstolgatja. Máskor lírai jelenet tolmácsolja lelki és fizikai állapotát: "Milyen szép!
A WC-n próbálta lehúzni babáját egy 33 éves, alkohol- és pszichés problémákkal küzdő kiskunfélegyházi nő. Az agyvérzés miatt fél oldalára lebénult Szabó István háztulajdonos és az őt gondozó ismerőse, Kékesi Piroska otthonában talált átmeneti szállásra a fiatal nő. A páros sejtette, hogy a fiatal nő terhes, bár ezt ő sokáig tagadta. Éppen egy hete, szombaton éjjel 11-kor azonban a kismama rosszul lett. Egy nő fogságban dokumentumfilm. Fájásai voltak és erősen vérzett, ezért berohant a fürdőszobába. "Itt ült. Akkor én még nem láttam semmit, csak le volt húzva a nadrágja, csurom vér volt már itt minden, meg a WC is" – mondta Kékesi Piroska, aki azonnal hívta a mentőket. Visszarohanva a fürdőszobába látta meg, hogy a fiatal nő épp a WC kagylóban próbál lehúzni valamit. Azt hitte, hogy valamilyen rongyot, de megdöbbenve látta, hogy egy gyerek van a lefolyóban. Forrás: Shutterstock "Sokkot kaptam. Kiabáltam Pista bá'-nak, hogy gyere, mert baba van a WC-ben" – mondta az RTL Híradóna k asszony, aki úgy látta, hogy még élt a gyerek.
Nem derül ki, hogy Eta pontosan hogyan cserkészte be Marist. Nem derül ki, mi lett a Maris nevén felvett kölcsönnel, és nem derül ki, hogy mi történt, amikor nem forgott a kamera? Miről beszéltek, hogyan segített olyankor a rendező Marisnak. És még ezerféle kérdés merülhet fel minden egyes nézőben. Megéri türelmesnek lenni, mert egy nagyon fontos kérdésre például csak a 80. percben kapunk választ. De rengetegre soha, ezért is érdemes meghallgatni a film megnézése után a rendezővel készített podcastunkat, mert ott egy csomó mindenre válasz érkezik. Az viszont nem jó, hogy egy kilencven perces film után is szükség van egy újabb félórás interjúra, hogy alapvető kérdések ne maradjanak függőben – köztük a film legfontosabbja. Miért vált szereplővé maga a rendező? Magyar Média Mecenatúra • Egy nő fogságban. Tuza-Ritter tudatosan, már a film elején jelzi, hogy ő is aktív szereplő lesz. A kamera mögül néha válaszol egy neki feltett kérdésre, néha erősen irányított kérdéseket tesz fel Marisnak, néha az övé az utolsó szó egy jelenetben, ami elég vicces hatást kelt: nagyjából olyat, mintha egy politikussal készült interjút úgy zárna le a riporter: "Hát szerintem maga hazudik, köszönöm az interjút! "
De az, hogy milyen a kép és a hang, egy ilyen filmnél valójában teljesen mindegy. Itt maga a valóság az, ami iszonyú erős, és ezt nyugodt, de nem unalmas jelenetekkel mutatja be a film. És a valóság még mindig iszonyú izgalmas. Mindegy, hogy a valóságot a tévé előtt nézzük, ahogy egy villában tíz szerencsétlen próbálja meg kitalálni, mi Csehország fővárosa, aztán meg szexelnek egyet a szaunában, vagy a neten nézünk olyan videókat, hogy egy oroszlán megöleli az évek óta nem látott gondozóját, meg azt mondja egy szavazó a Füzesabony tévében, hogy "Legyen tánc! Egy nő fogságban teljes film. ″, vagy újra- és újrapörgetjük, hogy az az operatőr szerb a határon tényleg felrúgta-e a mellette elszaladó gyereket. Ezek mind attól izgalmasak, hogy ott volt egy kamera, és sikerült felvenni a valóságot. Vagy hát úgy tűnik, hogy a valóságot. És Tuza-Ritter Bernadett filmjénél itt jelentkezik a legnagyobb gond: a néző tudja, érti, elhiszi, hogy a valóságot látjuk, de mindenki hiányol belőle kisebb-nagyobb dolgokat. Nem derül ki, hogy mi lehetett a tulajdonos, Eta fejében, amikor valaki már másfél éve jár a házába egy kamerával.
Ilyen súlyos és fontos jelenségek kapcsán felmerül a társadalom, illetve az egyén felelősségének kérdése is, amellyel kapcsolatban Marisnak szembesülnie kell azzal, hogy a különféle segítségre specializálódott társadalmi intézmények gyakorlatilag tehetetlenek: sem a rendőrök, sem a krízisközpontok sem más segélyszervezetek nem tudnak gyakorlatban segíteni neki, hogy kiléphessen rabszolgalétéből. A rendező (kisebb–nagyobb megszakításokkal), közel másfél éven át rögzítette Maris rabszolgaként eltöltött mindennapjait, közvetlen módon a verbális és közvetett módon a fizikális megaláztatásait is. Dokumentumfilmek esetében sarkalatos kérdés, hogy a kamera mögött álló ember mennyire avatkozhat bele az eseményekbe. Tuza-Ritter dokumentumfilmjében a rendező nem marad kívülálló. Megfigyelő pozícióját és esztétikai távolságtartását részlegesen felszámolva Maris segítőjévé és barátjává válik. A forgatás során a rendező végig figyelt a fokozatosságra, hagyta, hogy a nő a saját tempójában nyíljon meg neki és fogadja őt bizalmába.