Gratulálok Nagy Ferónak, miért bátran és jól feldolgozta egyik legszebb magyar verset: Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus című költeményét.
Nincs más testvérem, csak magyar. Ha virrasztok, miatta állok poszton, csak tőle kérek kenyeret s csak ő, kivel a kenyeret megosztom. Sok tévelygés és sok kanyar után jutottam el ide: ha bűnös is, magyar s ha tolvaj is, magyar s ha gyilkos is, magyar, itt nincsen alku, nincsen semmi "de". Gyűlöletes, ki ünneplő ruháját s virágos lelkét fitogtatva henceg, – mi elesettek, páriák vagyunk, testvérek a nyomorban és a bűnben, sápadtak, torzak, bélyeges fegyencek. Zúgjon fel hát a magyar zsoltár, dúljon a boldog, éji álomokon, seperjen át a fekete, tarajos és hideg hullámokon vérkönnyet csepegő fáklyák fényeinél, VI. Száraz nyelvem kisebzett, égő fejem zavart. Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak minden magyart. Székelyek, ott a bércek szikla-mellén, üljetek mellém! Magyarok ott a Tisza partján, magyarok ott a Duna partján, magyarok ott a tót hegyek közt s a bácskai szőlőhegyek közt, üljetek mellém. Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus. Magyarok Afrikában, Ázsiában, Párisban, vagy Amerikában, Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök, ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök, Ülj ide, gyűlj ide, népem s hallgasd, amint énekelek, amint a hárfa húrjait, feszült idegem húrjait jajgatva tépem, ó, népem, árva népem!
Magyarok ott a Tisza partján, magyarok ott a Duna partján, magyarok ott a tót hegyek közt s a bácskai szőlőhegyek közt, üljetek mellém. Magyarok Afrikában, Ázsiában, Párisban, vagy Amerikában, üljetek mellém! Ti eztán születők s ti porlócsontu ősök, ti réghalott regősök, ti vértanuk, ti hősök, üljetek mellém! Ülj ide, gyűlj ide, népem s hallgasd, amint énekelek, amint a hárfa húrjait, feszült idegem húrjait jajgatva tépem, ó, népem, árva népem! – dalolj velem, mint akit füstös lángokra szítottak vérszínű, ósetét, nehéz, fanyar borok, dalolj velem hörögve és zúgva és dörögve, tízmillió, százmillió torok! A HÉT VERSE – Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus | Magyar Kurír - katolikus hírportál. Énekelj, hogy világgá hömpölyögjön zsoltárod, mint a poklok tikkadt, kénköves szele s Európa fogja be fülét s nyögjön a borzalomtól és őrüljön bele! –: Mérges kígyó legyen eledelünk, ha téged elfeledünk, ó, Jeruzsálem! Nyelvünkön izzó vasszeget verjenek át, mikor nem téged emleget, ó, Jeruzsálem! Rothadjon el lábunk-kezünk, mikoron hozzád hűtlenek leszünk, ó, Jeruzsálem, Jeruzsálem! Fotó: Borsodi Heni Magyar Kurír
Mily korcsbeszédű, hitvány, elvetemült és tagadó tanítvány. Addig paskolta áztatott kötél, míg megszökött és elriadt. Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom! Vallom, hogy minden fegyver jogtalan, a szelíd Isten könnyezett s úgy tanította ezt, ám annak a kezében, kit fegyver szorongat, a fegyver megdicsőül és ragyogni kezd. Ezért nem is hányódom már magamban, vallom, hogy igazam nincs és mégis igazam van és mától fogva énnekem örökre ez az énekem: Epévé változzék a víz, mit lenyelek, ha téged elfelejtelek! Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus - diakszogalanta.qwqw.hu. Nyelvemen izzó vasszeget üssenek át, mikor nem téged emleget! Húnyjon ki két szemem világa, mikor nem rád tekint, népem, te szent, te kárhozott, te drága! V. Idegen-vérű és beszédű kenyeres jópajtásaim, kikkel együtt bolyongtam az emberiség ligetét, kiket szerettem, s kik szerettétek lágy szivem nyitott és éneklő sebét, nekem is fáj, higyjétek el, hogy zord a szóm és homlokom setét. Nekem is fáj, hogy búcsuzom, mert immár más utakra kell mennem, de így zeng most a trónjavesztett magyar Isten parancsa bennem s én nem tagadhatom meg Őt, mikor beteg és reszkető és nincs többé hatalma, mikor palástja cafatos és fekvőhelye szalma.
De megtaláltam a szeretetet szerelmes verseiben – Meghitt beszélgetés a verandán – éppúgy, mint teljesen ismeretlen, galaktikus hangulatú búcsú versében vagy a Nagycsütörtök várótermében, a Kerülöm a nevedet erdélyi pillanatfelvételeiben és őszinte vallomásában, nem utolsósorban a Tíz parancsolat szelíd nevelésében. Ennek egy részlete szerepel ajánlónkban is: Orrodba édes illatot gyüjts, szivedbe békét és mosolygást, szemedbe fényt, hogy az utolsó napon is tudj örülni folyvást s eképpen szólj csak és ne mondj mást: köszönöm, hogy tápláltatok, hús, alma, búza, lencse, borsó! Amint jó volt hozzám a bölcső, tudom, hogy jó lesz a koporsó. Ki most lefekszik, nem kivánta, hogy földje legyen, háza, ökre, de amit látott, gyönyörű volt