Azt hiszem – Pilinszky János Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkűl. Azt hiszem - Pilinszky János szerelmes verse. Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem.
" Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. " Pilinszky János: Azt hiszem Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma. Azt hiszem - Pilinszky János - Érettségi.com. Ilyenkor ágyba bújva félek, mint a természet éjfél idején, hangtalanúl és jelzés nélkül. Azután újra hiszem, hogy összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem…
Szálkák Monstrancia Amiként kezdtem Amiként kezdtem, végig az maradtam. Ahogyan kezdtem, mindvégig azt csinálom. Mint a fegyenc, ki visszatérve falujába, továbbra is csak hallgat, szótlanul űl pohár bora előtt. Juttának LEVÉL Veled együtt és velem együtt az idő minden ütése-kopása és erőssége hó alá kerűl abban a végső feledésben, amit az Atya küld majd a világra. JANUÁR A tél növekszik Egy magányos farkas jött le a faluba. Reszket előtted. Mise ez. Utolsó áldozás. NAPLÓRÉSZLET Milyen nap is van ma? Úgy élek, hogy össze-összezavarom az idő menetrendjét. "Latrokként - Simone Weil gyönyörü szavával - tér és idő keresztjére vagyunk mi verve emberek. " Elalélok, és a szálkák fölriasztanak Ilyenkor metsző élességgel látom a világot, és megpróbálom feléd fordítani a fejemet. Azt hiszem - Pilinszky János verse - YouTube. Azt hiszem Azt hiszem, hogy szeretlek; lehúnyt szemmel sírok azon, hogy élsz. De láthatod, az istenek, a por, meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szeretet tériszonya és kicsinyes aggodalma.
4 Hogy az arca szép volt az idegen katonának, aki egy este az asztalfőn ült, részben annak köszönhette, hogy zubbonya durva posztóból készült, nedves volt az esőtől, s hogy nyakánál kigombolta. Szemé- lyében az ismeretlen vált ismerőssé, a veszély megnyugtatóvá, a rablás adománnyá, az ítélet bocsánattá. És van-e szebb annál, mint amikor az Apokalipszis lovasa kenyeret szel a lámpafényben, cigaret- tára gyújt, s ágyba kívánkozik éjfél után. A befejezés kezdete. Fölkelünk az asztal mellől. A szoba kiürűl. És a sötétben egy fiatal lány elátkozza az életét, maga magát, úgy ahogy van a világot. Hát így teltek napjaink az örökös háború korában. Fohász Égő szoba, tükör, kemence, fölmutatott gyönyörü vasgolyó, szeplős tökély, világszép sántikáló lányok, ragyogjatok, ragyogjatok! Rossz fölvétel Rossz fölvétel. Szabadban készűlt. Rotációs papírra nyomták. A férfi arca, mint egy bünözőé, s ez igaz is, volt vétke épp elég. De most, hogy a sürü és idegen erdőben megállítják, igazában csak egy marad: nadrágja ráncai.
Végkifejlet Így teltek napjaink Országh Lilinek 1 Az ütközet hajnalban vette kezdetét. Fél ötkor a gyalogság támadott. A menetoszlop sebektől borítva sebeket követelt, amikor a természet váratlanul fölmutatta hattyúnyakát. Nagyanyám a verandán teritett. Az ágyúk messziről, egy széles domb mögűl tüzeltek. A gyalogosok közt akadt néhány veterán. Bakkancsuk elnehezedett a sáros, nedves fűben. Családjuk egy másik földrész éjszakájában aludt még. A közeli templomban misére harangoztak. Beléptünk a hűvös boltívek alá. A piritott kenyérszeleteken megolvadt a vaj, túlcsordult a méz. Mi gyerekek nem beszélhettünk az asztalnál, az abroszt néz- tük, egymás mozdulatát s a fölnőttekét, és távolról a lovasság készü- lődésére füleltünk, valamiféle sose látott fölfordulás reménytelen áhitatában. Este aztán fölcsavartuk a petróleumlámpát, lemostuk a halottakat, bepólyáltuk a csecsemőket, és ámulva megbámultuk a porköpenyes kisfiút, szemmel követve minden mozdulatát, amikor egyedűl az óriási télben föllépkedett a jeges lépcsőkön a betemetett tabernáku- lumig, s fölmutatta a napot, mely kicsi volt, izzó és vörös is, akár a golyók nyoma, vagy még inkább, mint egy kisírt szem, mely végre ismét hajlandó szembenézni azzal, aki megbántotta.