Ady Endre: A hajnalok madara Virágporos, tüzes, szent szárnyát Hiába verdesem, töröm, Nem akar elmaradni tőlem Az Öröm, az Öröm. Virágport szitál a lelkemre, Elkábít, mámorban ülök, Bús, vad tüzek serkennek bennem: Örülök, örülök. Fölécsapok. Töröm a szárnyát. Hess, hess. Óh, vidám hajnalok Madara, mit akarsz te tőlem? Meghalok, meghalok. Ő csak szitál. Mind tüzesebben Izznak az erek, idegek, Csak a verejtékem lesz egyre Hidegebb, hidegebb. Ady endre legszebb versei a tv. Ady Endre: Márciusban A poézis hónapjáról Csengő rímmel verselek, Márciusnak krónikája Csengő-bongó vers lehet. Márciusnak krónikáját Meghatottan írom én, Márciusban minden zöldül, Fű, fa, virág, rét, remény. Márciusban kikelet hoz Fényt, sugárt, hevet, gyönyört, Márciusban gyártják a jó, Dupla márciusi sört. Márciusban öröm és kedv Árad szét a földtekén, Márciusban meggyengülnek Okos, józan emberek S nyakra-főre gyártják, írják A tavaszi verseket. Márciusban mindent megszáll A poézis és remény, Fű, fa, virág költemény. Ady Endre: Misztérium C sak az a mély és szent igazság, Amit magába rejt a lélek, Idétlen semmi, játszi hívság, Amit leírok, elbeszélek.
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez, Szivünk a vágyak tengerén evez, Hajónkat szélvész, vihar összetépi, De egy zord erő küzdelemre készti. Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva, Nincs egy reményünk, mely valóra válna, Míg sírba visz az önvád néma átka. Tüzes, sajgó seb vagyok, égek, Kínoz a fény és kínoz a harmat, Téged akarlak, eljöttem érted, Több kínra vágyom: téged akarlak. Ady endre legszebb versei gimnazium. Lángod lobogjon izzva, fehéren, Fájnak a csókok, fájnak a vágyak, Te vagy a kínom, gyehennám nékem, Nagyon kivánlak, nagyon kivánlak. Vágy szaggatott föl, csók vérezett meg, Seb vagyok, tüzes, új kínra éhes, Adj kínt nekem, a megéhezettnek: Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess. Párisba tegnap beszökött az Ősz. Szent Mihály útján suhant nesztelen, Kánikulában, halk lombok alatt S találkozott velem. Ballagtam éppen a Szajna felé S égtek lelkemben kis rőzse-dalok: Füstösek, furcsák, búsak, bíborak, Arról, hogy meghalok. Elért az Ősz és súgott valamit, Szent Mihály útja beleremegett, Züm, züm: röpködtek végig az uton Tréfás falevelek.
Egy nagy harang volt a kabátja, Piros betükkel foltozott, Bús és kopott volt az öreg Úr. Paskolta, verte a ködöt, Rorátéra harangozott. Lámpás volt reszketõ kezemben És rongyolt lelkemben a Hit S eszemben a régi ifjuság: Éreztem az Isten-szagot S kerestem akkor valakit. Megvárt ott, a Sion-hegy alján S lángoltak, égtek a kövek. Harangozott és simogatott, Bekönnyezte az arcomat, Jó volt, kegyes volt az öreg. Ráncos, vén kezét megcsókoltam S jajgatva törtem az eszem: "Hogy hívnak téged, szép öreg Úr, Kihez mondottam sok imát? Jaj, jaj, jaj, nem emlékezem. Ady endre legszebb versei a 2. " "Halottan visszajöttem hozzád Én az életben kárhozott. Csak tudnék egy gyermeki imát? " Õ nézett reám szomorún S harangozott, harangozott. "Csak nagyszerü nevedet tudnám. " Õ várt, várt, s aztán felszaladt. minden lépése zsoltár-ütem: Halotti zsoltár. S én ülök Sírván a Sion-hegy alatt. Szívemet a puskatus zúzta, Szememet ezer rémség nyúzta, Néma dzsin ült büszke torkomon S agyamat a Téboly ütötte. És most mégis, indulj föl, erõm, Indulj föl megintlen a Földrõl.