2007-ben Szeged díszpolgára lett, 2013 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Király Levente azt vallja: az a legfontosabb, hogy a színpadon eljátszott életet megtöltse hitelességgel. Rajongva szereti a hivatását, igazi alázattal szolgálja Tháliát, a több mint fél évszázad alatt a legkisebb szerepet sem utasította vissza. Vámos Miklós Világszezon című darabjában mindössze annyit kellett mondania: bipp-bipp, miközben leengedték a zsinórpadláson át a színpadra, de fel sem vetődött benne, hogy ne csinálja meg. Az is igaz, hogy szerepért sem állt sorba soha, mert kérés nélkül is szinte minden megadatott neki. Örömszínésznek tartja magát. Fia szintén a művészi pályát választotta, Király Attila, színész, rendező, koreográfus. "Rajongásig szeretem a pályát" - 80 éves Király Levente, a Nemzet Színésze. / Fidelio Fotó:
Úgy játszottam Mercutiót, hogy közben táncos-komikus is voltam. Az első időkben nem is hívtak máshova Szegedről, aztán elterjedt, hogy használható vagyok, s akkor már hívtak, de akkor meg már én nem mentem volna semmi pénzért. Nem keverem: A saját életemből veszek át dolgokat a szerepeimhez, de a szerepeim nem adnak megoldást az életemre. Azt nem is akarnám. Ettől mélységesen elzárkózom. Civil ember vagyok, mint bárki más – a feleségemet úgy szeretem, mint egy civil ember, a gyerekeimet úgy szeretem, mint egy civil ember. Király Levente. Én ezt nem keverem. Király Levente, a nemzet színésze megköszöni a tapsot a West Side Story előadása után a Szegedi Nemzeti Színházban / MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely Csillag: Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a Nemzet Színésze címet én fogom elnyerni. Mert ez túl van az én csillagomon. Bármennyire is szeretnek engem itt Szegeden, ez Pesthez mérten vidék. Vidéki színésznek ilyen kitüntetést megkapni – amit sokan szavaznak meg egyhangúan, amihez valakinek először meg kell halni… Így, ahogy most, akkor is elsírtam magam.
Szüntelenül a "miért" izgatja: miért erre gondol, miért így cselekszik ez az ember? Ugyanis őt mindig az ember érdekli, nem pedig a szerep, vagy a figura és talán ez a sikeres pályafutásának legnagyobb titka. " [2]. Több díj birtokosa: Jászai Mari-díj és Juhász Gyula-díj (1967), Babits Mihály-díj (1975), Érdemes művész és a Szegedi Nemzeti Színház Örökös Tagja (1986), többszörös Dömötör-díjas. 1997-ben az Országos Színházi Találkozón a Színészkamara legjobb férfiszínész díját kapta, 2002-ben a Színikritikusok neki ítélték az évad legjobb főszereplőjének járó díját a Galilei élete c. előadásban nyújtott alakításáért (ugyanekkor az előadás rendezője, Zsótér Sándor a legjobb rendezésért kapott díjat), 2003-ban pedig megkapta a Kossuth-díjat. 2006 óta a Nemzet Színésze, 2013-ban pedig a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata rendes tagjává választották. [1] A függöny előtt – Király Levente, A beszélgetés vezette: Gyüdi Sándor, 2015. május 26. Egy tuti színész: Király Levente. [2] Sándor János: "Színész lettem, a lélek régésze".
Én ezt nem keverem. Zsótér: Zsótér Sanyival azért szerettem dolgozni, mert tudott bánni a lelkemmel. Számomra fontos, hogy szeressenek, bízzanak bennem a rendezők. Zsótér avantgárd megoldásait is el tudtam fogadni. Ha indok van rá, igazul és őszintén csináljuk, akkor én az eget is lilára festem. Csak legyen ott mögötte az ember! L'art pour l'art nem tudok játszani. Akkor hamisnak érzem magam. Csillag: Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy a Nemzet Színésze címet én fogom elnyerni. Mert ez túl van az én csillagomon. Bármennyire is szeretnek engem itt Szegeden, ez Pesthez mérten vidék. Vidéki színésznek ilyen kitüntetést megkapni – amit sokan szavaznak meg egyhangúan, amihez valakinek először meg kell halni… Így, ahogy most, akkor is elsírtam magam. Egy színésznek nincs ennél több. Miután ez a pálya is olyan lett, hogy nem mindig az számít, ami azután történik, hogy a függöny felmegy – pedig ott kiderül minden, mert abban a pillanatban lehet látni, hogy mi őszinte, mi nem -, hanem sok más, ez egy nagyon nagy kitüntetés, sokan intézik, én már pontosan hallottam, kik fogják kapni.
Mint a Kossuth-díj átvételekor mondta, "minden szerepért, a szó nemes értelmében, megdolgozott", mert "aki megnyugszik, az megáll a pályán". Alakításainak listája csaknem harminc oldalt tesz ki Szerepet soha nem kért és soha nem adott vissza, alakításainak listája csaknem harminc oldalt tesz ki. Volt Mercutio (Shakespeare: Rómeó és Júlia), Sir John Falstaff (Shakespeare: IV. Henrik), Figaro (Beaumarchais: Figaro házassága), Firsz (Csehov: Cseresznyéskert), Kean (Dumas-Sartre: Kean, a színész), Galilei (Brecht: Galilei élete), Luka (Gorkij: Éjjeli menedékhely), Svejk (Hasek), Willy Loman (Arthur Miller: Az ügynök halála), Mikszáth (Görgey: Mikszáth különös házassága). Számos zenés darabban is fellépett, például a Hegedűs a háztetőn, a Chicago, a Jézus Krisztus szupersztár, a La Mancha lovagja, a My Fair Lady című musicalekben. Több mint 200 színpadi szerepével a legtöbb szerepet eljátszott magyar színészek egyike, aki szerepeiben mindig az embert kereste. A Luxemburg grófja című operettben az idei évadban is színpadra lép.
KL: Egyszer megkérdezte Békés András, tudok-e táncolni. Nekünk a színművészetin azt tanították, hogy színész olyat nem mond, hogy valamit nem tud, csak azt kérdezi, hogyan csinálja. Attól kezdve majdnem az összes zenés darabban játszottam, de volt egy kikötésem: csak akkor vállalom, ha prózát is alakíthatok. Úgy játszottam Mercutiót, hogy közben táncos-komikus is voltam. Az első időkben nem is hívtak máshova Szegedről, aztán elterjedt, hogy használható vagyok, s akkor már hívtak, de akkor meg már én nem mentem volna semmi pénzért. Akkor már nagy, mély gyökereim lettek. MN: Hogy úszta meg, hogy nem skatulyázták be se ide, se oda? KL: Sokáig mondták olyan emberek is, akik nagyon ismertek, hogy táncos-komikus vagyok. A skatulyákba bele akartak tenni, de én mindig azzal tiltakoztam, hogy amit prózában teljesítettem, úgy néz ki, sikerült. Mikor fiatalember voltam, mazsola, akkor a Cseresznyéskert ben játszottam a nyolcvanéves Firszet. Tudja, milyen érzés? Ehhez csak mechanikusan kell az öreget eljátszani.
Körbe volt írva, le volt rajzolva, mi merre hány. Amíg ezeket elmondta, az körülbelül kilenc színészmesterség-órának felelt meg. S egy fél év után - akkor még annyit próbáltunk - behozta a példányt, leültünk, és megnéztük, mi valósult meg belőle. Azt látni, hogy ő hagyja a színészeit, hogy csinálják, járják be a tantaloszi kínokat maguk, végül úgyis oda tértek vissza, amit ő kitalált. Honnan tudta, hogy ez így lesz? Mert az volt az egyetlen igaz és jó megoldás. De nagyon szerettem dolgozni Sándor Jánossal, mert olyan intenzitást követelt meg, olyan színpadi jelenlétet, amit sokan elmismásolnak, és a rosta színész ezekbe belesüllyedt. Mindig tudott olyat mondani, ami segített továbblépni abban, ami abszolút nem az én egyéniségem. A Hegedűs a háztetőn t négy vagy öt évig játszottuk. Ott engedte, nemhogy engedte, forszírozta a lelkemet - valakinek van öt lánya, egy szigorú felesége, és az a kicsit tesze-tosza férfi nagyon szereti a lányait, és közben még beszélget az Istennel is. De azt nem tudja megemészteni, hogy a legkisebb leánya beleszeret egy nem zsidóba.