Hiszek hitetlenül Istenben Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott. Szinte ömölnek tört szivemből A keserű igék, Melyek tavaly még holtak voltak, Cifrázott semmiség. Most minden-minden imává vált, Most minden egy husáng, Mely veri szívem, testem, lelkem S mely kegyes szomjuság. Szépség, tisztaság és igazság, Lekacagott szavak, Óh, bár haltam volna meg akkor, Ha lekacagtalak. Szüzesség, jóság, bölcs derékség, Óh, jaj, be kelletek. Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, Beteg vagyok, beteg. TV21 UNGVÁR. Versek két percben. Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben - YouTube. Meg-megállok, mint alvajáró S eszmélni akarok S szent káprázatokban előttem Száz titok kavarog. Minden titok e nagy világon S az Isten is, ha van És én vagyok a titkok titka, Szegény, hajszolt magam. Isten, Krisztus, Erény és sorban Minden, mit áhitok S mért áhitok? S ez magamnál is, Óh, jaj, nagyobb titok.
HISZEK HITETLENÜL ISTENBEN – Ady Endre Hiszek hitetlenül Istenben, Mert hinni akarok, Mert sohse volt úgy rászorulva Sem élő, sem halott. Szinte ömölnek tört szivemből A keserű igék, Melyek tavaly még holtak voltak, Cifrázott semmiség. Most minden-minden imává vált, Most minden egy husáng, Mely veri szívem, testem, lelkem S mely kegyes szomjuság. Szépség, tisztaság és igazság, Lekacagott szavak, Óh, bár haltam volna meg akkor, Ha lekacagtalak. Szűzesség, jóság, bölcs derékség, Óh, jaj, be kellettek. Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, Beteg vagyok, beteg. Meg-megállok, mint alvajáró S eszmélni akarok S szent káprázatokban előttem Száz titok kavarog. Minden titok e nagy világon S az Isten is, ha van És én vagyok a titkok titka, Szegény hajszolt magam. Isten, Krisztus, Erény és sorban Minden, mit áhitok S mért áhitok? "Hiszek hitetlenül Istenben..." - TeSó blog. – ez magamnál is, Óh, jaj, nagyobb titok.
A Hiszek hitetlenül Istenben (1910) című költemény A Minden-titkok versei kötet Az Isten titkai ciklusában szerepel, és a kötet, valamint a ciklus címében is jelzett, sőt a vers végén külön nyomatékot is kapó titokzatosságra épül. Az egyes szám első személyű lírai alany válságos állapotban van. A versnek nincs tere és ideje, a szövegből nem derül ki, hogy pontosan ki a beszélő, milyen tavalyról és mostról beszél, hol áll meg "mint alvajáró", mitől, miért beteg. A sok bizonytalansággal szemben nagyon is egyértelmű értékfogalmak állnak (szépség, tisztaság, igazság, jóság, Isten, Krisztus, Erény). A paradox figura etymologica ("Hiszek hitetlenül") fejezi ki a beszélő alapvető viszonyát e fogalmakhoz. Ő a fontos, ő a "titkok titka", de még önmagánál is "nagyobb titok" a benne élő elemi vágy ezen értékek megtalálására. "Hiszek hitetlenül" | reposzt.hu. Az eszmélő, tudatra ébredő ember egyrészt testi-lelki szenvedései ( " Mert sohse volt úgy rászorulva / Sem élő, sem halott. "; "Beteg vagyok, beteg. ") okán keresi, áhítja Krisztust, másrészt tudja, hogy a fenti fogalmak nem absztrakciók, hanem létezők.
Házaskörön került elő Gary Chapman munkája, aki megalkotta a "szeretetnyelvek" elméletét. Vagyis, nem elég az, hogy szeretek valakit a magam módján, attól ő még nem feltétlenül fogja szeretve érezni magát. Ennek oka, hogy eltérő "nyelvjárásban" beszéljük a szeretetet. Ezek a különféle érzékenységek, beállítódások a következők: a beszéd, a szívességek, az ajándékok, az érintés, a minőségi idő. Ha nem ugyanazt a nyelvet beszéljük, akkor elbeszélünk egymás mellett és nincs szeretetélmény. Ézsaiás panaszkodik, hogy nem törődik vele Isten, nem is szereti őt, távol van tőle, és közömbös iránta. Mindehhez hozzá tehetjük: ha van szeretetnyelvünk, akkor Isten miért nem azon beszél velünk? Neki ezt biztosan tudnia kell. Miért nem próbál eltalálni hozzánk a mi nyelvünkön keresztül? Kevés az, hogy Ő szeret bennünket, ha mi nem érezzük szeretve magunkat! És itt zsákutcába jut a történet. Amiből kiindulunk mi is, amiből kiindult Ézsaiás is, az a magunk világa. Saját univerzumunk középpontjában mi ülünk, és körülöttünk forognak a csillagok.
Sok mindent tudok már, és valami azt súgja, hogy minden újabb tudásmag távolabb sodor a lényegtől. Mindent elemzek, és az agyam óhatatlanul is elméleteket gyárt, amik sajnos hajszálpontosak, logikusak: elhitetik velem, hogy már előre úgyis mindig tudom. Káros boszorkányság. Az imáim meg rendre üres csöndek. Abban reménykedem, hogy talán az Úr majd megérti szavak nélkül is. Olvas majd a visszafojtott érzésekben, és majd megteszi a szokásos csodáit. Mosom kezeimet, mondván: én valóban elengedtem a gyeplőt, rábíztam. S ha nem jön a csoda, legalább egyedül Őt okolhatom. Ezt is tudom előre. Rábíztam – milyen elegáns módja ez az önáltatásnak. Ha nagyon őszinte akarok lenni, egy percig sem hiszem el igazán, amit a csöndekkel remélek. Inkább csak várom, hogy beteljesedjen, amit már előre elrendeltem magamban. Pedig nem szeretném, hogy így legyen. Megfeszült elszántsággal akarom hinni, hogy igenis jobban szeret, mint én magamat. Vagy, ahogy hiszem, hogy szerethet. Hinni, hogy igenis sokkal jobbat tervez számomra annál, mint amire szerintem érdemes vagyok.
S egyszerre a májusi éjben valami hullám megcsapott: illatok szálltak láthatatlan, sűrű és nehéz illatok, a lélegző, édes sötétben szinte párolgott a világ és tengerként áradt felém az orgona, jázmin és akác. Láthatatlan kertek mélyéből tengerként áradtak felém, nagy, puha szárnyuk alig lebbent és letelepedtek körém, a meglepetés örömével lengették tele utamat s minden gondot kifújt fejemből ez a szép, könnyű pillanat. S mintha élt volna, minden illat külön megszólalt és mesélt, ittam a virágok beszédét, a test nélkül szerelmes éjt; a rácson kísértetfehéren áthajolt hozzám egy bokor s úgy töltött csordultig a lelke, mint szomjú palackot a bor. És részegen és imbolyogva indultam nagylassan tovább, s új tenger dőlt a szomszéd kertből, új bokor az új rácson át, s az illattól már illatos lett tüdőm és szívem és agyam, egész testem elnehezült s azt érezte, hogy szárnya van. Hogy értem haza, nem tudom már. – A gondom ma se kevesebb. De azóta egy kicsit újra megszerettem az életet, s munka és baj közt mindig várom, hogy jön, hogy majd csak újra jön valami fáradt pillanatból valami váratlan öröm.