A munka törvénykönyve (Mt. ) három esetet ismer, amikor bár közölték a felmondást a munkavállalóval, a felmondási idő mégsem kezd el telni. Ezek: – a betegség miatti keresőképtelenség, – a beteg gyermek ápolása címén fennálló keresőképtelenség, – a hozzátartozó otthoni gondozása céljából kapott fizetés nélküli szabadság idején. Ezekben az esetekben a felmondási idő csak a fenti időszakok elteltével kezdődhet el, betegség esetén legkésőbb a betegszabadság lejártát követő egy évet követő napon. Ezek tehát nem akadályozzák a felmondás közlését, azonban azzal járnak, hogy a felmondási idő csak a törvényben rögzített okok megszűnte után kezdődhet el. Az így közölt felmondás esetén a munkáltató számára nem ismert, hogy mikor ér véget a tilalmi időszak (például mikor lesz újra keresőképes a munkavállaló), ezért a felmondásban naptárilag alkalmas módon nem tudja megjelölni sem a felmondási idő kezdetét, sem annak végét, csak annyit tud közölni, hogy a felmondás idő a tilalom eltelte után kezdődik.
Egy közelmúltbeli ítélete alapján a Kúria megerősítette, hogy a munkavállalót megilleti az időarányos szabadsága arra az időre is, amíg a munkáltató felmondása után felmentési idejét tölti. Az megvizsgálta az ítélet lehetséges következményeit. A Munka Törvénykönyve szerinti fizetett szabadság akkor jár a munkavállalónak, ha a naptári év egészében fennáll a munkaviszonya, és azt munkában is tölti. Ha ez nem így van, akkor a szabadság időarányos részére jogosult. A törvény – kivételként – külön felsorolja azokat az időtartamokat, amelyek alatt bár a munkavállaló nem végez munkát, mégis szabadságra jogosult. Ide tartozik például a keresőképtelenség, vagy a szülési szabadság ideje. A felmentési idő is egy olyan időszak, amikor a munkavállaló mentesül a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettsége alól. A törvény szerint, ha a munkáltató szünteti meg felmondással a munkaviszonyt, a felmondási idő felére kötelező felmenteni a munkavállalót a munkavégzés alól. Ez tehát a felmentési idő.
Ez első lépésben a felmondási idő végéig járó szabadnapok meghatározását jelenti, az éven belüli munkaviszonnyal arányban. Második lépésben az így arányosan számított szabadnapokból levonásra kerül, az adott évben már kivett szabadnapok száma. Mindkét esetben él a 15 napos előzetes értesítési határidő, csak úgy, mint normális körülmények között kivett vagy kiadott szabadságoknál. A ki nem adott szabadsággal fontos, hogy minden esetben a munkaviszony megszűnését követően el kell számolni. *Csoportos létszámcsökkentés esetén a fenti szabályok csak akkor alkalmazandók, ha távolléti feltételek a felmondás közlése során már fennállnak. A csoportos létszámcsökkentés definíciója a munkaadó vállalat méretétől és az egyidejűleg elbocsátott dolgozók számától együttesen függ.