A keresztény hagyomány szerint a négy evangélista vannak Máté, Márk, Lukács és János, a szerzők tulajdonított létrehozásával a négy evangélium számlák az Újszövetségben, hogy a medve a következő címek: Mt. Evangélium szerint; Evangélium Márk szerint; Evangélium Lukács szerint és Evangélium János szerint. Máté, Márk és Lukács evangéliumait szinoptikus evangéliumokként ismerik, mivel sok azonos történetet tartalmaznak, gyakran ugyanabban a sorrendben. Míg az időszakok, amelyekre az evangéliumok általában mást sugallnak, [1] [2] a konvenció hagyományosan úgy tartja, hogy a szerzők Jézus tizenkét apostola közül kettő, János és Máté, valamint két "apostoli ember" [3]. Márk és Lukács, akiket az ortodox hagyomány a 70 apostol tagjaiként tart nyilván ( Lk 10): Evangélistáknak hívják őket, ez a szó jelentése "jó hírt hirdető emberek", mert könyveik célja Jézus "jó hírének" ("evangéliumának") elmondása. [4] Az ikonográfiában az evangélisták gyakran jelennek meg a klasszikus hagyományból származó evangélista portrékon, és gyakran ábrázolják őket a négy " élőlénytől " származó szimbólumok is, amelyek a könyv látomásában Isten trónszekerét, a Merkabát rajzolják.
Így azonban a rubrika üresen marad. A bejárati ajtó, ami a szeminárium folyosójáról (ahol Kiss Sándor Boldog Gizella c., végső formájában a római Szent Péter kápolnában látható domborműve is van) a kápolnába nyíló ajtó felületén a négy evangélista szimbólumai faragott képe látható. Valamennyiüknél egy-egy nagy könyv látható, ami minden valószínűség szerint az Újszövetség egy-egy evangéliumára utal, aminek megírása az adott evangélista nevéhez köthető. Az ábrázolások sorrendjében véve: – angyal: Máté evangélista szimbóluma (Jézus tanítványa volt); az Újszövetség első könyve – szárnyas oroszlán, Márk szimbóluma (nem volt Jézus tanítványa); az Újszövetség második könyve – bika: Lukács szimbóluma, (nem volt Jézus tanítványa); az Újszövetség harmadik könyve – sas: János szimbóluma, (a hagyomány szerint Jézus tanítványa volt); az Újszövetség negyedik könyve Források:
Jézus szenvedéstörténetének egyik központi figurája, a történelem leghíresebb árulója, Iskarióti Júdás személyéről nem sokat tudunk. A négy evangélista szerint ő volt az egyetlen a tizenkét apostol közül, aki nem Galileából, hanem Júda déli részéből származott. A Holt-tengeri tekercsek nemzetközi hírű kutatója, a magyar származású brit vallástörténész, Vermes Géza szerint Júdás latinosan torzított előneve, a sicarius, vagyis a késelő arra utal, hogy az áruló apostol eredetileg a római uralom ellen nyíltan lázadó zelóták ultraradikális csoportjához tartozott. A mesterét harminc ezüstpénzért a zsidó Nagytanács, a Szanheddrin kezére játszó Júdás szenvedéstörténetben játszott szerepét egy 3. században keletkezett gnosztikus irat, a Júdás evangéliumaként ismertté vált apokrif egészen sajátos módon ábrázolja. " Vétkeztem, mondta, elárultam az igaz vért " (Máté evangéliuma, Mt. 27, 34) Máté pénzsóvárnak tartotta az áruló tanítványt Jézus tizenkét apostolának egyike, Júdás, János evangéliuma szerint a Júda törzséből származó Iskarióti Simonnak volt a fia, ezek alapján pedig Júdás lett volna az egyetlen Jézus tanítványai közül, aki nem Galileából származott.