A grúz származású, kegyetlen, egyeduralomra törő szovjet diktátor rémuralma hamar kezdetét vette. A Sztálin halála című film azokat, az egyesek számára felkavaró, mások számára örömittas érzések kettősségét mutatja be, melyeket az emberek akkoriban átéltek. 1953 márciusában ért életének végéhez a diktátor, és mindenki másként érzett ezután. A feszültség az utcákat bejárta, hisz egy olyan ember távozott, aki rengeteg ember halálért volt felelős, de mint tudjuk senki nem nyer örök életet, így bármennyire is kiépítette egyeduralmát, ez még neki sem sikerülhetett. Milliók gyászolták az utcán a vezért, hiszen ez egyben egy korszak végét is jelentette. Sztálin halála - Filmhét 2.0 - Magyar Filmhét. Azonban néhány embernek, ehelyett egy teljesen más dolog jutott, gondolván itt a vezetőség többi tagjára. Hruscsovnak és a gárda többi tagjának ki kellett találnia, hogyan tovább, ezzel pedig egyfajta őrült harc vette kezdetét az utódlásért. A filmet a zseniális Armando Iannucci rendezte, aki névjegyét az "Egy kis gubanc" című filmmel tette le a mozirajongók előtt, ám az igazi ismertséget az Alelnök című tévésorozat hozta meg számára, amely számos Golden-Globe jelölést, valamint Emmy-díjat tudhat magáénak.
Mindezt pedig remekül mutatja be a film. Sztálin halála (film) - ekultura.hu. A készítők (akik az azonos című képregényt vették alapul) tökéletesen ráéreztek arra, mennyire abszurd is egy ilyen világ, ahol senki nem mer tenni semmit a feljebbvalója parancsa nélkül, ahol a legapróbb nyelvbotlás, egy apró megjegyzés is azonnal a halált jelentheti. A Sztálin halála mintha csak azt mutatná meg, hogy a legsötétebb, legkegyetlenebb időkben csak úgy lehet túlélni, ha észrevesszük az abszurditást, és nevetünk. Rengeteg emlékezetes momentummal van tele a film, a hatalmi harcba belegabalyodó, egymást fúró Hruscsov ( Steve Buscemi) és Berija ( Simon Russell Beale), a tutyimutyi Malenkov ( Jeffrey Tambor), vagy a kiöregedett, de még mindig elvhű Molotov ( Michael Palin) önmagukban is sokszor groteszk paródiákká válnak, igazi kisemberekként viselkednek, annak ellenére, hogy mekkora erejük van az országukban. És akkor azokról a komikus mellékalakokról nem is beszéltem, mint Sztálin fia, Vaszilij ( Rupert Friend), vagy a végtelenül macsó Zsukov marsall ( Jason Isaacs), akik szinte már csak apró bónuszok, mert nélkülük is annyira nevetséges az egész szituáció, hogy el is felednénk, miről is szól a film igazából.
(2017) Title Media | Main Journey | Free Range Films | Vígjáték | Dráma | Történelmi | 7 IMDb A film tartalma Sztálin halála (2017) 106 perc hosszú, 10/7 értékelésű Vígjáték film, Steve Buscemi főszereplésével, Nikita Khrushchev szerepében a filmet rendezte David Schneider, az oldalunkon megtalálhatod a film szereplőit, előzeteseit, posztereit és letölthetsz nagy felbontású háttérképeket és leírhatod saját véleményedet a filmről. 1953 márciusában a nagy vezér meghalt, és milliók gyászolták Moszkva utcáin. Egy diktátor halála - Sztálin - Filmkritika | MoziverZOOM. Ám volt néhány ember, akinek a gyász helyett valami egészen más dolog jutott. Hruscsovnak és a vezetés többi tagjának ki kellett találnia, hogyan tovább, ezzel pedig őrült harc vette kezdetét az utódlásért.
Utána viszont Hruscsov és Berija csatája eléggé ad hoc jellegű volt, és azt már csak az idegesítő hadarások, erőszakoskodások, illetve az első felében már untig megismert döntés- és cselekvésképtelenségi mechanizmusok uralták. Pszichologizálhatok, hogy éppen az ilyesmi elől vagyok menekülőben. Minél autoriterebb egy rendszer (mindegy, hogy állam, cég vagy család), a besorolt tagok annál kevésbé jogosultak önálló cselekvésekre, és annál inkább a csúcsember gondolatait kell visszhangozniuk, vagy legjobb esetben a céljaikhoz hajlítaniuk. Hogy ez így megy, a bőrén érezheti minden jó magyar, ha a kedve engedi. Csak ugye a jó szovjet időkben a bünti a golyó volt, esetleg a Gulag. Most nyilván finomabbak és komplexebbek az eszközök. Talán a tapasztalatlanabbaknak ez érzékenyítésként működik, de én megszenvedtem a nézést. Eredetileg csak annyit terveztem írni: kínos. Kínlódtam a megjelenítéstől és a tartalomtól is. A készítők az előbbiről tehetnek, és éppen ezért szentül meg vagyok győződve, hogy csak egy posztszovjet érintettségű stáb lehetett volna képes az igazán jó megformálásra.
1953. A világ egyik legnagyobb hatalmú embere Sztálin, a Szovjetunió első titkára. Parancsára folyamatosak a letartóztatások, a kivégzések. Bárki, aki kiváltja a haragját, azonnal a börtönben vagy a gulágon találhatja magát – esetleg egy kivégzőosztag előtt. Még párttársai, a hozzá hasonlóan nagyhatalmú kommunisták is rettegnek, nehogy valamivel elvágják magukat a nagy ember előtt. Azonban egy nap, váratlanul, Sztálin agyvérzést kap, és rövid kóma után meghal. Ezt követően, amíg a nép a "szeretett" vezetőt gyászolja, megindul a hatalmi harc, hogy ki legyen az utód, kinek a szája íze szerint történjenek a dolgok. Armando Iannucci filmjéről, a Sztálin halálá ról sokan valószínűleg akkor hallottak először, amikor kiderült, hogy Oroszországban betiltották a filmet, mert az a hatóságok szerint kegyeletsértő, és az orosz emberek alsóbbrendűségét hirdeti. Ez a hír persze sokkal többet elárul a mai orosz állapotokról, ugyanis már az első előzetesek alapján lehetett sejteni, hogy a film valójában egy szatíra, amiben az óriási hatalommal rendelkező vezetők, akik valójában ugyanúgy rettegnek, mint az utolsó mosónő vagy gyári munkás akkoriban, miként próbálnak túljárni egymás eszén, és kikerülni a diktatúra végzetes csapdákkal teli labirintusából.
A vágó pedig a legendás Peter Lambert. A játékidő 106 perc és a korhatári besorolás 12 év.
Nyilvánvalóan túloz, felnagyít bizonyos apróságokat, itt-ott elferdíti a történelmet a hatás kedvéért, de ettől függetlenül minden néző beleérezheti magát a helyzetbe. Sztálin hiába halt meg, még mindig félnek tőle. Érdemes átgondolni, hogy a filmben kik a "jó fiúk", kikkel kezd el szimpatizálni a néző. Mert itt végül is csupa gyilkos áll szemben egymással, csupa olyan ember, akik közreműködtek a terrorban, sőt, maguk is éltek ezzel az eszközzel. De mégis: van remény arra, hogy valamivel jobb lesz Sztálin után? Van remény, hogy még ha szörnyetegek is követik a legnagyobb szörnyeteget, azzal, ha kinevetjük őket, szabaddá válunk? Az ilyen komédiáknak szerintem pont ez a lényegük: kinevetni a hatalmasat, a rettenetest, ezzel mutatva meg, hogy igazából nem végtelen a hatalma. Legyőzhető. Mert minden diktátor, minden gonosztevő végső soron csak ember, mint mi mindannyian. És ha ez így van, akkor sokkal jobban elhihetjük, hogy képesek vagyunk szembeszállni velük. Még akkor is, ha csupán a nevetés az egyetlen eszköz a kezünkben.