A sómirigyek által kiszűrt klór- és nátriumionok a madarak szeme és csőre közötti mirigyben tárolódik el, majd az orrlyukaikon keresztül távozik. A madarakon kívül néhány tengeri emlősnél, így bizonyos bálna, fóka- és oroszlánfókafajoknál is megfigyelték, hogy a jóval hatékonyabban működő veséik miatt képesek tengervizet inni, ugyanakkor ezek az állatok a vízigényüket jellemzően máshonnan (például az elfogyasztott halakból vagy hóból) fedezik. Miért sós a tengervíz, és miért nem a Balaton? Az Egyesült Államok földtani hivatalának (US Geologycal Survey) magyarázata szerint a tengerek sótartalmáért elsősorban az esővíz a felelős. Mivel az esővíz enyhén savas kémhatású, így képes kioldani a kőzetekből a sókat és ásványi anyagokat, amelyek aztán oldott állapotban, ionokként kerülnek be a folyóvízbe, onnan pedig a tengerekbe és óceánokba. Bár az oldott nátrium- és kloridionok egy részét a tengerben élő organizmusok felhasználják, a nátrium-klorid (avagy hétköznapi nevén konyhasó) hosszú távon felgyülemlik a vízben, sóssá változtatva a tengerek vizét.
Ma elég kevés szén-dioxid van a levegőben (bár a légszennyezéssel az ember mindent megtesz, hogy több legyen), de pár milliárd éve, amikor az óceánok kialakultak, még jóval több volt, oxigén meg kevesebb. A tengerek alapvetően úgy születtek meg, hogy irdatlan sokáig esett az eső, méghozzá, amint látjuk, savas eső. Ez pedig kioldott a tengerfenéken a kőzetekből különféle anyagokat, leginkább nátriumot, klórt és magnéziumot - és ebből máris összeállt az a pár milliárd tonna só, amitől máig sós a tengervíz. Na de a folyók, meg a tavak miért nem? Azért, mert ezek csak ideiglenesen tárolják a vizet. A tavakba kisebb-nagyobb folyóvizeken át befolyik a víz az egyik oldalon, és kifolyik a másikon, a folyókban pedig nyilvánvalóan folyamatosan cserélődik a víz. A tengereknél más a helyzet, azok a párolgással veszítenek vizet, és a beömlő folyóktól kapnak. Vagyis a bemeneti oldalon folyamatosan jön be újabb adag só, a kimenetin viszont csak víz távozik - így tudott a só milliárd éves időtávban szépen felhalmozódni a mai, 3, 5%-os szintjéig (az utóbbi 2-300 millió évben már annyira kevés só jön be a folyókból, hogy gyakorlatilag változatlan a sókoncentráció).
Annyi só van a tengervízben, hogy vastagon beboríthatnánk vele az egész szárazföldet! De honnan? A tengerek és óceánok vizében annyi só van, hogyha valamilyen trükkös módszerrel át tudnánk lapátolni aszárazföldre, 150 méteres vastagságban mindent beborítana. Honnan származik ez a döbbenetes mennyiség? Jórészt az óceánok alatti földrétegek ásványaiból, ahonnan ősidőktől fogva a tengervíz, valamint a sok-sok tenger alatti vulkán, gejzír oldotta – s még ma is oldja – bele az óceánok vizébe. De a tengerekbe kerül az a rengeteg ásványi só is, amit útjuk során a folyók mosnak ki medrükből. A folyókban azért nem dúsul fel a só, mert vizük folyamatosan frissül, a tengervízből viszont csak annyi só távozik, amennyit a vízben élő organizmusok, illetve bizonyos talajfajták felvesznek. Az óceánok sókörforgása évmilliók során alakult ki, és egyensúlya létfontosságú az élet fennmaradása szempontjából – a globális felmelegedés azonban most ezt is veszélyeztetni látszik. Szerző: Móray Gábor, fotó: Éva magazin / Europress
Victor Hugo: A nevető ember (regényrészletek) - YouTube
A történet hűen követi Victor Hugo regényét, melynek főhőse Gwynplaine, a nevető ember, akit kisgyermekként talált az erdőben Ursus. A gyermek arcát csúfosan eltorzították: szája örökké nevetést mutat. Idővel kiderül, hogy a gyermek nemesi származású, így Ursus a lordok házába viszi, … több»
A nevető ember levonja a következtetést, undorral hagyja ott a főúri pompát, és hosszú távollét után visszatér szerelméhez, aki a karjai között hal meg. A nevető ember figurája olyan későbbi alkotókat ihletett meg, mint J. D. Salinger, H. G. Wells – és az ő groteszk vigyora inspirálta a Batman-sorozat Jokerének megalkotását is.
2010. november 26. péntek, 17:21 Ursus és Homo jó barátságban élt egymással. Ursus ember volt, Homo farkas. Természetük egyezett. A farkasnak az ember adott nevet. Valószínűleg maga választotta saját nevét is. Ő megelégedett az Ursus névvel, a Homo nevet pedig megfelelőnek találta az állat részére. Az ember meg a farkas összeállt, sorra járták a vásárokat, ünnepeket, megálltak az utcasarkokon, ahol a járókelők összecsődülnek, s mindenütt, ahol a nép szükségét érzi, hogy bolondságokat hallgasson, és kuruzslószereket vásároljon. Így kezdődik Hugo romantikus regénye, mely a 17. század végi Angliában játszódik. Ursus egy téli napon gyermeket talál, akinek a száját úgy megcsonkították, hogy szüntelen nevetni látszik. Mellette vak kislány üldögél. Ursus mindkettőt magához veszi. Mikor a gyermekek felnőnek, egymásba szeretnek. Közben kiderül, hogy a fiú egy lord fia, s el kell foglalnia helyét a Lordok Házában. Heves vádbeszédet mond az elnyomottak védelmében. Eleinte megbotránkozást kelt vádjaival, de örökké nevető arca és a komor mondanivaló közötti groteszk ellentét végül is gúnyos nevetést vált ki a lordokból.
Ajánlja ismerőseinek is! A romantikus költészet, dráma- és regényirodalom legnagyobb francia klasszikusának hatalmas regénye a XVIII. sz. nemesi Angliájába vezet bennünket. Hugo színes és groteszk végletek közt csapongó képzelete viharos erővel sodorja az olvasót regényes tájakra, festői koldusnyomorba, hivalgó főúri pompába, de mindenütt az igaz emberséget, a szabadság nemes eszményeit kutatja és egy nagy forradalmár szertelen gyűlöletét zúdítja a zsarnokság minden formájára. Victor Hugo csalhatatlan művészettel tárja fel a tragikus embersors lenyűgöző pátoszát, s a bohóctragédia hálás témája mindig megtalálja a szívünk titkos kamaráihoz vezető utat, a részvét útját. Fordítók: Németh Andor Kiadó: Európa Könyvkiadó Kiadás éve: 1958 Kiadás helye: Budapest Nyomda: Athenaeum Kötés típusa: félvászon Terjedelem: 535 oldal Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 15. 00cm, Magasság: 21. 00cm Súly: 0.
Gwinplaine, az elcsúfított arcú fiúcska és Dea, a világtalan kislány felnőttként egymásba szeret, és a történet ezen a ponton záródhatna is, ám ne feledjük, ezt a regényt Victor Hugo, a francia romantika egyszemélyes megtestesítője írta, így tehát a regény java ezután következik. Gwinplaine múltja súlyos titkokat rejteget, melyek felnőttként kemény kötelességek elé állítják őt. A regény csúcspontja a lordok házában a kitaszítottak, elnyomottak védelmében tartott beszéde. Hiába mond ki nagy igazságokat, külseje nevetésre ösztönzi hallgatóságát, akik amúgy is kényelmetlenül érzik magukat a felvetett témák kapcsán. A comprachicosok című fejezetben megtudhatjuk, mik és kik állnak az örök, kényszerű mosolygásra ítélt arc mögött. A XVII. században virágzott a gyermekkereskedelem, felsőbb körökben óriási igény is volt rá. Nem mindig utasítjuk el magunktól, amit megvetünk. Ez az alantas ipar néha nagy hasznára volt a politika nevű magas iparnak. A törvény lehunyta egyik szemét, a király kinyitotta a másikat.
289 Mérgezési tünetek 294 Abyssus Abyssus Vocat 298 A kínzókamra Szent Gwynplaine megkísértése 306 A tréfától a komolyságig 312 Lex, Rex, Fex 318 Ursus kémkedik a rendőrség után 320 Rossz környezet 324 Milyenek voltak a hajdani parókás bíróságok? 326 Rettegés 329 Sóhajok 331 A tengert és a sorsot ugyanaz a szél korbácsolja fel A törékeny dolgok szilárdsága 343 Aki téved, nem mindig csalatkozik 351 Nincs ember, aki ájulás nélkül hirtelen át tudna költözni Szibériából Szenegálba 360 Varázslat 362 Azt hisszük, emlékezünk, pedig felejtünk 367 Ursus, a sokoldalú Mit mond az embergyűlölő?