A Szondi két apródja Arany János egyik legismertebb balladája. Az irodalmi kánon az egyik legnagyobb magyar költeményként tartja számon, de sokszor találkozni vele a "legszebb magyar versek" címet viselő antológiákban is. [1] [2] 1856 -ban íródott mű, mely 16. századi magyar történelmi események közé helyezi a költészet és politika viszonyát. Az egyik legtöbb értelmezési lehetőséget kínáló alkotás a magyar irodalomban: szűkebb értelemben véve történelmi vagy lélektani ballada, míg tágabban homoerotikus versként is értelmezhető (a basának a két dalnokhoz fűződő viszonya miatt). Ez utóbbi jelentésréteg vizsgálatát a 20. században nehezítette, hogy az Aranyról megalkotott irodalmi kánonképbe nem fért bele az erotikus attitűd. [3] Szondi két apródja A Szondi két apródjának első kézirata Szerző Arany János Megírásának időpontja 1856. június Nyelv magyar Műfaj ballada Cselekménye Szerkesztés A ballada történelmi háttere a török-magyar háborúkig nyúlik vissza. 1552 -ben Szondi György volt Drégely várának kapitánya.
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom, Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja; Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom, Tetején lobogós hadi kopja. Két ifiu térdel, kezökben a lant, A kopja tövén, mintha volna feszűlet. Zsibongva hadával a völgyben alant Ali győzelem-ünnepet űlet. "Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért? Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra? Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért, Odaillőt egy huri nyakra! " "Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant Zászlós kopiával a gyaur basa sírján: Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant, És pengeti, pengeti, sírván. "... S hogy feljöve Márton, az oroszi pap, Kevély üzenettel a bősz Ali küldte: Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad! Meg nem marad itt anyaszülte. "Szép úrfiak! immár e puszta halom, E kopja tövén nincs mér' zengeni többet: Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom, Odalenn vár mézizü sörbet. -" Mondjad neki, Márton, im ezt felelem: Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi, Jézusa kezében kész a kegyelem: Egyenest oda fog folyamodni.
Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl! Mint bástya, feszült meg romlott torony alján: Jó kardja előtt a had rendre ledűl, Kelevéze* ragyog vala balján. " Rusztem * maga volt ő!... s hogy harcola még, Bár álgyugolyótul megtört ina, térde! Én láttam e harcot!... Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte. " Mint hulla a hulla! veszett a pogány, Kő módra befolyván a hegy menedékét: Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét. "Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már Dícséretiből az otromba gyaurnak? Eb a hite kölykei! vesszeje vár És börtöne kész Ali úrnak. " Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte; Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé, Ki miatt lőn ily kora veszte! 1856 Jegyzetek Arany felhasználta Tinódi Budai Ali pasa históriája című krónikáját; a ballada egyéb forrásairól lásd Zlinszky 1900. 266-270. ; Tolnai Vilmos: Arany János Szondi két apródjának forrásaihoz. EPhK 1903. 190-191. Szondi György 1545 és 1552 között az esztergomi érsekség drégelyi várának kapitánya.
"Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, Mit csak terem a nagy szultán birodalma. Jó illatu fűszer, és drága kenőcs... Ali győzelem-ünnepe van ma! " Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond, És pattog a bomba, és röpked a gránát; Minden tüzes ördög népet, falat ont: Töri Drégel sziklai várát. "Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt, Immár födi vállát bíborszinü kaftán, Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold: Idekinn hideg éj sziszeg aztán! " A vár piacára ezüstöt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat; Harcos paripái nyihognak alant: Szügyeikben tőrt keze forgat. "Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette; Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -; Zengjétek Alit ma helyette! " Két dalnoka is volt, két árva fiú: Öltözteti cifrán bársonyba puhába: Nem hagyta cselédit - ezért öli bú - Vele halni meg, ócska ruhába'! "S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó; Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála; Sátrában alusztok, a széltül is ó: Fiaim, hozzá köt a hála! "