SZTEinfo – Összeállította: Újszászi Ilona Archív fotók: SZTE Klebelsberg Könyvtár Források: A KOLOZSVÁRI M. FERENC JÓZSEF TUDOMÁNYEGYETEM TÖRTENETE 1872—1919 Vajda Tamás: A kolozsvári magyar egyetem 1919-es megpróbáltatásai és erőszakos elvétele Délmagyarország, 1920. április 2. Délmagyarország 1920. április 20. * Korábban írtuk: Évfordulók: Címlapon a szegedi egyetem ügye Évforduló: A Szegedi felsőoktatás története Miért fontos, hogy ismerjük a Szegedi Tudományegyetem intézményi gyökereit? Az SZTE centenáriumára készülő egyetemtörténeti kötet szerzői találkoztak Közös egyetemtörténeti kutatást indít az SZTE és a kolozsvári BBTE Készül a második egyetemtörténeti kötet – Közösen tárják fel a forrásokat a szegedi és a kolozsvári történészek A kolozsvári egyetem háborús napjait mutatták be az SZTE-n Nagyító alatt egyetemünk története Egyetemtörténeti konferenciát tartottak az SZTE-n Kiállítással emlékeznek Cholnoky Jenőre Egyetemtörténeti kiállítás nyílt a TIK-ben
A kutatás-fejlesztés versus oktatásfejlesztés vitában egyértelműen az előbbi mellett kötelezte el magát. A Romániai Rektorok Tanácsa is figyelmeztetett e negatív folyamatra: októberben nyilatkozatban kifogásolták, hogy a minisztérium sérti az egyetemek autonómiáját. Idén ősszel aztán kitör a zendülés. A bölcsészkar lapjában, az Echinox ban (román) diákok és tanárok tiltakoznak a Marga-féle politika ellen. A magyarok ekkor még sehol sincsenek, jóllehet minden adott ahhoz, hogy a reformokat sürgető, a tömegképzés minőségéért elkötelezett román tanárokkal összefogva végre pozitív irányba befolyásolhassák az egyetem vezetését. A BKB viszont a fenti eseményektől függetlenül bejelenti a magyar nyelvű táblák kifüggesztését. Újabb, ezúttal etnikai törésvonal alakul ki, elfedve az igazán égető egyetemi problémákat. A magyar nyelvű feliratok elhelyezéséről az egyetemi szenátus érvényes határozatot hozott, ám az intézmény vezetése megakadályozta a végrehajtást. Marga félelme logikus volt: minél jobban féltette a kolozsvári egyetem (számára fontos) nemzetközi hírét, annál vehemensebben tiltakozott uniós fórumokon a BKB.
100 éve 3 városban egyszerre igyekeztek megoldani a Kolozsvári Magyar Tudományegyetem helyzetét. A világháború következménye, hogy az 1872-ben megalapított universitast a román hatóságok száműzték Erdély fővárosából, ahol az egyetemi tanárok maradéka felekezetközi egyetemként igyekezett átmenteni az intézményt 1920 áprilisában. Ugyanekkor a Kolozsvárról menekülni kényszerült universitas ideiglenesen Budán folytatta működését, miközben befogadására Szeged elszánta magát, hogy ezzel végre egyetemi várossá lehessen. Az 1581-ben alapított "kolozsvári lyceum tudományos egyetemmé egészíttessék ki, mely a pestinek módjára lesz szabályozandó és szintúgy egyenesen a közoktatási miniszter hatósága alá rendeltetik" – mondta ki 1848 augusztusában az úgynevezett Unió-bizottság. E nagy terv szertefoszlott az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésével, majd újra feléledt a kiegyezéssel. A "megújult Magyarország" második tudományegyetemét 1872-ben négy egyetemi karral hozták létre Kolozsvárott.
Miközben a román egyetemi és tudományos élet a román politikai elittel (és a politikailag megfelelően támogatott Andrei Margával) birkózik, hogy megőrizhesse a függetlenségét, hogy a politikai vitákat és érdekeket az egyetemek falain kívül tartsák, a magyar pártvezetés arra szólítja fel a román politikát, hogy avatkozzon be. Mi lehet ennek az eredménye? Háttérbe szorul és támogatás nélkül marad az a valóban demokratikus politikai, tudományos elit, amely az etnikai konfliktusokat maga mögött hagyva a modernizáció híve. Viszont elég ürügyet kap a román nacionalizmus (a magyartól), hogy a magyar veszélyre hivatkozva megerősödjön. A Fidesz mellett pedig most már a szabaddemokraták és a szocialisták is nyugodt lélekkel elmondhatják, hogy látványosan és a megfelelő dramaturgiai pillanatban tettek valamit az erdélyi magyarságért. Elegendő muníciót és igazolást exportáltak az etnikai konfliktusokhoz és a nemzeti bezárkózáshoz.
Az új egyetemi tanév hozta magával az újdonságokat: új egyetemisták, új egyetemi lelkész és diakónus, új csoportvezetők, s bár a KEL-csoportok megkezdték működésüket az elmúlt két hétben, kellett egy olyan alkalom, amikortól már mind otthon érezhetjük magunkat a KEL-ben: ez volt a gólyanap. Nagyon tartalmas nap volt. Lehetőségünk volt a különböző programok során meglátni azt, hogy egyenként, illetve csapatban hogy tudunk helytállni, mindenki meg tudta csillogtatni a kreativitását, illetve a lelkének egy darabját. Amikor a program teljes, és már csak a résztvevők kell megérkezzenek, akkor a legnagyobb az izgalom: ki hogyan érkezik meg, milyen elvárásai vannak, van-e bennük nyitottság aziránt, amit mi szeretnénk velük közösen megvalósítani és hasonlók. Az érkezéstől a búcsúzásig végig mosolyogtam. Annyira jó volt látni és tapasztalni a szervezők és a résztvevők lelkesedését. Fáradhatatlanok voltunk, szünetre szinte küldeni kellett az emberkéket. Miután Jánossi Imre egyetemi lelkész köszöntött minket, elindultunk a megismerés útján.
Játszodtunk, így könnyebb volt megtanulni egymás nevét, megosztani magunkból egy-egy kívülről nem látható vonást is. Ezeknek köszönhetően már tudjuk, hogy nincs az a lufi, amelyiket ne tudna egy összetartó csapat előbb vagy utóbb kilyukasztani; hogy mennyire fontos az egymásra való figyelés; ha beszéd nélkül kell tudassuk az életkorunkat, hogy az egyetemisták a legkreatívabbak a konyhában; a legkülönbözőbb ételek is tudnak passzolni, ha éhes az ember; hogy milyen vagány dolgok tudnak születni, ha ilyen csodás emberek kerülnek egy helyre. A napunk során helye volt a játéknak, de helye volt Istennek is. Az olvasmányok megadták nekünk az irányvonalat, amely a közös utunkon meghatározó lesz: igent mondani a krisztusi hívásra, de nem egy akármilyen igennel: egy radikális, vissza nem vonható igennel, amely nem ad helyet annak, hogy hátranézzünk. S ha már az addigi napunk erre készített, olyan jó volt hallani azt, hogy a külsőnél, a láthatónál mennyivel fontosabb az, amit elsőre az ember nem vesz észre, ami a sorok mögött van.