77 Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol 31 Nézlek, szelíden, szótlanul 58 Nyár 170 Nyugtalanság 40 Operába indul az autó 56 Óda a genovai kikötőhöz 48 Óh, Nizza, tenger! 67 Örök élet 133 Ősz a Galyatetőn 53 Őszi ég alatt 145 Őszi meggyfa 240 Piros kis húsbarlang a szád 157 Ramszesz kolosszusán 161 Rádiózene a szobában 120 Reggel 13 Reggeltől estig 148 A motorok 148 Rutilius levele 17 Semmiért Egészen 88 Szamártövis 90 Számvetés 137 Személytelen 163 Szeneka halála 160 Szeretlek 85 Szénásszekér 23 Tárlat: A Sátán Műremekei 62 Tenger 86 Téli fák 138 Tétlen jövendő 16 Tóparton 29 Tücsökzene 172 A nyugodt csoda 172 Egy Volt a Világ 173 Mozdonyon 174 Templom utca 10. Szabó Lőrinc Szénásszekér. 175 Nők titka 176 A szem örömei 177 Az első vers 178 Szatmár, Tiszabecs 179 A kíváncsiság 180 A tanító úr 181 Halál 182 Roppant világ 183 A túlsó part 184 Földi arcát 185 Hát: ami nem? 186 A teremtett Isten 187 Mit szóltam volna? 188 Babits 189 Centrál 190 Az eltűnt idill 191 Hangok tükrében 192 Pillanat 193 Idő 194 A legfőbb boldogság 195 Egyiptom felé 196 Felejteni?
Nincs szükség rájuk. Mit pöffeszkedik az isteni tudás? Üzlet az is! Az aljas élet szégyelli magát és álarcot vesz fel és hisz neki. Vén igazság, hencegtél eleget, most pusztulj, te háromszor-becstelen ábránd, ki még mindenkit mindenütt kiszolgáltál! És ti is, szeretet és jog, s aki csak vagytok, valahány! Hiú hitek! S szépség, te pipere, s te, lélek, silány pókháló, s ti szók, ti szók, ti képmutató istenek: pusztuljatok mind-mind, hogy ezután ne érezzünk, ne higgyünk s a remény ne is kisértsen többé sohase! Égesd el a könyveket, Kalibán! Töröld le arcunkról az angyalok arcának mimelt vonalait, és legyen úr végre, aki úgyis úr, legyen úr az egyetlen, az erő! Égesd el a könyveket; Kalibán, s kalapálj vassá, verj acélbelű roppant szerkezetekké! Kalibán, te másféle bölcs, benned is csodát teremtett mérnököd, az élet ős gépésze, a te szörnyű agyad a bestia mindenség legigazabb képletére kattogva működik- Kalibán, Kalibán, borzalmas és büvös hatalom, már csak te segítsz: alakíts át iszonyú, fekete óriásokká, reflektorszemű szénevő gépekké, hogy mikor elégeted a férges könyveket, toronytestünkkel és csörömpölő bokánkkal, árnyunkat a pusztulás ingó egéig dobva, fenevad kórusban táncoljunk máglyád előtt és ne tudjuk még sajnálni se, hogy soha többé nem leszünk emberek.
Szegénynek lenni s fiatalnak Száraz parafa már a nyelvem, minden szép eltorzul szememben, jobb a némának, jobb a vaknak, mert rettenetes ennyi vággyal szegénynek lenni s fiatalnak. Voltunk vad, hivő; ifju hordák, s felkoncolták…A vén okosság győzött? Isten? vagy csak e az trükk? Rettenetes sors, hogy a harcot, mindig hiába, ujrakezdjük. Rettenetes csak várni mindég, tűrni rabságod, örök inség, nem érteni, a hiba hol van, s csodát akarva és teremtve mindig elterűlni a porban. Rettenetés - gonosz kép; tűnj el! – harcolni régi mesterünkkel, vagy tisztelegve nézni, hogy vág arcunkba keze, és amely valaha őt érte, a korbács. Óh, részt kapni minden örömben! Fulj meg, lélek tüze. :: De nem, nem, ez csak a düh, a régi átok: tanulnunk kell, testvéréim, uják, indulók, ' proletárok! Mert valamit mi nem tudunk még, ezért kell fájni s bukni mindég, ezért sír bennem is a vad dac: hogy rettenetes, rettenetes szegénynek lenni s fiatalnak. Szénásszekér Szénásszekér ment át az éjszaka a városon, az utcánkon, fehér holdfényben, – óh hogy felfigyeltek a fülledt házsorok!