Születésnapján köszöntötték dr. Petschnig Mária Zitát - Budapest13 Petschnig mária zita ferme auberge Petschnig mária zita free Petschnig mária zita ferme saint Képes belebetegedni a társadalom iránt érzett felelősségbe. A 80-as évek második nyilvánosságának oszlopos tagja egyáltalán nem tartja befolyásosnak magát, de közgazdászként máig arra törekszik, hogy megmutassa a cseppben a tengert. R égész, színész, magyar–történelem szakos tanár is szívesebben lett volna, mint közgazdász, szülei azonban úgy vélték, az utóbbi kevésbé bizonytalan, igazi "kenyérkereső" pálya. "Ott akartam hagyni az egyetemet is, az évfolyamtársaim győzködtek, hogy ne menjek el. Aztán olyannyira összebarátkoztunk, én meg a közgazdaságtan, hogy azóta sem jutott eszembe más pályát keresni" – mondja. Ma már a makrogazdasági folyamatok elismert kutatója, az elmúlt évtizedekben öt önálló kötete és több mint ötszáz publikációja jelent meg. "A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ösztöndíjasa lettem, havi 1200 forintból éltem, az akkoriban nagy összegnek számított.
Ugyanakkor a külső egyensúly érdemben, bajt okozó mértékben még nem romlott, emellett az államháztartás hiánya a bruttó hazai termékhez viszonyítva a maastrichti előírás alatt maradt, és várhatóan mérséklődik az államadósság rátája is. Bővült a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség, nőtt a nemzetgazdaság termelékenysége, a beruházások dinamikája két számjegyű volt. Takarásban és elakadásban Fantasztikus eredményeket mutatott a hetvenes években (1978-ig! ) a magyar gazdaság. A bruttó hazai termék a pannon tigris álmát megközelítően, évi átlagban hat százalékkal emelkedett, főként a beruházások dinamikájának köszönhetően. Nem volt munkanélküliség, sőt, háromszázezer fővel gyarapodott a munkában állók száma. S miközben a kapitalista világ a nyersanyag- és olajárrobbanások két számjegyű inflációjával birkózott, nálunk az árszint csak 3-4 százalékkal nőtt. Ám a reáljövedelem és a háztartások fogyasztása még így is négy százalékkal szaporodott, és 89 ezer lakás épült – évente, átlagban.
Tudhatta, hogy a feltartóztatásához milyen védekezési eszközökre van szükség: maszkokra, tesztekre, fertőtlenítőszerekre, védőruházatra, immunerősítő gyógyszerekre. Tudhatta, hogy a gyógykezeléshez oxigénpalackok és lélegeztetőgépek kellenek, és kórházi ágykapacitások – megfelelő személyzettel. Tudhatta, hogy a járvány januárban átjutott Európába is, és tudhatta, hogy előbb-utóbb minket is el fog érni. Tudhatta, hogy a vírus egyik országból a másikba behurcolással kerül át, tudhatta, hogy ennek esélyét miként lehet mérsékelni: szűréssel, szűréssel valamennyi külföldről belépő esetében. Felfelé a lejtőn Számos szakmai közeg évek óta bírálja a Budapest–Belgrád vasútvonalon történő nagyberuházást, ám a kormány nem vette a fáradságot arra, hogy választ adjon a felvetésekre, tájékoztassa a közvéleményt, miért kell beleállnunk ebbe a projektbe. Április végén azonban végre feketén-fehéren kiderült, mi értelme a magyar gazdaság számára nettó hasznot nem hajtó, ám több százmilliárd forintos eladósodással járó, soha meg nem térülő vasúti pályafelújításnak és mellette egy új sínpár lefektetésének.
Továbbá arról, hogy ehhez 10 milliárd eurós hitelt nyújt az orosz Vnyesekonombank – akkor még teljesen ismeretlen feltételek mellett. Az oroszok ünnepeltek, a magyarok meglepődtek és ledöbbentek, még Kövér László is morgott a történtek okán. Korábban ugyanis egészen másról volt szó. Növekedési látszatokés a látszatok növekedése "Közép-Európa, aztán majd később egész Európa legversenyképesebb gazdasági rendszerét szeretném Magyarországon látni" – jelentette ki Orbán Viktor 2010. szeptember végén. Biztos vagyok benne, hogy komolyan gondolta, és komolyan hitt – nem évtizedes távlatokban – a kormányprogramja részeként is elhangzó üzenet megvalósíthatóságában. Hihette is, hiszen óriási társadalmi támogatottságot tudhatott maga mögött, kiállt mellette szinte az egész magyar vállalkozói kar, és a nagy nemzetközi intézmények, befektetők is tőle várták azoknak a magyar gazdaság megújulását jelentő reformoknak a végigvitelét, amelyekhez az előző kormányoknak nem volt elég erejük. Borúra ború A kérdés nem is elsősorban mennyiségi, hanem hogy bekövetkeznek-e olyan pozitív intézményi, szerkezeti változások, amelyek megállítják leszakadásunk folytatódását, és tartós konvergenciát garantálnak az előttünk járókhoz.