Kr. e. 31. szeptember 2-án a görögországi Actiumnál döntő összecsapásra került sor Julius Caesar örököse, Octavianus (a későbbi Augustus császár), valamint a Kleopátrával szövetkező Antonius között, aki a római birodalom keleti területeit tartotta ekkor kezében. A küzdelem végét – Octavianus szemszögéből – így írta le az egyik római történetíró, Florus: ".. első, aki parancsot adott a menekülésre, a királynő (= Kleopátra) volt, és aranyozott hajóján, bársony vitorláival elszáguldott a nyílt tengeren. Őt követte aztán Antonius, de Caesar (a szerző így nevezi Octavianust) fenyegetően ott volt a sarkában. Így mitsem értek azok az előkészületek, amelyeket az ellenség tett, hogy az Óceán felé (a Vörös-tengeren át) elmenekülhessen. Hasznavehetetlenek voltak azok a helyőrségek is, amelyekkel Egyiptom két szarvszerűen kiugró földnyelvét, a Paraetoniumot és a Palaesiumot, megerősítették. Caesar ezeket szinte máris a hatalmába kerítette. Először Antonius volt az, aki kardjába dőlt, a királynő pedig Caesar lába elé borult, hogy megkísértse, hátha elbűvölheti a vezér tekintetét.
De hiábavaló volt minden, mert szépsége erőtlennek bizonyult birodalmunk első emberének feddhetetlen erkölcseivel szemben. Az asszony egyébként nem is életéért könyörgött, hiszen azt meghagyták volna neki, hanem azon fáradozott, hogy megtarthassa királysága egy részét. Amikor azonban füstbe ment ez a reménye és látta, hogy vezérünk a diadalmenetre tartogatja őt, kihasználta az őrség rendkívüli vigyázatlanságát, és a mausoleumba menekült – így hívják a királyok sírboltját. Ott, szokása szerint, felöltötte legfenségesebb öltözékét, befeküdt balzsamillattól áradó koporsójába, kedves Antoniusa oldala mellé, majd ereire kígyókat rakott, s úgy szenderült a halálba, mintha csak álomba hajtotta volna a fejét. Ezzel véget értek a polgárháborúk. " – fejezi be előadását a római történetíró. De Actium és az azt követő események jelentősége nemcsak a polgárháborúk lezárásában állt. Hiszen sokan Kr. 31-től, az actiumi győzelemtől számítják Augustus uralmát, s ez abból a szempontból biztosan igaz, hogy Caesar örököse valóban már ekkor a maga kezébe ragadta az egész római birodalom ellenőrzését.
Gyakorlatilag tehát Actium sok szempontból a régi köztársaság halálát jelentette, s ezzel olyan kérdéshez értünk el, amely már évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Mi lehetett ugyanis az oka, hogy az a római köztársaság, amely viszonylag rövid idő alatt roppant világbirodalommá nőtte ki magát, szinte hatalma csúcsán megbukott, kártyavárként összeomlott, hogy évszázadokra átadja helyét a császárságnak? Havas László