Tudja, mi a Pletykaláda? – kérdezi, majd válaszol rá: – Mint ahogyan a televíziós kábelhálózat is ki volt, van építve, ugyanez jelent meg a rádiónál. A postánál volt egy központi berendezés és a házak tetején, utcáról utcára ment a vezeték. A Pletykaládán csak a Kossuth jött, s három fokozatú hangot lehetett rajta állítani. Arról érdeklődöm, hogy a modernebb rádiók minősége miként változott? -Igényesebb, plusz szolgáltatásokat nyújtottak az első generációsokhoz képest. De sok esteben a minőség rovására. A fadoboz kellemes, lágyabb hangzást nyújtott, az újabbak bakelit, fém vagy műanyag dobozzal készültek. Az alkatrészek kisebbek lettek és a fogyasztás is kevesebb lett. De a 60-as, 70-es évek rádiója nem szólt olyan szépen, mint a régebbi fadobozosok. Mi egész nap rádiót hallgattunk. Szól a rádió – 2. rész. Majd elindult a televíziózás: volt a nyugati rendszer és a kelti rendszer. Itt, a nyugati határszélen a tévékkel az osztrák képet lehetett fogni, de a hangot nem. Igény volt arra, hogy az "osztráknak" is szóljon a hangja.
S ezt az sem tudja feledtetni, hogy látszólag minden úgy működik, ahogy kellene. Vannak műsorok, beszélhetünk kedvünkre ("de hogy ennek mi értelme, az igen kétséges"), ha eljön a tél, mint ahogy most is esedékes, és lehullik a hó, amiből vidáman méretes hóember építhető, megjelennek a másik utca "gyerekei", s "hihetetlen dühvel" lerombolják azt, amit mi örömmel és lelkesen építettünk. Szól a radio france. S a másik utca gyerekei nem is azok, akik más nyelven beszélnek, hanem azok, akik – akár kisebbségben, akár többségben – a miénkkel azonos kultúrában nőttek fel és élnek. Ezt mondja el olvasóinak Böndör Pál személyes emlékeinek mozaikkockáit regényszerűen előadva (ebbe a sorba nem igazán illik az amerikai néger katonával való két találkozás), illetve rádiós újságíró lévén, egykori jegyzeteit a narratíva részeként közreadva. Amit enyhén fikcionált önéletrajzként kapunk, az elsősorban talán a magamfajta újvidéki számára érdekes, amit pedig Böndör (ahogy magát nevezi) rádióíróként közöl, az akár a regényes epizódoktól függetleníthető, bár tartalmilag vele összetartozó, önálló kötetben is publikálható jegyzettömbként is kiadható lenne.
Vagyunk, mint állatkertben a kihalásra ítélt zebra, amit így mutogatnak a gyerekeknek: látod Pistike, ez az az állat, ami nincs is. De min vagyunk meglepve? Tudtuk – igen, te is tudtad –, hogy így járunk, mert az orbáni diktatúra szépen komótosan diktatúrásodik el. Ma még vidáman nevetsz, hogy még hogy Mészáros Lőrinc az ország legjobb üzletembere? De másnap a torkodra fagy a mosoly, mert tényleg ő, s tényleg az. A nyilvánosság elrablása szép, egyenes pálya. Idéznék valakit, aki erre már korán rájött, éppen volt is egy kis börtönbéli ideje, hogy lediktálja és később nagyon nagy baj lett belőle: "Minden propagandának a néphez kell szólnia, és szellemi színvonalat azok legkorlátozottabbjaihoz beállítani, akikhez fordulni gondol. Szellemi szintjét annál mélyebbre állítja, minél nagyobb kell legyen a megragandó embertömeg. Szól a rádió… – Infovilág. Ha pedig arról van szó, hogy a propaganda (…) miként tudja hatáskörébe vonni az egész népet, úgy az elővigyázatosság a túlságosan magas szellemi feltevések elkerülésében nem lehet elég nagy. "