Zenéjével meglágyította Hadész és Perszephoné szívét (ő volt az egyedüli, akinek ez sikerült), akik ezért visszaengedték Eurüdikét a földi világba. Az egyedüli feltétel az volt, hogy Orpheusz a lány előtt haladjon és ne nézzen vissza. Ezt a dalnok nem tudta megállni, így végleg elveszítette őt. Padovanino: Orpheusz tudott beszélni az állatokkal Bánatában Trákiába ment, ahol pásztoroknál élt. Orpheusz és eurüdiké története. Az itteni leányok azonban szerelmükkel ostromolták a magányos Orpheuszt, aki még mindig Eurüdikét szerette, így nem viszonozta azok szerelmét. Ovidius arról számolt be, hogy halálát a menádok okozták. Először megpróbálták agyonkövezni, de a zenétől megszelídült sziklák nem akarták megütni. A feldühödött menádok ezért széttépték.
Héthúrú lantján – mondják - oly harmóniákat volt képes megszólaltatni, melyeket előtte, utána senki! Mert Orpheusz építő és szépítő, áldott költő volt. És mert füles hallgatósága is volt, szépségre és csöndes versek hallgatására váró, befogadó füles hellének hallgatták énekét akkor. Miért is ne legyen elég nekünk – kései és fültelen földlakóknak - ennyi? Orpheusz és Eurüdiké – Érted bármit! – Minden hétre egy mítosz!. Mesélik rhodopeszerte azt is, hogy egyszer beleszerelmesedett egy földi lányba, az ám! De nem akármilyen földi lányba. Mert Eurüdiké nem a földön járt, hát persze: fölötte röppent, a fölött szállt könnyed két szép lábával: és fölötte szállt szép Eurüdiké minden földi fájdalomnak is: úgy ám! Szépséges Eurüdiké, folyamok lánya hullámok lenge rajából földiek elébe szálla, és hallgatta sokáig Orpheusz dalait: így volt ez egyszer, így: bizonyára. És lettek férj és feleség: lettek egy párban. Történt egyszer, hogy Orpheusz ifjú, szép felesége, Eurüdiké a folyóparton játszott a fák istennőivel, amikor Arisztaiosz - Apollón egyik szertelen fia-, a pásztoristen, megkívánta Eurüdiké csípőjének lágy hullámzását, mellecskéinek édességét: megkívánta, és mint afféle szertelen, meg is akarta szerezni magának a dalló Költő feleségét: üldözőbe vette a lányt.
Vissza a találatokhoz Alkotó Agostino Carracci Bologna, 1557 – Parma, 1602 Rasciotti, Donato (kiadó) működött 1572−1612 Kultúra itáliai Készítés helye Itália Készítés ideje 1594–1597 körül Tárgytípus sokszorosított grafika Anyag, technika papír, rézmetszet (négyzetháló ceruzával, II/II lemezállapot) Méret 150 x 106 mm (lapszél, körbevágva a nyomószél mentén) Leltári szám 6009 Gyűjtemény Grafikai Gyűjtemény Kiállítva Ez a műtárgy nincs kiállítva Kiegészítő információ second state of two A folyó kutatások miatt a műtárgyra vonatkozó információk változhatnak. Kiállításaink közül ajánljuk
Menekülve menekült szépséges Eurüdiké, és nem vette látásába a mérges kígyót a magas fűben: a kígyó mérges mérgével mart a lányba, és marása Eurüdiké halálát okozta. Így történt egykor régen: így éppen. Siratták Eurüdikét a fák istennői, a hegyek, a folyók, és hegyek, folyók és falvak és városok minden lakói, de legjobban Orpheusz siratta szerelmét. Magánosan bolyongott, és Héliosz, a ragyogó Nap keltében is, nyugtában is Eurüdikéről énekelve találta a dalló szájút. Orpheusz és Eurüdiké, a Lascivie-sorozatból – Szépművészeti Múzeum. Mert nem, és nem tudta elfogadni, hogy Eurüdiké, rengő csípejü szép felesége nincs többé, lent lakik immár Alvilág mélyén. Bolyongott a Költő mindenfelé, egyszer aztán elment Tainaron hegyfokához, az Alvilág torkának tátongó mélységéhez: és Taenarosz-ajtón át le merészelt szállni a Sztüxhez, s légnemü népeken át, temetést nyert árnyakon által Persephonéhoz elért: az alvilág félelmetes királya és szépséges felesége elé járult, hogy beszédjével lágyítsa Hádész kegyetlen szívét. És szólott elébük állva Orpheusz ekként: "Istenségei föld mélyén ez alanti világnak, melybe leszállunk majd, mindnyájan, földi halandók, adjátok vissza szép Eurüdikét nekem!
Elannyira, hogy elcsodálkozott a dalon mind Hádész palotája, mind maga a Tartarosz legbels? bb zuga is. Nyitva felejtette három száját a Kerberosz, megállt Ixión kereke, nem téptek madarak májat, sem a beloszi lányok nem meregettek; Sziszüphosz ült sziklára nyugodva. Megállt a Világ egy pillantásra: Perszephoné, Kóré, szép Leányka, az alvilág királyn? je is megillet? dött, és kérlelte urát és királyát, Hádészt: bocsássa el ez egyszer alvilági foglyát, adja vissza az életnek, és Hádész – csoda, Ó!, csoda! – elbocsátotta Eurüdikét. Csak azt kötötte ki, hogy férje mögött menjen fel a napvilágra, s míg fel nem érnek, ne nézzen hátra Orpheusz. És indultak már fölfelé Héliosz ragyogó világába, és mentek az ösvényen csöndben, mely a földre vezet fel, árnyboritott, meredek-lejt? n, telve s? rü homállyal; s már közelébe is értek a föls? föld peremének. Itt – félvén, hogy elillant, köddé vált hitvese mögötte -, látni mohóan vágyta Orpheusz? t, és meg is fordult, hogy lássa. Ó jaj, erre az egy pillantásra Eurüdiké t?