A Benjamin Button különös élete (eredeti cím: The Curious Case of Benjamin Button) 2008-ban bemutatott, három Oscar-díjjal kitüntetett amerikai filmdráma Brad Pitt és Cate Blanchett főszereplésével. A film F. Scott Fitzgerald 1921-es The Curious Case of Benjamin Button című műve alapján készült. Bejamin Button ( Brad Pitt) különös körülmények között született – és még különösebb élet jutott neki. Amikor ismeretlen kezek későbbi nevelőszülei küszöbére helyezik pólyáját, egy aggastyán újszülöttet bíznak a sorsra. A fiú csöpp, de nyolcvan éves. Őszen, kopaszon, meggörnyedve jár iskolába, ám ahogy telik az idő, izmai ruganyosabbá, bőre simábbá, arca mosolygósabbá válik. Számára visszafelé járnak az órák. Csak egy barátja van: egy a kislány, aki meglátja a vén ifjoncban a lehetetlen szépségét – és kitart mellette élete végéig. Nemzet: amerikai Stílus: fantasy, dráma Hossz: 166 perc Korhatár: 12+ Színészek: Brad Pitt (Benjamin Button), Tilda Swinton (Elizabeth Abbott), Cate Blanchett (Daisy), Elle Fanning (6 éves Daisy), Elias Koteas (Monsieur Gateau), Jason Flemyng (Thomas Button), Julia Ormond (Caroline), Taraji P. Henson (Queenie) Rendező: David Fincher Forgatókönyvíró: Eric Roth és Robin Swicord Zene: Alexandre Desplat Egy kis kedvcsináló a filmhez: Érdekességek A kilencvenes években szó volt egy Steven Spielberg/Tom Cruise féle Benjamin Button különös élete verzióról is.
Egyetlen dolgot akar makacsul és következetesen: Daisy szerelmét. Az ő sorsuk újra meg újra keresztezi a másikét, mígnem kölcsönösen megérnek egymásra. És megtapasztalva a boldogságot, Benjamin mintha a veszteség elviselésének terhét átadná Daisynek, hiszen először csak eltűnik az életéből, majd később Daisy-nek kell végigszenvednie, ahogyan Benjamin elveszti valamikori önmagát, és csecsemőként eltávozik a világból. A film alaphangulatát erősíti az is, hogy a mű narratív kerettörténete is hangsúlyosan az elmúláshoz, Daisy utolsó óráihoz kötődik. Anyja halálos ágyán Caroline olvassa fel Benjamin Button naplóját, s miközben ekként átéli az ő történetét, ez az újabb utazás visszafelé az időben egy titok feltárulásának folyamata is: Caroline megtudja, hogy Benjamin volt az apja. Amúgy szembetűnő érdekessége a Benjamin Button különös életé nek, hogy a film szerkezete, kompozíciója, stílusa, nyilván tudatosan, de szinte zavarba ejtően eklektikus. A szecessziós, transzrealista képi ábrázoláshoz tulajdonképpen egy majdnem konvencionális történetmesélési mód társul, amit viszont egy, az elbeszélői síkok egymást átjáróan sokrétű foglalata generál és értelmez.
Mátyás Győző David Fincher elkárhozott hőse örök időzavarra ítéltetett: aggastyánként született és visszafelé éli az életét. Egy film az időről, az elmúlásról, a létezés átmeneti jellegéről, a halálról és persze a szerelemről, ami talán idő legesen kárpótlást nyújthat a lét meghatározó attribútumának látszó örök veszteségért. Egy melankolikus, elégikus, poétikus film, amelynek szándékosan túlstilizált, manierista ábrázolásmódja az esztétizáló képi univerzum révén egyfajta gesamt atmoszférát, hangulatot, létérzést jelenít meg. David Fincher mindig is a vizuális ábrázolás virtuózának számított, utánozhatatlan tónusai, koloritjai, árnyalatai révén alakította ki originális képi világát, ám a Benjamin Button ben messze túllép korábbi munkáinak határain. Ebben a filmben szinte minden kocka arról árulkodik, hogy egy kamerával festett (operatőr: Claudio Miranda), dekoratív "künstliche Welt"-et látunk, amelyben egyszerre illuzórikusan kontúrosak az ábrázolt tárgyak, miközben opálosan telítettek a színek (gondoljunk a murmanszki jelenetekre), már-már mesterségesen artisztikusak a beállítások (Daisy éjszakai tánca a parkban), s ekként az egész teremtett világ valamiféle lebegő, bűvös transzrealizmus képzetét kelti.
(Tegyem hozzá, az amerikai kritikák egy jelentős része elutasítja ezt a vizuális attraktivitást; a digitális technikának is tulajdonítva az eredményt, hidegnek, művészkedőnek látják a Benjamin Button képi világát. ) Én viszont a mű gondolati mélystruktúrájához illőnek tartom ezt a képi megjelenítést, amely szinte kiáltóan sugallja, hogy a létezés csak káprázat, illékony áttűnés. Mert ugyan milyennek is láthatja a valóságot egy olyan ember, aki nyolcvanévesen jön a világra és újszülöttként hal meg, mert tökéletesen ellenkezve a természet törvényeivel a biológiai órája visszafelé halad. ( Francis Scott Fitzgerald novellájából gyakorlatilag csak ezt a motívumot vette át a forgatókönyvíró Eric Roth. ) Hogyan is érzékeli a létezést valaki, aki nemhogy a külvilággal nem kerül harmóniába, de önmagával is csupán egyetlen pillanatra lehet azonos – a normalitás közhasznú értelmében –, amikor életkora és biológiai állapota egybeesik. És hogyan reflektál a világra olyasvalaki, aki tudja, hogy őt legtöbben a természet tévedésének, rossz tréfájának tartják, aki mindig kívülálló marad, mert sohasem láthatja úgy a világot, ahogyan mások, és aki tudja, hogy őt meg mások nem láthatják annak, aki, mert belső énje sohasem esik egybe a fizikai korpuszával.
Bejegyzés navigáció