15. szín (A Paradicsomon kívül) Az utolsó szín. Ádám felébred és tovább vitatkozik Luciferrel: a szabad akaratra hivatkozik. Lucifer cinikus ellenérveket hoz: az egyén ugyan szabad, de maga az emberi faj determinált, meghatározott törvények eszköze. Érveit az ún. morálstatisztikával támasztja alá, a nagy számok törvényével, melyek kijózanító eredményeket mutatnak. Az a töretlen hit és a küzdésben való bizakodás, amit az űr-színben láttunk, már nem él Ádámban, hiszen az eszkimó-világ teljesen összetörte minden illúzióját. Végső kétségbeesés fogja el, amiért ilyen jövő vár az emberi fajra, amelynek talán jobb lenne, ha létre sem jönne. Ádám úgy érzi, nincs miért élni, nem látja a magas szellemet, amely megmenthetné az embert. Le akarja győzni az Istent úgy, hogy meghal, a mélybe veti magát, és kész, vége. Az akarat szabadságát bizonyítandó mintegy megakadályozná Isten terveit és az emberi történelem elindulását azzal, hogy ő, az első ember, öngyilkos lesz. Ám akkor jön Éva a maga egyszerűségével, felébredve odabújik Ádámhoz, és a maga derűs hangján megsúgja neki, anya lett.
A küzdés heroizálása megfelel a romantika látásmódjának. Lucifer tehát visszaviszi Ádámot a Földre. Ádám reméli, hogy a tudomány le tudta győzni a fenyegető kozmikus katasztrófát, és már türelmetlenül várja, milyen eszméért, milyen új tanért fog fellelkesülni legközelebb. Hát, ekkor éri a legszörnyűbb csalódás. 14. szín (A jégvilág) Az ember nem tudta legyőzni a természetet: a katasztrófa bekövetkezett. A tudomány nem menthette meg az emberiséget. Nincsenek már burjánzó erdők, az Egyenlítő mentén is jegesedés van, az egész Földön már csak eszkimók élnek, már csak a puszta létért, életért folyik a harc. Az ember erkölcsileg és fizikailag is állattá silányult. Itt ér véget az emberi lét. Ez az utolsó fázis, amit Madách még elfogadhatónak tart. Elállatiasodott emberek élnek az eszkimó-világban, nincs már kiemelkedő egyén, nincs semmi nagyság, nincs nagy cél, nincs már szó eszmékről, demokráciáról, egyeduralomról, tömeg és egyén kapcsolatáról. Az elaljasult emberek a puszta létért küzdenek.
irodalom 10 Az eszmék szerepe és változása Madách Az ember tragédiája c. művé
13. szín (Az Űr) Ez is Madách zsenialitása. 1961-ben Gagarin volt, aki először körberepülte a Földet, úgy, hogy vissza is tudott jönni. És ezt Madách 1859-60 fordulóján írta meg! Hol van ehhez Goethe? Madách eljut oda, hogy az ember megpróbál a Földön kívül, az Űrben boldog lenni, mert már mindent megpróbált, s túl ridegnek, túl kilátástalannak látja a földi életet. Ádámot kirepíti Lucifer, s ahogy egyre magasabbra jutnak, Ádám egyre zaklatottabb. E tér oly hideg, puszta. Nem lát célt, nem érez akadályt. Pedig ez az élet értelme: cél, és ahhoz vezető akadályok, buktatók. Itt fogalmazza meg Madách először, hogy az embernek célokat kell kitűznie és akadályokat leküzdenie. De itt ez nincsen. Ádám azt mondja, szerelem és küzdés nélkül mit ér a világ? Lucifer gúnyosan, lefitymálva felel. A Föld Szelleme is megszólal: csak eddig jöhetsz, Ádám, ha áthágod, meghalsz. Ha visszatérsz, élve maradsz, ha nem, megsemmisülsz. " Ez a csepp neked a Föld ": ellentételezés, szembesítés, kicsi és nagy szembeállítása.
Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13
És ha az élet zaja közepette nem hallaná ezt a hangot, ott lesz Éva, aki helyette is meghallja. A világ rendjében megvan Lucifernek is a helye. Az ő tagadása, kijózanító szerepe, szenvtelensége is a világhoz tartozik és élesztő erővé válik majd. Ekkor újra megszólal a fájdalom hangja, a vég borzalma. " Csak az a vég, csak azt tudnám feledn i", mondja Ádám, kétségbeesve és számon kérve. És Isten hangja reményt adóan mennydörög le hozzá az égből: " Mondottam ember: küzdj' és bízva bízzál! " Isten szavai azt az elhatározást erősítik meg, amit Ádám az űr-színben hozott: hogy a küzdés a fontos, és az áldozat még akkor is értékes (erkölcsi értelemben), ha célját nem éri el vagy a jó szándék visszájára fordul. Azaz tégy, küzdj, és bízz abban, hogy amit teszel, annak van értelme, azt tenned kell. Ne akarj többet látni, hátha több van, mint amennyit te látni, érezni tudnál. Cselekednünk kell, bizakodni, hogy helyesen tesszük azt, amit teszünk, hogy az jó, hogy érdemes, hogy azt tennünk kell. Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!