Íme Szabó Lőrinc legjobb versei összeállításunk. Szabó Lőrinc: Különbéke Ha tudtam volna régen, amit ma már tudok, ha tudtam volna, hogy az élet milyen mocsok, nem fütyörésznék most az uccán ilyen vigan: valószínűleg felkötöttem volna magam. Régen, mint az álamok tékozló más fiai, azt hittem, lehet a világon segíteni, azt hittem, szép szó vagy erőszak ér valamit s az élet, ha sokan akarjuk, megváltozik. Szabó Lőrinc versek. Minden szörnyübb, mint hittem akkor, fiatalon, de, hálistennek, egyre csökken az undorom, egyre jobban bírom az évek förtelmeit, és az idő és a közöny már fertőtlenít.
Igyekezhet a tarthatatlanná vált körülmények fölé kerekedni és a fennálló hátrányos emberi kapcsolatokat előnyösebb emberi kapcsolatokká átépíteni. Ez a lázadás. Sok költő ezt az utat követi. A másik út: gőgösen hátat fordítani a társadalomnak, magábavonulni, szemlélődéssel vigasztalódni. Ez a menekülés. Szabó Lőrinc ezt az induvidualista-pesszimista utat követi tavalyi verskötetében, a «Te, meg a világ»-ban és - kevés kivétellel legújabb verseiben is. Mint héj az almát, borít a magány, körülkerített és szólt: «Ennyi vagy! » Hordom az élet bőrét, burkomat, s látom, mindenki páncélt hord magán. Keserű megnyugvás hangulata tölti el új verseit. Szomorú öngúnnyal rójja meg lelkét, ha időnkint még nyugtalankodik és kérdéseket vet fel. Merengve szemléli a bogarakat, virágokat, nőket, gyermekeket. Szabó lőrinc vers és valóság. A természethez most már inkább csak vigasztalásért fordul és kínzó hangulatok enyhítését várja a szerelemtől. Ismét visszatér a rímhez, de most már halk és pátoszmentes rímek zárják le elcsendesedett, végtelenül egyszerű sorait.
S mintha élt volna, minden illat külön megszólalt és mesélt, ittam a virágok beszédét, a test nélkül szerelmes éjt; a rácson kísértetfehéren áthajolt hozzám egy bokor s úgy töltött csordultig a lelke, mint szomjú palackot a bor. És részegen és imbolyogva indultam nagylassan tovább, s új tenger dőlt a szomszéd kertből új bokor az új rácson át, s az illattól már illatos lett tüdőm és szívem és agyam, egész testem elnehezült s azt érezte, hogy szárnya van. Hogy értem haza, nem tudom már. – A gondom ma se kevesebb. De azóta egy kicsit újra megszerettem az életet, s munka és baj közt mindig várom, hogy jön, hogy majd csak újra jön valami fáradt pillanatból valami váratlan öröm. Szabó Lőrinc 10 legnépszerűbb verse – Hányat ismersz belőlük?. Szabó Lőrinc: Semmiért egészen Hogy rettenetes, elhiszem, De így igaz. Ha szeretsz, életed legyen Öngyilkosság, vagy majdnem az. Mit bánom én, hogy a modernek Vagy a törvény mit követelnek; Bent maga ura, aki rab Volt odakint, Én nem tudok örülni csak A magam törvénye szerint. Nem vagy enyém, míg magadé vagy: Még nem szeretsz.
Bú, röf, háp, sípok, trombiták. Víg zenével így köszönt e díszes társaság. Esik a hó Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót, belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: fehér már az utca, fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol, de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegye - és reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó! Kicsi vagyok én... Kicsi vagyok én, majd megnövök én, mint a tüdő a fazékból, kidagadok én. Kicsi vagyok én, majd megnövök én, apámnál is, anyámnál is nagyobb leszek én. Kicsi vagyok és, erős leszek én, világ minden óriását földhöz vágom én. Szabó lőrinc versek. Kicsi vagyok én, bátor leszek én, óriások palotáit elfoglalom én. Kicsi vagyok én, nagy úr leszek én, arany szobát adok minden testvéremnek én.
Lényege a legnagyobb tömörség és egyszerűség. Mozgalmas képek sokaságát a legkevesebb szóval fejezi ki. Pattanásig feszülő indulatokat keményen fegyelmez, mint a gép a gőz erejét. Rövid, lüktető sorai kalapácsütések. Kérdései sokfélék. Természet, ismeretelmélet, szerelem, pénz: minden érdekli. Rettenetes ez a nyugtalanság: tízezer éles nyil vagyok. Bár csaphatnék a világ husába vagy hevernék már összetörve a porban. Mohósága, mellyel egyéniségét kiszélesíti, végül már szinte az egyéniség feloldására vezet: És amire nézek, az vagyok: fű és hajókazán és vihar, ha fekete bikák dübörögnek a menny piacán. Tulajdonképpen most is panteista, de tágabb és dialektikusabb értelemben: felismeri, hogy a társadalmi erők is voltaképpen természeti erők. Szabó lőrinc versei betűrendben. A génuai kikötő viharos himnusza így kulminál: Itt vagy, emelsz és eltiporsz, építesz, ölsz, rendelsz, rabolsz, láthatatlan és személytelen, országok ura: Kereskedelem! Költői szemléletében egyre erősebb helyet kapnak a társadalmi erők. A «Sátán műremekei»-ben már ezek állnak előtérben.