Napra pontosan kilenc hónappal a forradalom kirobbanását követően született! Jelképes üzenet attól a fiatalembertől, aki szabadságot és szerelmet akart, e kettőért égett rövid élete alatt. Ma nem kell harcba mennünk a hazáért, a magyarság megmaradása nem a csatatereken, sokkal inkább a szülőszobákban dől el, ezért köszöntsük nemzeti ünnepünket Petőfi Sándor kisfiához írott, apai érzéseit megindítóan elénk táró versével! FIAM SZÜLETÉSÉRE Ide, ide fiamat kezembe, Hadd szorítsam a szivemhez őt! Mintha volnék újonnan teremtve, Hogy éltemnek ifju lombja nőtt! Petőfi Sándor: Fiam születésére | egészségügy, kultúra, információ. Üdvezellek, lelkem szép kis ága, Üdvezellek, édes magzatom! Sírásodnak bánatos zajába Beleolvad örvendő dalom. Kis parányom, milyen nagy örömmel Állok itt és nézem képedet! Kell-e még pap? örömkönnyeimmel Keresztellek én meg tégedet. Csillagász lett végre is belőlem, Itten állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt. A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillag fénye fölmutat; Csak ne szálljon kora dér reája, Mely leszedné e virágokat.
Négyéves korában honvédruhában, karddal jár. Utóbb pedig Meranban és Rosenauban találkozunk vele, amint óvatosan és szelíden, a tüdőbetegek csendes önzésével szörpölgeti a meleg juhtejet. " Forrás: Irodalmibabaleves Elfeledett költők Petőfi Sándor versei Szendrey Júlia naplója – részletek
Ide, ide fiamat kezembe, Hadd szorítsam a szivemhez őt! Mintha volnék újonnan teremtve, Hogy éltemnek ifju lombja nőtt! Üdvezellek, lelkem szép kis ága, Üdvezellek, édes magzatom! Sírásodnak bánatos zajába Beleolvad örvendő dalom. Kis parányom, milyen nagy örömmel Állok itt és nézem képedet! Kell-e még pap? örömkönnyeimmel Keresztellek én meg tégedet. Csillagász lett végre is belőlem, Itten állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt. Petőfi maga választotta a sorsát. A reménynek nagy virágos fája, Mit e csillag fénye fölmutat; Csak ne szálljon kora dér reája, Mely leszedné e virágokat. Oh halál, te nem lész oly kegyetlen, Hogy magaddal rántsd idő előtt; Nem enyém lesz ő - tartsd ezt eszedben - A hazának nevelem fel őt. Úgye, úgye, kisfiam, ha majdan, Én a sorbul kiöregedem, Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy betöltöd legalább helyem? Vajha egykor ekkép szólanának, Nem busulva sírom szélinél: Meghalt! de nincs kára a hazának, Nincs, mert lelke a fiában él. Debrecen, 1848. december 15.
Hogy elfelejtesz, s nem lesz senki sem, Ki szánakozik vérző szívemen. S e gondolat mily gyötrő s kínozó, Harap, miként egy mérges, rút kígyó. E gondolatnak súlya, terhe nagy, Leroskadok e nagy teher alatt. De úgy-e engem ily kegyetlenül Nem fogsz felejtni, lányka? Egyedül Hiszen te voltál, aki engemet Meghallgatott, s nyújtott reményeket. Igen! Mi még itt nékem éltet ad, Mit el nem vittek, ami megmaradt, Az a remény, s hűsítő árnyiban, Elfáradván, kinyugodom magam. S ha munka után néha nyugodom, Reád fogok gondolni, angyalom, Kinél barátom jobb sohsem leszen, Míg tart e földön hitvány életem. (Csákó, 1864. december 17. Marika bejegyzései: PETŐFI SÁNDOR: FIAM SZÜLETÉSÉRE. ) Orosz népdal Leány: Jó ápolónőm, kedves nénikém, Nem tom, mi az, mi történik velem? Mint ki tűzben van, égek mindig én, Nincs nappalom, s nyugalmas éjjelem. Dajka: Keresztet vess magadra, gyermekem. Bizonnyal egy mesém ijeszte meg, - Miket látsz, nemde mostan szüntelen Az alakok sötétek rémesek? Nem, nénikém, mit látok, szép alak, Tartása büszke, hogyha megjelen. Mint a mesében egy királyfinak: Ruhája gazdag, bársony és selyem.
Itt a színváltós fagyi! | Ice cream, Desserts, Food
Pontosan 9 hónappal az 1848-as forradalom kitörése után, 1848. december 15-én született Debrecenben egy kisfiú. Petőfi Zoltánnak hívták. És még 22 éves sem volt, mikor 1870. november 5-én, Pesten, Józsefvárosban visszaadta lelkét a teremtőjének. "Szülei 1846. szeptember 8-án, a nagykárolyi megyebálon ismerkedtek meg. Szendrey Júlia először húzódozott kicsit, tán imponált neki a kalandos életű fiatalember, de nem volt szerelem első látásra. Aztán e napok óta vagyok Petőfi jegyese, s e nap óta szeretem őt jobban mint mindent a világon. " - írta naplójába. "Deczember 14-kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele. Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem.